Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - FIGYELŐ - SAS ANDOR: Realista hang a lírában (Zala József versei)

nem olvasták, nem foglalkoztak vele s végül az összefoglalás nyit ösvényt az író egyéniségének elemzése éä az elvi alapon történő megítélés felé.

Amint átlapozzuk a Csallóközi útravalót, nyitott könnyvvé válik a szerző lénye és élete, feleletet tudunk adni a felmerülő kérdésekre: mi az, ami őt a tárgyi világban érdekli, milyen jelenségekhez vonzódik eszmélődésével és érzéseivel, milyen tükröt tart egyéni tudata az élet elé, hogyan válik láthatóvá a tükörben a számára megragadó hatású és élménnyé kristályosodó valóság, nyelvi és verselő készségét hol és k

iktől tanulta ?

Egy vívódásoktól megkímélt világszemlélet és élet kiegyensúlyozottságának benyomását nyeri az olvasó Zala József költészetéből. Semmi olyanfajta küzdelmes- ség nem mutatkozik, mint amilyen Ady Endre költészetére jellemző. Mit jelent ez? Jelenti azt, hogy az író már annál a korszaknál fogva, amelyben élt, nem volt tanúja olyan válságoknak sem egyéni, sem társadalmi vonatkozásban, mint Ady és nemzedéke. Sehol semmi titánkodás, semmi megfeszült igyekvés. A költőt nem feltornyosuló leküzdhetetlen akadályok okozta megdöbbenés fogja el, hanem a hangyáktól vesz példát, ezek nem ismerik a cél előtt való meghátrálást, ami nem sikerült nekik első kiindulásra, azt addig újra ismétlik, szívósan próbálják, amíg sikerül megvalósítaniuk a rájuk váró feladatot.

Egyszerűség, természetesség, a dekadencia teljes hiánya, ezek Zala emberi egyéniségének alapvonásai. Mindebből nála lírai realizmus származik, de egy-két helyen ez a magatartás átmegy abba, aminek próza a neve — hétköznapiság és egyszerű tényközlés értelmében véve e szót — mert az őszinteség és a közvetlenség önmagukban nem elegendők, ha mellőlük a művészi élmény és kifejezés zománca elmarad. A szimbolista sejtetés helyett a napfényes megvilágítás tisztasága van Zala József kedvére. Nyugodt optimizmusa egy megállapodott férfi pillantásának derűje, aki a rendelkezésére álló eszközöket tapasztalt- ságra valló körültekintéssel használja s főként tisztában van egy új társadalom berendezésére vállalkozó korszaknak jelentőségével. de bizakodása nem hivalkodó, nem túlzott, hanem meggyőződésből és megfontoltságból származó.

Olvashatunk nála sorokat messzi tengerekről, távoli országokról, de mindez és az óceán nem személyes elvágyódás tárgya vagy a világirodalmi érvényesülés megálmodott tere és jelképe, hanem mint a sokfele megfordult tengerész konkrét

visszaemlékezései és élményei nyernek kifejezést egy — talán inkább esztrádmű- sorba illő — helyzetdalban. (A haldokló tengerész.)

Mintha Arany János kiegyenlített formálást kereső, tartózkodó lírájának stílusa éledne fel (nemcsak Zala esetében, hanem általában), melyre az andante megjelölés illik s a szenvedélyes fortisszimo nélküli nyugodt légkör jellemző rá.

Arany János kortársai közül Tompa Mihályt és Vajda Jánost idézi emlékezetünkbe Zalánál egy-egy versszak, így Az őszi erdőn című költemény harmadik strófájában az őszi fény és hervadás említése eszünkbe juttatja Tompa szavait: „Hervadásból, fényből támad telkemen e könnyű bánat.“ A következő strófában a lehulló leveleket söprő őszi szél szinte ugyanúgy dúdol, mint Vajda Jánosnál: „A kerti haraszton azt zúgja a szél, elhervad a rózsa, lehull a levél".

Az Ady Endre utáni költészetből valószínűleg József Attila hatása segítette formához az Ügy vártalak című szerelmi dalt négy versszakban ismétlődő, az egyes versszakok élén álló elő-refrénével.

Amint már erről említés esett, Zala József nyilván mint az Ady Endre után következő második generáció hozzátartozója, nem élt át olyan válságokat társadalmi harcok megindulásával kapcsolatban, mint az első világháborút megelőző évek nemzedéke s ha részben átélt azokhoz hasonlókat, ma már nem hordozza magán a megrendültség, a vívódások által elgyö- törtség nyomait.

Zala néhány helyen emlékeket idéz az 1919 után következő reakciós időszak kíméletlenségéről és a második világháború öldöklő és embertelen szörnyűségeiről, de akik mindennek némán tiltakozó tanúi voltak, azoknak tudatából nem lehetett kiszorítani az 1919-es magyar tanácsállam emlékét s a szabad étet után vágyakozók- ban fel-felcsillant a remény, hogy tesz még egyszer ünnep a világon. Mikor azután ez a fiatalság megélte az 1945-ös felszabadulást, akkor derült ki és mutatkozott meg, hogy a társadalomra más szemmel néznek, az emberre váró közösségi nagy feladatokat másként látják azok, akiknek számára egy új társadalom megteremtésének távlata már nem csak reménykedés tárgya, hanem a valóságban feltáruló közvetlen tehetőség.

Akik mint fiatalok ebbe a korszakos átmenetbe belekerültek, azoknak megnyugvást és biztonságot tükröztető arcélén, mint Zala Józsefén is, felismerhetők a békeharcra megedzett új ember fizionomiá- jának és magatartásának körvonalai. Csak