Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - EGRI VIKTOR: Anna (Egy regény vázlata)
Hajnalban felraktak egy Münchenbe irányított tehergépkocsira. Elláttak hátizsákkal is és rengeteg ennivalóval, konzervvel, sajttal és kenyérrel. Dél tájban elértünk a Lech folyócskához. Ott leszálltam. Mosolyogva engedték; mehetek tovább egy másik kocsival is, most százával és ezrével szelik keresztül-kasul a birodalmat és nem egy tart München és a cseh határ felé. Nem kellett gyalogolnom. Az út mentén annyi volt a gazdátlan katonai kerékpár, hogy akár tízből is válogathattam. Alkonyat előtt elérem a falut, ott lehetek a tanyán és karomba zárhatom Annát, szerelmemet! Vitt a boldogság, mintha szárnyam lenne, ég és föld között lebegtem, izmaim nem érezték, hogy nyomniuk kell a pedált, súlytalan lett a testem, könnyű és szálló a rám váró öröm mérhetetlen édességétől. Aztán ... Mennyi éve már, hogy ez történt velem! Minden más gonosz emlék régen elfakult, homályba veszett, nem gyötör többé, éjszakánként nem hoz verejtékbe, csak ez az egy seb él még elevenen és oly sajgón, mintha tegnap ütötte volna a sors. A tanya egyetlen szörnyű romhalmaz, csonkán égnek meredő falak, kusza, összetört és kormos gerendák, cserép és szilánk! Nem az ég villáma csapott ide, de ennél szörnyűbb: egy bomba, amit ember agya teremtett, ember keze rakott össze gyilkos gépeivel és ember keze dobott a földre, a mennyországomra! Hatalmas kráter tátongott a kert helyén. Elpusztult itt mindenki: a tanya gazdája és szerelmem, Anna. Elpusztult a négy tehén is, amely életben tartott. Az éjszakát a faluban töltöttem annál az öregasszonynál, akitől először kaptam kenyeret. Befogadott a házába, nem kérdezte, ki vagyok. Nem ismert fel akkor és most csak azt látta, hogy egy összetört, lázas ember kér éjszakára fedelet. Megosztotta velem vacsoralevesét és én cserébe egy nagy húskonzervvel ajándékoztam meg. Ahogy a levest kanalaztam — sós lett a könnyeimtől — apróra elmesélte a történteket. Augsburg és Ulm felé szálltak aznap a bombázók és a német vadászgépek megtámadták őket. Soká tartott a légi harc; másnap olvashatták a hadijelentésben, hogy az amerikaiak húsz bombázót vesztettek. Az egyik gép éppen a fejünk felett gyulladt ki és a falura hullatta szörnyű bombaterhét. Reggel láthatom, elpusztult a fél falu, ennek a háznak sem maradt ép ablaka. Láthatom a bombázó gépet is az erdő szélén, a roncsaival is olyan, mint egy félelmetes óriási dögmadár. — Az emberek? — kérdeztem. — Huszonkét halottunk volt és rengeteg sebesült.., Lerchnert, a tanya gazdáját talán a kíváncsiság vitte a ház elé és az lett a veszte. Szörnyet halt, a bomba hatalmas szilánkja úgy csapta le a fejét, mintha hóhérbárd végzett volna vele. Anna sikolya vert tébolyult visszhangot bennem: egyszer éjszaka átvágom a torkát! — És Anna, az orosz lány? — Maga ismerte őt? — Ismertem... Vele mi történt? — Ami a többivel. Meghalt.
