Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - DISPUTA - Az Irodalmi Szemle ankétja - GARAJ LAJOS: A költészet valósága
És hogy magának az ankétnak a kérdéseihez mikor szándékozom végre hozzászólni? Kedvesem, — mindezeknek a felsorolt aggodalmaknak ellenére, mind a négy kérdésre csak bizakodva válaszolhatok: irodalmunk a felszabadulás óta sokat alkotott, alkotásai között vannak már maradandó értékek is. A további fejlődés esélyei pedig világosak: írni kell! Elsősorban szépprózát: regényt és sok-sok elbeszélést, még több ifjúsági művet, humorral és örömmel teli írásokat, olyanokat, amelyből az olvasó nemcsak felismeri, de boldogan ismeri fel önmagát: a szocializmust építő embert. írni kell! Ölellek: RÄCZ OLIVÉR A költészet valósága í. Mindenekelőtt néhány szót irodalmunkról általában. Mint a mindennapi kenyér, úgy kellenek a nyílt, elvi viták az irodalomnak. Sajnos, a hátunk mögé szorult évek irodalmi gyakorlata nem igen tanúskodik erről. Irodalmi életünk zúgó méhkasából az elmúlt évtizedben talán éppen semmi sem hiányzott annyira, mint az egészséges, előrelendítő vitaszellem. Pedig viták né.kül nincs megtisztulás, fellendülés. Talán mondanom sem kell, hogy az Oj Ifjúságban lezajlott viták, illetve vitakísérletek, habár a szerkesztőség ezirányú tevékenysége csak dicséretet érdemel — nem igen vetették fel irodalmunk lényegbevágó problémáit. Legnagyobb hibánk azonban az volt, hogy lényegileg figyelmen kívül hagytuk a kortársi irodalmak művészi eredményeit, vitáit, tapasztalatait, s nem vontunk le belőlük következtetéseket saját irodalmi gyakorlatunkra. Pedig érdemes lett volna. De még mindig nem késő. Végre — és remélem nem utoljára — mi is közös erővel fogunk hozzá irodalmunk problémáinak megvitatásához, tisztázásához. Ez nálunk újdonság, máris eredmény. Ezen az úton kell haladnunk tovább! Irodalmunk viszonylagos elmaradásának, pangásának kulcskérdése az éppen most kialakulóban lévő eszmei egység megszilárdítása. Eszmei egység nélkül nincs igazi szocialista realista irodalom, nincs fellendülés. Ez azonban nemcsak a költők, írók ügye, hanem a kritikáé is. Kritika kell: több s jobb, mint eddig! Egy-két rangosabb elemzés, bírálat mellett nincs ösz- szegezés, kritikai állásfoglalás, következetes társadalmi szintézis, irányítás. Mert így bonyolodnak a szálak: egyiket sem lehet elválasztani a másiktől. Közös felelősségtudat irodalmunk sorsáért: a kommunista és nem kommunista írók és kritikusok pártos magatartása,, állásfoglalása — irodalmunk eszmei egységének a titka, irodalmunk előrelépésének az „archimédeszi pontja“. Ügy hiszem, a „lenni vagy nem lenni“ kérdés már lekerült a napirendről. A jövőbe nézve tehát egyik legfontosabb feladatunk az irodalom belső és külső életének szellemi megszilárdítása: irodalmi egység. Nem holmi egyesülésről és egyesítésről van szó, hanem a szocialista realista irodalom elvi alapján való egységről. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy irodalmunkban ne legyenek különböző műfaj- és stílus-irányzatok. Hisz Csontos, Bábi vagy Dénes költészete — hogy csak ezeket említsem — feltétlenül három különböző irányzatot jelent irodalmunkban. Mind a három jogosult, és segítséget, támogatást érdemel. Ne essen félreértés: az itt megemlített három irányzat nem jelenti azt, hogy irodalmunkban több nincs: ezekhez hasonló, vagy ezektől különböző. Ellenkezőleg: amit itt egy példán keresztül illusztrálok, az érvényes minden más költőnkre vagy írókra is, amennyire ezt persze eddig elért művészi eredményei jogosulttá teszik. Természetesen, nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a stílus-irányzatok különbözősége nemcsak formális különbözőséget jelent, hanem a valóságlátás különbségét is: művészi versengést. Ennek pedig csak az elvi egység lehet támogatója, irányítója. Hisz lényegében itt az irodalomnak mint művészetnek a belső problémáiról van szó. Az irodalom, mint művészet és a közélet minél termékenyebb harmóniájáról. S ez közös ügy, mindnyájunk közös ügye. így kell ezt a kérdést felfognunk. 2. Ha irodalmunk összképét vetjük mérlegre, első látásra szembetűnővé válik a lírai
