Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - EGRI VIKTOR: Anna (Egy regény vázlata)
A halvány holdfényben is megállapíthattam, hogy a takaros majort menynyire megviselte a háború. A falakon penész, kivirágzott rajta a salétrom és hull a vakolat. Fájós, dagadt lábammal nehezen vonszoltam magam tovább a ház körül. Az istálló ajtaja zárva volt, ebből arra következtettem, hogy cseléd nem alszik odabent. A szívem hevesen megdobbant, ahogy megláttam az ablakot. Pontosan olyan volt a szellőztetője, mint az otthoni istállóké. Befelé nyílik és ha forgatható belső reteszét valaki nem hajtotta rá a fakeretre, akkor kintről betolhatom. Csak lovak közé ne kerüljek, ez kóválygott a fejemben, ahogy mászni kezdtem befelé. Egy percbe sem telt és bent voltam az istálló párás melegében. Az erjedt szag fejbeütött, jó darabig kábultan hevertem a nedves szalmában, a trágya melegében és arra eszméltem, hogy forróság éri arcom. Ha bika, könnyen összetaposhat. Ösztönös mozdulattal simogatni, becézni kezdtem az állatot. így tettem suhanckoromban az otthoni istállóban is, a Tarka hálából végignyalta arcom, mint a kisborját ellés után. Erőtlen újakkal kitapogattam a tehén tőgyét. Az első meleg sugár szétfrecs- csen az arcomon, a mellemet éri. Ajulathoz hasonló szédület fog el, ahogy a sűrű, édesen meleg tej a számba csurog. Az újjászületés mámoros perce ez, nem is tej, hanem folyékony ifjító erő árad, zuhog belém, végigjárja ereimet, betölti testem minden parányát és egyszerre elsöpri szívem szorongását. Megfeledkeztem dagadt, gennyező lábamról, kezem és tarkóm, arcom új sebeiről; elmúlik minden tesi kínom, odavész rettentő nyomorúságom: ember vagyok újra! A tagjaimba visszaszálló erő eszembe juttatta, hogy nem szabad egyetlen tehén tejével jóllaknom, mert a hajnali fejésnél felfedezhetik, hogy valaki itt járt. Odakúsztam a másik, aztán a harmadik tehén alá és folytattam a má- morító erőgyűjtést. " ' ’-J**!? Jó volna most jóllakottan elnyúlni a kérődző állatok párájában és aludni hajnalig, túl a napkeltén, az egész fagyos nappalon át a sötétségig és azon túl még egy egész éjszakán! Észveszejtő gondolat! Ha nem szakítom ki magam rögtön az álom rám szakadó bűvöletből, hajnalban itt talál a béres vagy a gazda és én elvesztem: bilincsbe vernek és a fagyos országúton toprongyosan a táborba hajtanak. A szél csaknem kitépte kezemből az istálló ablakát. Nem bántam most az orkánná dagadó vihart;-görgeti a havat, s elsöpri a nyomokat. Hajnalban senki sem láthatja, hogy idegen járt a ház körül. Nem keresnek, nyugodtan alhatom a boglyában. Másnap éjszaka, ahogy kijöttem az istállóból, kissé messzebbre merészkedtem. A derengő fényben egy kerekeken álló házikót pillantottam meg a mező szélén. Gabonaérés idején tolnak ki nálunk is ilyen vándorló csőszkunyhókat a határba. Éjszaka onnan vigyázza az őr a mezőket, a gyümölcsöst, a szőlőket. A kíváncsiság odavitt a házikóhoz. Egy öreg télikabátot találtam benne. Avitt volt már nagyon, folt hátán folt, ám ahhoz jó volt, hogy csíkos rabruhámat eltakarja. Éppen idejében tartottam kifelé zsákmányommal, mert odalenn már szólt a kakas, ébredezett a majorság. Szerencsére alig néhány száz méternyire esett az erdő.
