Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - SZABÓ BÉLA: Szocialista hazafiság és munkaszeretet

Nem felejthetem el a nyárasdi szövetkezetben kialakult vitát sem, amely az országos vita előestéjén zajlott le és mindennél ékesebben igazolta, hogy pártunk egybeforrva él népünkkel és pontosan tudja, mi foglakoztatja dolgozóink szívét, agyát. A nyárasdi szövetkezetesek több kérdéséből két főprobléma domborodott ki előttem. Az első: mit is jelent tulajdonképpen az új ember, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie? A másik kérdés pedig az volt, hogyan tanuljunk. E kérdéseket 35 — 45 éves dolgozók tették fel. Igyekeztem válaszolni e két főkérdésre, de a válasz sem engem, sem őket nem elégítette ki. A kérdések tovább is foglakoztattak és olyan gondolatmenetet indítottak meg bennem, amely arra irányult, hogy a választ pontosabban megfogalmazzam.

Az új szocialista ember kialakulásában két fő vonás lép előtérbe. Első a szocialista hazafiság, a második a közös munkához való jó viszony. Persze ha alaposan szemügyre vesszük a két jellemvonást, akkor látni fogjuk, hogy közöttük nehezen lehet éles határvonalat vonni. Az egyik szinte beleolvad a másikba. A szocialista hazafiság alapjában magába foglaja a közös munkához való jó viszonyt is, mert a szocialista hazafiság nemcsak azt jelenti, hogy háború esetén hősiesen meg kell védenünk szocialista hazánk építésének eredményeit, vívmányait az ellenséggel szemben, hanem azt is jelenti, hogy békeidőben minden erőnkkel, képességünkkel építeni, erősíteni kell szocialista hazánkat. Téved, aki azt hiszi, hogy csupán lelkesedéssel és jóakarattal lehet építeni a szocializmust. Olyan világban élünk, amikor a szovjet űrrakéta ott kering a nap körül. Márpedig ezt az űrrakétát nemcsak a szocializmus iránti lelkesedés, hanem a szocialista tudomány hozta létre. Ami a szovjet űrrakétára érvényes, az érvényes életünk minden munkaszakaszán is.

Ez az a pont, amelyre nagy gondot kell fordítani mindannyiunknak. Az író munkája egy fabatkát sem ér, ha nem tanul állandóan, ha mondanivalóját nem hatja át a szocializmus eszmeisége. A szocialista realizmus megköveteli az írótól, hogy megismerje a dolgozó nép vágyait, gondolatait és művében olyan meggyőző művészi erővel írjon róluk, hogy mondanivalója alakítólag hasson az olvasóra. Ám nemcsak az írótól, hanem minden dolgozótól, hazánk minden polgárától megköveteli a párt, hogy munkahelyén megfelelő szakismerettel rendelkezzen, mert csak az állandó tudás, tanulás avathat bennünket szocialista szellemű emberekké.

Amikor most a szocialista ember kialakulására gondolok, nem az ifjúság, hanem a nyárasdi szövetkezetesek lebegnek a szemem előtt, akik e kérdéseket feltették, akik már nem iskolakötelesek és akiknek tudásukat mégis állandóan gyarapítaniuk kell, hogy méltó szakavatott segítői legyenek szocialista hazánk építésének.

És most merül fel a másik kérdés, hogyan és miképp tanuljanak? Az a nézetem, hogy a szövetkezeti iskolákon kívül nagyon üdvös lenne, ha gyakrabban rendeznének ismeretterjesztő előadásokat és olvasó köröket szerveznének. Fontos, hogy egy-egy kiváló irodalmi vagy szakművet elolvassanak s utána hozzáértő szakember jelenlétében vitát rendezzenek. Ezenkívül az arra hivatottak minél nagyobb számban vegyenek részt a fél vagy egyéves tanfolyamokon. Az utóbbi rendkívül fontos, mert a képzett dolgozók sokat tehetnek a falu fejlődése érdekében.

Az író munkájával kapcsolatban még csak annyit, hogy az elválaszthatalan a dolgozó nép feladataitól. Engem például a falu életének a mostani szakasza