Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - LÁTÓHATÁR - ALBERT MALTZ: Ember születik (novella)
az lerázta magáról, de Walt újra megragadta. — Ide hallgass! — hazudta — hallom a mentőautót. Minden kocsiban rendőr is ül. Börtönbe akarsz kerülni miatta? Elfelejtetted, hogy revolvere is van? Tóm megint lerázta magáról, hirtelen száraz, fojtott zokogás tört ki belőle: — Úristen, mennyire örülök, hogy feketének születtem! Könnyebb igaz embernek lenni. — A felesége felé indult, botladozott és megkérdezte a nővértől: — Jól van? Biztosan tudja? — Igen, mindjárt felébred. — Kinn az utcán! — siránkozott Tóm. A könnyek végigfutottak az arcán. — Meg is halhatott volna! Connie ajkairól nehéz sóhaj tört elő, szeme félig kinyílt. A nővér lehajolt hozzá, gyorsan mondta: — Minden rendben van kismama — a kicsike és maga is. — Tom? Tóm? — suttogott Connie. — Itt vagyok, Chula. — Még mindig zokogva letérdelt mellé és csókolta az arcát, homlokát. — Ö! — kérdezte most már egészen magához térve, — normális? Nincs nyúlszája? — Minden normális — válaszolta a nővér — fiúcska. Connie arcán lassan boldog mosoly áradt. — Láthatom? Milyen szép! Milyen édes egy kölyök! — A mentőautót hallom — kiáltott örömmel Walt és ezúttal igazat mondott. A nővér bólintott. — Jól van. A szülés még nincs befejezve, hiszen tudja! - Megoldotta Connie ruháját. — Vegye ezt magára. Jót tesz majd. — Honnan került ide? — kérdezte Connie meglepve. — Maga segített a szülésnél ? — Én csak asszisztáltam. A fő munkát a férje végezte. — Tóm, drága Tóm! — suttogta Connie. — Tudtam, hogy bízhatok benned. — Nővér! — kezdte Tóm mély meghatottságában — nagyon köszönöm a segítségét, — nagyon, nagyon köszönöm, egész szívemből köszönöm! — A kötelességem volt, Mister — válaszolt kedélyesen. — Nem kell a dologból olyan nagy hűhót csinálni! — Remélem, nem veszti el az állását? — Az olyan állás, melyet ezért elvesztek, számomra nem állás. Mindenható isten, milyen komiszak is egyes emberek! — Nagyon! — helyeselt keserűen Tóm — bizony nagyon, azt nyugodtan mondhatjuk. Elegen vannak a világon, akik számára teljesen közömbös, ha egy néger nő előttük hal meg az utcán. — Dehát... én nem haltam meg — szólt Connie csendes nevetéssel. — A mi futbalistánk jól jött a világra. Egyenesen kívánom már, hogy szívből nevethessek. Majd, mintha elragadtatását már nem is tudná fékezni, nevetni kezdett csendes, boldog-gyengéd kacagással, mely az éjszakában úgy hangzott, mint egy apró csengettyű kritálytiszta csilingelőse. Nevetése kifejezésre hozta mindazt, ami az életben a jóságot, a lelki tisztaságot és a reményt jelentette. Úgy áradt belőle, mint hajnalban a madarak éneke; és amikor ezt a kacagást Clark, a kórházi ügyeletes hallotta, bement az épületbe és bezárta az ajtót. Fordította: Somló Miklós
