Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - FIGYELŐ - SAS ANDOR: Realista hang a lírában (Zala József versei)
arra kell nagyon ügyelni, hogy a társadalmi fejlődés biztató vonalán érzett elégtétel ne vezessen a régi kispolgári önelégültség zsákutcájába. A reményesen alakuló társadalmi, a nyu- godalmasabban formálódó lelki helyzetben a költő a szocialista eszmeiséghez való rendületlen hűsége mellett több figyelmet fordíthat a verstechnika nyelvi és ritmikai tényezőinek ápolására. Az olvasónak az a benyomása, hogy Zala József nemcsak ösztönös, hanem tudatos átgondoltsággal építi fel többnyire rövid terjedelmű lírai darabjait. Valószínű, hogy a szonettől tanult fegyelmezettség hat szerkezetükre, no meg a dalszerű hangulategység megérzésére való törekvés, hogy a vers a kezdetét és a végét egybekapcsoló és összehangoló egység megtestesítője legyen. Zalának van érzéke a rímelésben rejlő zenei hatások iránt, kedveli az egy szótagnál többre terjedő sorvégi összecsengéseket. Megragadó és vonzó, ha a bőségesen felhangzó és tisztán csengő rímek zeneiségük varázsával kíséri a versr tartalmát, azonban ügyelni keil arra, hogy a rímjáték kedvéért ne tétessék engedmény a vers gondolati és érzelmi szövedékének kárára, ez a szövedék ne boly- gattassék meg, ne lazuljon, mert az ilyen lazítás — a tárgyalt kötetben erre is van több példa — az egységes művészi benyomást zökkenőkkel, botladozásokkal akadályozza. Zalában megfigyelhető hajlandóság affelé a parnaszista költői gyakorlat .elé, amely gemmaszerűen kidolgozott, színes szemléletességet, miniatűr ábrázolásokat és szemléltetést kedvel, távoltartva minden szubjektív jellegű vonatkozást vagy áthevítést. A parnaszista költő személyes énjét mintegy elrejti amögé, amit bemutat és elmond. Zala József zsebformátumű verseskönyve egészében véve valóságos kis enciklopédia, annyi mindenről esik szó és megörökítés benne. A szocialista társadalmi munka világa mellett betekintést nyerünk a szerző személyes életébe gyermekkorától kezdve családalapításig, kortörténet kapcsolódik önéletrajzi részletekhez, a Kis-Duna és a Nagy-Duna partjain és szigetvilágán túl ellátunk Drezda környékéig, az Elba folyó völgyéig, a természetes gyógymódot ajánló és becsült sárosfai „orvos“-sal együtt szóba kerül a trópikus betegségek gyógyításán Afrikában fáradozó lánigeszű humanista és békeharcos Albert Schweizer professzor. A Balatonba nyúló Tihanyi félszigettel ,szembenlévő szántói révről tesz említést az egyik költemény, egy másik Rio de Janeiro kikötőjéig kalandoztatja az utazásaira visz- szatekintő tengerész képzeletét. A Néva parti Télipalota — 1917-ben a proletariátus által ostrom alá vett reakció fészke, ma csodás képzőművészeti múzeum — képe tűnik fel egyik oldalon, hogy azután másutt szóba kerüljön galériája, Rafael, Dürer, Kupetzky és Rembrandt remekeivel. Három domináns vonzalom bontakozik ki Zala József verseiből: 1. természetérzéke, 2. a népek békéjéért és a munka megbecsüléséért kiálló fáradhatatlan szocialista humanizmusa, 3. szülőföldjének, a Csallóköznek szeretete. Az elsőt jellemzi az égbolt, a tájak, az évszakok és a napszakok különleges szépségei iránt való fogékonyság s elidőzés a mikrokozmosz olyan jelenségeinél, mint amilyen a forró napsütésben villanó szitakötőpár, a tavaszi fényben olvadni kezdő jégcsapok, a fák pattanásra kész rügyei, vagy a hideg elől a szobába húzódott katicabogár vagy egy házőrző kutya megsebesülése és kimúlása. A népek békéjének forró óhajtása szólal meg aban a levélben, amelyet egy orosz katona küld a Volga mellől a Mississippi mellé egy amerikai harcosnak, akivel tizenhárom év előtt, 1945-ben az Elba mellett találkozott, amikor ott a fasizmus ellen győzedelmes orosz és amerikai csapatok megálltak és találkoztak egymással: A nép egyformán óhajt békességet nálunk és túl az óceánon is; álljatok mellénk a megértés végett, igaz barátként. Üdvözöl: Borisz. 1958-ban íródott ez a vers, de most 1959 derekán különösen alkalomszerű, mert minap olvastunk és hallottunk róla, hogy az utolsó világháború amerikai hadviseltjei járnak a Szovjetunióban s találkoznak az Elbánál annak idején megismert Szovjetunióbeli bajtársakkal. Egy Tihanyba vezető kiránduláson rokonszenvesen merül föl az az óhaj, bár minden nép nyelvén hirdetné és minden országba eljuttatná a tihanyi visszhang: Megértést, békét, emberséget mindenkinek és mindenütt! szeretetból fakad csak élet! Ugyancsak találó és szép: népeink kék ütőerének nevezi az Elbát, melyen az élet békés révbe tart. Ami Zalának a természetben tetszik, annak békés szépsége van, s érthető az ilyen lénynek törhetetlen ragaszkodása a népek közötti egyetértéshez, az elvadultság által nem háborított nyugodalmas létezéshez.
