Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - FIGYELŐ - FÁBRY ZOLTÁN: Rés poetica (Fiatal költőink antológiájáról)

minden másnál fontosabb igetudóvá, igemondóvá! Petrik még az elsődleges fogamzásnál tart, amikor a szót a moralizálás felemelt ujjú gesztusa segíti: „S hogy örömünket szíveink zuhatagából ne nyomja el a halálfélelem, az éber­ségben, túl önző magunkon, kössön erőssé a magas értelem“. Vannak felfigyel­tető sorai, címadások, melyek jelszavakká válhatnak. („Szóval is alkosd sorso­dat"), de a névadás még nem sikerült: „A te szavad munkáddal rímel, ne félj hát s ne hagyd magad! Hiába fecseg, aki tétlen, az Élet nagy törvényeképpen csak neked lehet igazad“. Utolsó versét költő kezdte: .......mert a virág csak e lpereg, de új virágok feslenek és vihart bőg a barna ég, de megpihen és újra kék“ — de az utolsó két sor már vesztett ez ígéretes líraiságból: „én szomjra és dalra ítélve, éltünk szerelmese vagyok“. A moralizáló akarat nem találta meg lírai adekváltságát: tovább szomjúhozzuk a dalt. 6. Amikor Nagy Lajos bevezető versét kezdtem olvasni, a szív küldi szívesen hangvetélére neszeltem: „Szíveket csak szív hódíthat, minden más csak eszköz, szív, szíved kell, ha el akarsz jutni a szívekhez.“ Egy rakáson, egymásra torlódva, kissé sok itt a szív. Kevesebb több lett volna. így elanyhul az első strófa melege: „Verset csak a szív teremthet, szikrázót és szépet, költeménnyé csak a szívben olvadhat az élet“ — és a befejező fiatalos lendület hatását veszti: „Nem költő az, ki ha dalol, zúzmarás a szája, és a versét jeges telek páncéljába zárja. A harchoz, mit jövőnkért vívsz, nem elég a jegyver. Ha költő vagy, rohanj elől lángoló szíveddel". És mégis ő lesz fegyverforgató, mentelő katonák énekese — békében! „Csillag­sereg“: a cím túlhajszolt és — irreális. A csillag-jelzőt tartalékoljuk másra, többre! Én mindenképpen a most jubiláló Chaplin-ne 1 tartok: „Minden katona veszélyt jelent. Én egész életemben féltem a katonáktól“. Senki se értsen félre: az imperializmus ránk kényszeríti a katonát. Védekezni kell: gondoljunk a hon­védő háborúra, gondoljunk a partizánokra, ahol nem az uniformis volt az elsőd­leges! Harcolni, védekezni kell — és e védekezésben, éberségben hősök születnek — de a katonaság ténye és léte — legjobb esetben is — csak szükségállapot. Ne felejtsük el soha Schiller Wallensteinjának emberséghordozó figuráját, Octavio Piccolominit, a harmincéves háború minden vágyát összegező katonasóhaját: „Ö áldott nap, amikor a katona visszatér az életbe, az emberségbe“. Az osztrák armádiába verbuvált Petőfi ébresztőn elfeledkező paösírtapárbeszéde ugyanezt mondja: „Dalolj, dalolj kedves madár, Eszembe hozzák e dalok, Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona, Egyszersmind költő is vagyok“.

Next

/
Thumbnails
Contents