Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - TÓTH TIBOR: Nem alkalmi kampány

érdekel, amikor a folytonos fejlődés, előrehaladás jelei mindenütt felfedezhetők. Azt hiszem, akkor teljesíthetem feladatomat, ha sikerül ábrázolnom, hogy a falusi ember hogyan válik szocialista, dolgozó emberré. Az a nézetem, hogy az írónak ott kellene élnie a faluban, hogy lássa azt is, amiről az emberek nem beszélnek éspedig azért nem beszélnek, mert a változást, a fejlődést ők maguk nem is veszik észre.

Természetesen a válasz most is elég hézagos, de ez érthető, mert hiszen magam is benne vagyok a forrongásban. Mint írónak éppúgy kell fejlődnöm, mint a munkásoknak és parasztoknak, hogy teljesíthessem mindazokat a feladatokat, amelyeket a XI. pártkongresszus ró mindannyiunkra. Befejezésül fontosnak tartom még kiemelni, hogy a szocializmus megvalósításának szakaszában csak a jó szocialista lehet jó magyar. A kettő éppúgy összetartozik, akár a szocialista hazafiság és a közös munkához való jó viszony.

toth tibor Nem alkalmi kampány

Sok szó esik manapság sajtóban, rádióban, közéletünkben a kulturális forradalomról. Hosszú évtizedek, sőt évszázadok mulasztásait helyrehozni, bepótolni, kiszűrni az emberek gondolkodásából az előrehaladásunkat fékező, önön életüket mérgező gátlásokat, előítéleteket — lényegében ez a legfontosabb teendőnk. És természetesen: megteremteni és megtartani a művészetek terén az élet és az alkotó munka szerves, egyre erősbödő egységét.

Nem kampányszerű feladat ez, és kulturális életünk dolgozóinak a szocialista kultúra kongresszusa előtti országjárása sem maradhat alkalmi kampány; új munkamódszernek, a dolgozó néppel való állandó és rendszeres kapcsolatok megteremtésének kezdete kell hogy legyen.

Ügy hiszem, akármerre jártunk — a Csallóközben, a Mátyusföldön, Gömörben, az Ipoly mentén vagy messze fönn Árvában — a meghatározó, döntő élmény, benyomás az egyre határozottabban megmutatkozó új élet, az évszázados kisem- mizettségéből kitört és az emberi kultúra értékeit megismerő, birtokba vevő ember volt. Ezt tükrözték az elénk táruló problémák, kívánságok is, amelyek lényegében egy sokkal fejlettebb életforma szülte kérdések voltak.

A csallóközi Nagymagyaron többen is szinte számonkérőn jegyezték meg, hogy ők szocialista művészetünkből csak irodalmunkat ismerik — egyrészt irodalmi estékről, de leginkább sajtóból, könyvekből. Ismeretlen azonban a falu népe előtt zene- és képzőművészetünk, és sokan úgy vélik, hogy a csehszlovákiai magyar kulturális élet csupán az irodalomban nyilvánul meg.

Ügy hiszem, fontolóra kellene vennie a többi művészi szövetségnek ezt a követelményt: eljutni a falvakra, megismertetni a falvak népét művészetünk legjobb alkotásaival. Legfőbb ideje ennek, hisz ha nem tesszük, az értékes, igaz művészet helyét elfoglalja — és sok helyütt máris bitorolja — a giccs, a szirupos operettmuzsika és sláger.