Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - FIGYELŐ - Jack London: Martin Eden (Monoszlóy M. Dezső)

végzetükkel, a jövővel nem törődnek. Lajos látja ezt, s így reagál a francia fegyve­rekkel kivívott első nagy amerikai győze­lemre: „Önök az okai ennek a szerencsét­lenségnek, Messieurs. A forradalom erköl­csi ragályos betegség. Nem lett volna sza­bad, hogy beeresszük ezt a bélpoklost, ezt a Fraklint. Aggodalmaim voltak, vo­nakodtam, de önök rábeszéltek, önöknek pedig jobban kellett volna tudniuk nálam, Messieurs.“ A kép, gondolom, világos. De hadd egészítsük még ki ezt a képet kör­képpé egy párbeszédrészlettel, amely Franklin és Maurepas között folyik le, nem sokkal a szövetség tényleges meg­kötése előtt. Franklin: „Szeretnék egy évszázadot egy hordó Madeirával tölteni, utána feltámadni és körülnézni, hogy mi lesz országainkból.“ Maurepas: „Én korántsem. Csöppet sem óhajtom tudni, mi következik utánam. »Utánunk a vízözön« ..." íme, a haladás útjai! A felső rétegek egy lényeges részének „politikája“ még annak a kevés és szű­kös céltudatosságának is híján van, arm a Maurepas —Vergennes vonalat jellemzi. Intrikus-politika ez a javából, s legfőbb képviselője a királynő: Marie-Antoinette. A szűknél is szűkebb látókör, befolyásol­hatóság, közvetlen egyéni érdek, esztelen pazarlás, romlottság és üresség, — ezek a tulajdonságok jellemzik Toinette-et és közvetlen környezetét. Semmi következe­tesség, semmi egységes vonalvezetés. A néphangulat mértéktelen pazarlásáért, az államvagyon önkényes herdálásáért egyre inkább Toinette ellen fordul, aki így sze­retné a bajt orvosolni: „Rá fogja kény­szeríteni a Hájast (XVI. Lajosról van szó!) ígéretének teljesítésére. Kiverekszi a szö­vetséget és a háborút, s akkor majd me­gint megfordul az ostoba párizsiak han­gulata és lelkesednek érte.“ A néphan­gulat azonban a szövetség megkötése után sem fordul meg, sőt... de Toinette nem akarja tudomásul venni a lényeget. Feuchtwanger látásmódja különben is derűs-gúnyoros, de ezen a ponton, az arisz­tokrácia ábrázolásakor jóval több: szatíra, mint ahogy minden vérbeli realista mű egy kicsit szatíra kell, hogy legyen, ha letűnő, bomló társadalmi osztályok, ré­tegek bemutatására tart igényt. Amikor Hitler uralomra jutott Német­országban, Feuchtwanger Franciaországba, majd az Egyesült Államokba menekült. Közben, 1936/37-ben, hosszabb tartózkodás­ra a Szovjetunióba látogatott. Franciaor­szág, Amerika, Szovjetunió ... Mit tapasz­talt ebben a három országban? Milyen tanulságot szűrt le közvetlen tapasztala­taiból, 1952-ig? ... Helyettesítsük be — az író útmutatá­sai nyomán — a regény időrendi és föld­rajzi- fogalmait, helyezzük a mába, s kész a párhuzam, kész a feuchtwangeri tükör, nyilvánvaló a tanulság, a mondanivaló. Ezért, semmi másért íródott a regény. Roncsol László. Jack London: MARTIN EDEN „Félszeg mozdulattal lekapta fejéről a sapkáját. Durva ruháján érezni lehetett a tengervíz szagát. Szűknek érezte a falakat. Néha még a torka is összeszorult ijed­tében, úgy érezte, hogy széles vállaival mindjárt beleütközik az ajtófélfába vagy lesodorja az alacsony kandallóról a csecse­becséket“ — körülbelül így kezdődik Jack London „Martin Eden“-je, s miután többé- kevésbé önéletrajzi regényről van szó, ez a pár mondat Jack London irodalmi indulására is jellemző. Majdnem félévszázaddal azután, hogy Walt Whitman szabadversei „A fűszálak“ bedübürögtek az irodalmi széplelkek por­celánjai közé, ha nem is annyi formai új­donsággal, de annál különösebb és újsze­rűbb élményanyaggal jelentkezik Jack Lon­don a századforduló küszöbén. Amikor az irodalom ajtaján kopogtat, már sok min-

Next

/
Thumbnails
Contents