Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - OZSVALD ÁRPÁD: Három vers - KOVÁCS ISTVÁN: Gömöri vihar (vers)
O Z S V A L D ÁRPÁD K ÉT VERS Jaj, mire jó, cifra szavak csokrát kötözni, a csillagoknak megköszönni, hogy ragyognak sárga fénnyel* — Halvány mécsek nyári éjjel. Jaj, mire jó, zavaros, szürke ködbé bújni, szappanból színes gömböt fújni és mellet verve szólni róla? — Az ilyen dal csak páva-nóta. * * * A diófa csak diót teremhet — így mondják otthon: ez a hivatása. Pávatollak után ne fusson a költő, legyen népének igaz krónikása. A GONDOLAT (Vázlat egy Rodin szoborhoz) Ö, micsoda szobor ez! Csak a fej, a gondolat fészke van a hideg márványba vésve, a test az alaktalan, durva kő, mint maga a való anyag; a belőle kitörni készülő csodás asszonyi fő a lényeg, melynek keskeny álla még az érdes anyaghoz tapad, de a száját, szemét, homlokát a mindent betöltő gondolat borongó fénye fonja át. ö, micsoda szobor ez! Mondják, a mester csak szeszélybe bontotta ki félig a kőből, de mégis így maradt egész. Arcának mennyi titka van: beszédes, töprengő, szótalan. KOVÁCS ISTVÁN GÖMÖRI VIHAR Kék függöny csüng az ég ablakából, Lila felhők jönnek a Dunától... Sötét szelek piros lángot szórnak A zöld rétre fényes takarónak. És döng a föld, mintha beszakadna, Mintha a Bűn vágtatna alatta ... Még az ég is egészen elázik, S úgy konyül le a bérc homlokáig. A fergeteg zúgó kínját ontja A hajlongó, meggyötört lombokra. Az osztagon lobog a vitorla, Mintha egy nagy úszó hajó volna. Omlik a víz körös-körül zúgva, S kiárad a kis patak az útra. A vályútól a kútig se látszik, Pásztor és nyáj összebújva ázik. Szundít a csősz; nyugodt most az álma, Ringatja az eső kopogása ... A nyuszi is elbújt valamerre, Csak egy vén fa állott ki a hegyre. Onnan néz a megtisztult határra S a születő színes szivárványra ... ... Távolodik, halkul a morajlás, Rózsaszínné gyengül a villámlás. Enyhül a föld tompa jajgatása, Szálló madár a napot is látja. A kakas is kiáll az esőre, És a kotlós menekül előle! Már csak szitál a jó víz a fákra, Gyerek dagaszt mezítláb a sárba’. S az asszonyok hangosat nevetnek, Míg az eresz alá Pléhfazekat tesznek ...
