Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - FIGYELŐ - FÁBRY ZOLTÁN: Rés poetica (Fiatal költőink antológiájáról)

.... Halált próbál, aki a világból kirekeszti magát.

Pottyanó csillagra a kutya se vakkan.

Én fúlok, ha a világot megfojtom magamban.“

Tőzsér esetében a világba-kitörés, a világgal való azonosulás az adottság hitelével, provincializmust hatálytalanítón realizálódott.

Fecsó Pál az ellenpéldát szolgáltatja: a faluhűség visszahúzó, megkötő erejét. A „Falusi krónika estidőben“ - a görgői legényeknek ajánlva — a faluhűség, a muszájhűség megható adekvációja, mely azonban ugyanakkor e hűség, e szolgálat negatívumát is feltárja: a tapadás, a mellreölelés elszorultságát, levegőt- lenségét és a monotónia kivédhetetlenségét. Fecsó tud azonosan érzékeltetni: a rideg tanítói szobában, mely szertárnak készült „a főfalon Petőfi képe függ .... Agy, kályha, mosdó van benne, bepréselve egy szék feszül“. És ide jönnek immár cimborás magától értetődéssel a falusi legények:

„Hatan az ágyra férnek, kettő az ablakon trónol, a padlón ül, akinek már egy cseppnyi sem jutott a jóból.

Jó így együtt a kis szobában, szíveink közelebb jutnak, ellocsogunk földről, leányról, míg a percek halkan futnak.

Néha bor kerül, dalra gyújtunk, meg -megrezdűl a kályhacső, velünk dalol a Hold az égen, s halkan ketyeg az idő.

Majd könyvet visznek, elköszönnék, keményen megrázzák kezem, nem mondom, de tudják, érzik, hogy őket nagyon szeretem.“

Ennyi az egész, és mégis milyen sok! A falusi legények és a tanító új viszonya, mint egy megváltozott élet bizonylata. Fecsó Pál, a falusi tanító ennél többet nem adhat, nem mondhat. Ez maga a maximum: népszolidaritás', szocialista példa — frázis nélkül. De Fecsó költő, és „versben“ — a legnagyobb német kommunista költő, Johannes R. Becher tanúsága szerint — „az én világgá szabadul“. A világgá-szabadulás azonban nem jelent feltétlen világba-vágtatást. Becher Pascal-versében olvassuk: „Minden végtelen kicsiben világ végtelenséget fedez fel“. Világgá szabadulni közvetlen embertársamba is tudok: szerelem, ’barátság, szolidaritás egyformán adnak szárnyakat és tárnak fel világot. Itt, Fecsó esetében a szárnyalás elmaradt. El kellett maradnia: a vers polarizáció nélküli, távlatpróbálkozás nélküli. Anyaga: túlvállaltan egyoldalú, a szolidaritás önmagával elégedett. A versanyag — költő és legények — úgy azonosult, hogy