Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - FIGYELŐ - FÁBRY ZOLTÁN: Rés poetica (Fiatal költőink antológiájáról)
Turczél előszavának tanúsága szerint, a nyolc fiatal költő „származás és műveltség tekintetében is közel áll egymáshoz: munkás, paraszt és népi-értelmiségi szülők gyermekei, főiskolai hallgatók (5), tanítók (2), és újságíró (1)“. Kiindulópontjuk a falu, a magyar falu. Ez determinálón hat és elkötelezőn: hűséget jelent és mellőzhetetlen realitást. Ennek az adottságnak van jő oldala is, meg rossz is. Amikor a költő a nyelvforrásból merít: alapot, talajt, gyökeret, hagyományt tudatosít, lelőhelyet, hiteshelyet: nyelvtőkét nyelvkallódás idején. Csallóköz, Palócföld, Gömör, a Bódvapart, a nyitrai nyelvsziget és Bodrogköz falvai rejtik és őrzik a kincset: a nyelvjövőt. A magyar nyelv itteni sorsa a magyar faluval áll vagy bukik. A magyar nyelv sorsának történelmi biztosítéka, tegnap és ma egyformán: a falu, a nép. Az arisztokraták nyelvhűtlensége idején a nemesség latin privile- gizálása, táblabírős belefeledkezése és a aermanizálás államnyomása idején, akárcsak a török hódoltság állapotában, a falu népnyelve jelentette a magyar nyelv sorsát és jövőjét: az anyanyelv megszakíthatatlanságát. Berzsenyi Dánielt kell megidéznünk, Berzsenyit, a rátarti nemest, a Corpus Juris védettjét, a deáknyelv kiváltságosát, Berzsenyit, a Horatius-tanítványt, aki minden másról megfeledkezve ujjong, amikor végre a magyar nyelv győzelmét, biztosítottságát köszöntheti: költészete létbiztonságát: „Örvendj, szerencsénk talpköve szirton áll: Nyelvünk, atyáink ajka, jeloldatott, Sok nagyjainknak balgatag udvarin Már a magyarnak híre se hallatott, Nem módi, úgymond. Oh, gyalázat! Oh, vak idők szomorú gyümölcse! Ez szülte a sok kárt s nyavalyát reánk, Ez fojtja bennünk a geniust s erőt". A feloldott nyelv, a biztosított nyelv, a nyelvhűség adja és hozza a géniust és az erőt! Amikor az antológiát létzálogként, létbizonylatként tudatosítjuk, akkor a faludetermináltság mindennél biztatóbb fenomén. A líra: a nyelv ébrentartása, fejlesztése, a beszéd folyamatossága, a megszakítatlanság biztosítéka. A költészet nyelvfenomén. Ezért lefordíthatatlan a vers. A versfordítás legjobb esetben is csak utánköltés lehet, újraköltés. A versfordítás nem jelent advekvá- ciót. A vers nyelvével áll vagy bukik: a vers nyelvében nagy és így utánozhatatlan. A verset nyelve élteti és a költőt — visszhangja. És ez a visszhang elsősorban nyelvéből adódik: a visszaverődés boltozat-erősségéből, az olvasó-állomány sűrűsödéséből vagy ritkulásából. A szlovákiai magyar költő léte és jövője a szlovákiai magyar nyelv sorsától függ: az utódok elődükhöz méltó nyelvhűségétől. Az antológiában Gyüre Lajos „A tarcaparti fűzfához“ beszélve, érzékelteti a költő, a nyelv és a nép egyazonos, egymásbafolyó szerepét, a folyamatosság biológiai, jobban mondva bionómiai biztosítékát: 2.
