Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - SZABÓ BÉLA: Szocialista hazafiság és munkaszeretet
— Mi a szép? Honnan tudjam azt, hogy a kép vagy a szobor, amit látok, szép-e vagy csúnya? Mi a fokmérője, hogyan értsem a szépet? — kérdezte Partizánskén egy fiatal munkás. — Miért nincsenek új mozgalmi dalaink, friss indulóink? — panaszolta el ugyanott egy fiatal elvtársnő. — Mi a szocialista realizmus? — kérdezte egy másik munkás Komáromban. — Miért gyártanak és árusítanak annyi giccses holmit? — panaszolták fel több helyen. — Aki berendezi új lakását, szép képeket szeretne látni a falon. Miért oly kevés a jó reprodukció? — Miért hoznak olyan nívótlan esztrádműsorokat a művészek, hiszen súlyos ezreket fizetünk egy fellépésükért. Ne becsüljenek le bennünket, nem vagyunk kíváncsiak ócska elcsépelt viccekre, százszor hallott dalocskákra — mindenütt ez a visszatérő panasz. Volt mire felelni és van bőven orvosolni való. — Jól esett a látogatás, de jöjjenek el máskor is. Ha nem ilyen nagy számban, beérjük kevesebbel, de csak jöjjenek! — ezzel búcsúztak mindenütt tőlünk. Olyan kívánság ez, amelynek különösen nekünk, íróknak eleget kell tennünk. Tudom, nem lesz kárunkra! Az a benyomásom, hogy a szocialista kultúra kongresszusát előkészítő vitaestéken elhangzott felszólalások csak azokat az írókat, művészeket lepték meg, akik nem jártak el városainkban, falvainkban a dolgozó nép közé; viszont azok az írók, újságírók, akik részt vettek számos irodalmi vitaestén, tisztában voltak azzal, hogy dolgozóinkban hatalmas érdeklődés él kulturális életünk minden megnyilvánulása iránt. Tudják, az idő valóban megérett már arra, hogy dolgozóink végre megmondják tudósainknak, művészeinknek és íróinknak, hogy mit várnak tőlünk. Természetesen ha meglepetést nem is, de az országos megmozdulás mindenkinek élményt jelentett és olyan gondolkodási folyamatot indított el, amely sok homályos pontra világosságot derített. Az utóbbi napokban például az újságírók prágai szemináriumán megtartott kulturális vitán az egyik újságíró elmondta tapasztalatait. Többek között megemlítette, hogy egy munkás megkérdezte, hogyan telik el egy művész, egy író napja. A kérdés az újságírók körében komoly visszhangot keltett, valamennyien úgy éreztük, hogy dolgozó népünk a művészi alkotás műhelytitkaihoz akar közelebb jutni. Később azonban, mintha hirtelen fátyol hullott volna le szememről, arra gondoltam, hogy sokkal helyesebb lett volna, ha ez a kérdés művészeink, íróink részéről hangzana el éspedig így: hogyan telik el egy munkás, egy paraszt napja? Mondanom sem kell, ha ismerjük dolgozóink egy napját, ha csak sejtjük, hogy egy nap alatt mit érez, mit gondol munkája közepette és munkája után, akkor képet kaphatunk és adhatunk egész életéről. SZABÖ BÉLA Szocialista hazafiság és munkaszeretet
