Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - NAGY IRÉN: Két liter bor (elbeszélés)

a férj levetett ruhájának zsebében. Nem mondanád meg nekem, miért van ez így? Természetes női kíváncsiság? Vagy öröklött gyanakvás abból az időből, amikor még a férfinak több szabadság járt, mint a nőnek? Nem tudom, elég az hozzá, hogy az én feleségem is szívesen kikutatta, hogy mi van a zsebemben.

— Nem, nem volt féltékeny, eszébe sem jutott, hogy ma sem ritkaság, ha egy férj néhány évi házasság után félrelép. Idézem egy mondását, ez tökéletesen jellemzi: „A házasságtörés nagy dolog, az emberek nem követik el olyan gyakran, mint ahogyan a világ beszéli.“

— Az ember sohasem elég okos. Nekem tudnom kellett volna, ha egy asszony ezt az ódonhangzású súlyos szót használja, hogy „házasságtörés“, akkor ebben a kérdésben nem ismer tréfát. Egyszóval a zsebmotozás nem azért történt, mintha gyanakodott volna rám. „Kikefélem a férjem ruháját és közben megnézem, mi van a zsebében.“ Megjegyzem, most utólag kíváncsi vagyok, mit szólt volna, ha én is kutatok az ő kézi táskájában?

— Ne légy már olyan türelmetlen. Természetesen talált valamit. Egyáltalán nem akarom mentegetni magamat, bár amit a kutatásról mondtam, az mentegetőzésnek hangzik.

— Máris a tárgyra térek. A városi könyvtárt egy nő vezette. Néhány évvel fiatalabb volt, mint én és a feleségem. Mi körülbelül egykorúak vagyunk. Ez a fiatal lány, helyesebben ez a nő, nagyon szép volt és nem valami jóhírű. Minden kisvárosban akad egy nő, aki az egész város fantáziáját izgatja, róla is sok mindent beszéltek. A feleségem mindig védte, nem érezte meg a veszélyt, nem volt meg benne az a bizonyos hatodik érzék, amely állítólag minden nőben megvan. Hetenként jártam a könyvtárba, összeszedtem az érdekes könyveket, eltréfálkoztam a lánnyal, csak úgy, mint minden férfi. Kezdetben ennyi volt az égész. Nem mondom, a különböző históriák, amiket hallottam róla, hatottak rám. Egészen természetes, hogy az ember másképpen beszél egy matematika tanárnővel, mint egy olyan nővel, akiről mindenfélét beszélnek.

— Talán minden férfi életében előfordul, hogy hirtelen fellángol az érdeklődése egy másik nő iránt, még akkor is, ha szereti a feleségét. Az én feleségem meg éppen akkor jött ki a kórházból, telve undorral a világ és szégyenkezéssel önmaga iránt. Szinte betegesen irtózott tőlem. Szenvedélyes vitáink, összecsapásaink voltak. Ha a házmesterné rámosolygott a lépcsőházban, hisztérikus rohamot kapott. A házmesterné azért mosolyog olyan gúnyosan, mert mindent tud, — állította. Hiába beszéltem orvosi és hivatalos titoktartásról, nem lehetett meggyőzni. Azt hitte, az egész világ tudja, milyen alapon vették el a magzatát. Csoda hát, hogy egyre többet és szívesebben jártam a könyvtárba?

— Igazad van, aljas fráter vagyok, meg kellett volna várnom, amíg kiheveri ezt a nagy megrázkódtatást. Csakhogy könnyű utólag okosnak lenni. A könyvtárosnő fiatal volt és szép, sokkal szebb, mint a feleségem. Sokáig azt hittem, műveltebb is. Sokat beszélgettünk, azaz visszagondolva rájövök, hogy csak én beszéltem, engem beszéltetett és mondd, melyik férfi hiúságának nem hízeleg, ha egy szép nő áhítattal hallgatja?

— Nem, az asszony nem vett észre semmit, hiszen azelőtt is sokat jártam a könyvtárba. Egyszer aztán egy műkedvelő előadás után másokkal együtt elmentünk egy vendéglőbe. A feleségem még nem járt emberek közé, de a lány velünk volt. Ittunk és beszélgettünk, s hogy-hogy nem, éjfélre kettesben maradtunk, a társaság megelégelte a fecsegésemet, — ha iszom, kicsit sokat beszélek,