Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - LÁTÓHATÁR - A kommunizmus irodalmáért!
szóló műnek. Irodalmunk fejlődési irányáról is szó van; írói törekvéseink irányáról, eredményességéről nemcsak irodalmi, hanem társadalmi értelemben véve is, arról, hogy e törekvéseink mennyire hatnak az életre, az emberekre. A maiság tehát nem csupán egy naptári értelemben vett szűk időszakaszt jelent, hanem, egész jelenkorunkat fejlődésében, mozgalmasságában, embersorsainak sokféleségében. A maiság — az új kor új emberének, eszméinek és álmainak ábrázolását jelenti. A mai mű a jelenkor nagy problémáit, e kor mélyéből sarjadó konfliktust ábrázol, hisz korunkat úgy kell megjelenítenünk, hogy az olvasó érezze e korszak óriási lendületét, forradalmi győzelmeit. Á maiság kérdésével szorosan összefügg a probléma: Hogyan ábrázoljuk a pozitív hőst Sok figyelemre méltó elképzelés hangzott el ezzel kapcsolatban a szovjet írók kongresszusán. A. Szalinszkij helyesen mutatott rá, hogy a szovjet és a nyugati irodalom hőseinek nem egy közös vonása van — elvégre mindketten ugyanazon a glóbuson élnek. Sok jellemvonásukban határozottan különböznek egymástól. A szovjet irodalom hőse csak akkor kelti fel a nyugati olvasók egyre fokozódó figyelmét, ha ez az olvasó nemcsak a saját jellemvonásait látja benne, hanem ha meglepi őt a szovjet irodalmi hős szokatlansága, új lelkisége. Negatív hősről is írunk — hangsúlyozta a szónok — és nem félünk attól, hogy kiélezzük, eltúlozzuk képmását. De valami okból nem merjük kiélezni, szembetűnővé tenni a jelen pozitív hősének ábrázolását. Attól tartunk, hogy idelizálással vádolnának meg és ezért inkább meghagyjuk őt a mindennapiság színvonalán. Más felszólalók is elégeletlenségüket fejezték ki a szovjet irodalom mai hősábrázolásával. Makszim Rilszkij ukrán költő ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a mai hős hiteles ábrázolása rendkívül nehéz és megköveteli elsősorban az élet tüzetes ismeretét. Három útját látja ez ismeretek megszerzésének: ,,Elsősorban az életben való közvetlen részvétel, a tapasztalat. Ugyanakkor azonban a bányászokról, vasmunkásokról, aranyásókról, parasztokról író művésznek természetesen nem kell hivatásos bányásznak, vasmunkásnak stb. lennie. A közvetlen tapasztalatok mellett járható út a megfigyelés, és vele kapcsolatban az alkotó fantázia, a megfigyeltek kiegészítése, kikerekítése.“ Rilszkij ezzel kapcsolatban Tolsztoj példáját idézte, s hozzátette: „Tolsztoj sem alkotta volna meg azonban a »Háború és béke« Kutuzovjának alakját, ha nem volna még egy harmadik út is az író számára az élet megismerésére — a tanulmány,, amelyben ismét a kikerekítés, az alkotó fantázia segíti a művészt.“ A fő feladat: jobb művészi színvonalat Erről a követelményről már Konsztantyin Fegyin is szólt megnyitó beszédében, és a kérdés a kongresszus vitájának valóban gyújtópontjává vált. Alekszandr Tvardovszkij, akinek az SZKP XXI. kongresszusán elmondott beszédét az Irodalmi Szemle előző számában ismertettük, az írókongresszuson mélyenszántó, tartalmas felszólalásában főleg ezzel a kérdéssel foglalkozott. „A kommunizmus építésének korszaka hazánkban nem csupán új feltételeket teremt az irodalom létében, hanem egyben új igényességet is hoz, amelyet a nép támaszt velünk szemben és amely határozott választóvonalat húz közénk és a múlt közé. Továbbélni így már nem lehet — ezt kell mondanunk irodalmunk tegnapjának, sőt
