Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - FIGYELŐ - FÁBRY ZOLTÁN: Rés poetica (Fiatal költőink antológiájáról)

„Nyugtalanság lázában égek, zörgetek, hívok, jelt adok: támadom, a közömbösséget, hogy tudják, lássák: itt vagyok.

Terhem — emberhez méltó gondok, elmém e korral egykorú, és addig én nem leszek boldog, míg egy ember is szomorú.

Azért vitázok, jajt idézek, zörgetek, hívok, jelt adok: a csókból, csatából részt kérek, csóknak, csatának itt vagyok!“

Ez igen! Ez betoppanás! De aztán... De aztán egy lappal odébb: „csak mélázok érzelmetlenül, szívem lazult húr — csak búg csenedesen, halk vágyat ringat, de fel nem hévül“ ... Egy másik versben a mezőnek súgja vallomását r „de halkan, ő ne hallja meg“. Ez a szerelmi attitűd szinte csoda egy korban, ahol az ifjúság nagy átlaga a szerelemben csak a szekszust látja. Petrik itt a szerelem, jobban mondva a szerelmi tisztesség pedagógusaként emeli feľ a szavát: „Mikor annyian megtévedtek s a szívekkel hamisan játszanak, legyünk mi hűek álmainkhoz s mutassunk példát a világnak“. Ez a tiszteletreméltó igyekezet így persze nem hat. Nem hathat, ha az útmutatás pozitívuma ennyi: „Csak kószálunk rejtett örömmel, a széles mindenség az utunk s ha néha egy-egy gondolatnál összenézünk, csak elpirulunk. Csak mélázunk a holdsugárnál s félve álmodjuk a csókokat“. Fehérebb verset, szemérmesebbet szemérmetlen korunkban ritkábban írtak! Ez a költészet a vágy hőfokán így izzik:

„Nem csupán magadért szeretlek, családi asztalt, meleg otthont, jövőnket is szeretem benned.

A vérünk bátran biztatóan zsong:

sugárzó mosolyod tükrében

már gyermekünk lágy arcát is érzem“.

A szerelmi lírának is van provincializmusa: leülepedettsége, filisztersége. Amikor mindezt mások elé mintázza: nem léphet túl önmagán és ezért hatástalan marad,, és így célját — „Legyünk mi mások“ — nem tudja megfogalmazni, költészetté avatni: hasonlattá, példázattá, sugallattá! Etikájára azonban mindenképpen fel kell figyelnünk. Olyan adalék ez, melyre mindig vissza lehet majd lapozni! A költőnek példát kell statuálni, de a példát követhetővé csak adekvát líraisággaL lehet realizálni.

Petrik e kötet moralistája. Amilyen Ígéretes betoppanó versének lendülete és korparancsa, olyan lehangoló verseinek ellaposodása, lemorzsolódása. Jót akar, igazat mond, de költőnek, hogy hatni tudjon, ezt úgy kell megfogalmazni,, mintha most hallottuk volna először. A költőt névadó funkciója teszi valakivé,.