Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - FIGYELŐ - FÁBRY ZOLTÁN: Rés poetica (Fiatal költőink antológiájáról)
„Mi vagy te öreg Lombtalan? Hány vihar tépte ősz fejed? És mivégre állsz ott magad, meddig tartod még őrhelyed? Földet kötsz, ős humusz talajt! De ha f iák at nem hozol, és leomlik a Tarcapart, magad vagy, s a víz elsodor!“ A költő visszhangja azonban nem egyedül a nyelvbiztosítottságon múlik. Az anyanyelv: az anyaöl őrző, bujtató melege. Az anyanyelv: gyökérszükséglet, gyökérnosztalgia, gyökértapadás. Az anyanyelv az elsodródás horgonybiztosítéka. De a költő világot néz és világot lát. A költészet: világszemlélet, és ha a költő hangja — visszhangbiztosítón — nem ütközik világhorizontba, akkor elfúl, önzsírjába fullad. Az anyanyelv csak a világgal egyező és a világgal korrespondáló ritmusban leli meg teljesebb mondanivalóját — az emberiség anyanyelvét — és így visszhangját. A visszhang, a visszhangbiztonság (végső fokon: a halhatatlanság) két tényezőn múlik: a nyelvhűségen, a nyelvjövőn és a világtudaton, a világhorizonton. Ahol csak az egyik érződik, ott nem adódhat teljes visszhang: versjövő. Tapadó, anyaölként visszahúzó röghűség nyelve nem verhet adottságon túli visszhangot, és megfordítva: a vüágba-tárulkozás nyelvhűség nélkül hitelét veszti. Nézzétek az emigráns költőt: konkretebb, illusztráltabb példát az elmondottakra keresve sem találhatunk. A világ és az anyanyelv egymásra- vonatkozását Balázs Béla emigráns versei példázzák. A magyar emigráns költő világismert világvándor lesz, de bilincsként és elszakíthatatlan köldökzsinór horgonyaként — a magyar szavak strázsálják és hitelesítik a megtett utat, az előre- és visszafutó egyazonosságot: # „Zengő delfinek, édes szavaim, Talajjá sűrűit, dús magyar szavak, Rajtatok állok magyar televényen. Szirtié szorultok, keményedtek kővé. Rátok rakom most lakóházamat, Magyar uraknak földjén soha többé.“ Ennek a világvándornak ritmussodrát a magyar szavak tudata biztosítja. A nyelvhűség és a nyelvtudat, a világszemlélet és a világtudat egy tőből fakadt: „Postagalambként hoztalak magammal Szívembe zárva jöttetek velem. Hű útitársak, magyar szavaim, Ti csak nem hagytok békét énnekem". Az anyanyelv költészeti elsődlegességét, az anyanyelv fontosságát és számon- kérő szerepét, ítéletjogosultságát, a nyelvhűségnek és nyelvszámadásnak a té
