Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - FIGYELŐ - Jack London: Martin Eden (Monoszlóy M. Dezső)

dent megpróbált. Volt csavargó, osztriga- Tialász, tengerész, aranyásó, alkalmi munkás, utcai fenegyerek. E kalandos múlthoz szinte harmonikusan igazodik irodalmi pályakezdésének és beérkezésének története. Akárcsak a mesék medve- és sárkányölő királyfia, ő is kezdeti nehézségek és harcok titán jut a sikerhez, de akkor aztán egycsapásra, a teljes visszautasítás után egyszeriben válik Amerika legnépszerűbb, legolvasottabb írójává.

A „Martin Eden“-t már mint beérkezett, ünnepelt író írja. . Mögötte sorakoznak „A Vadon szava“ példátlan regénysikere, több kitűnő elbeszélés kötet, regények, tárcák, karcolatok, szociográfiai tanulmányok. Azóta írásaink eme nem egynemű és különféle fajsúlyú konglomerátumát az idő, a közönségsiker és a hivatásos kritika lemérték. így nem tarthat számot az újdonság igényére az a megállapítás sem, hogy regényei nagyobbára nem érik el elbeszéléseinek színvonalát. Jellemző ereje hézagos, sőt itt-ott vérszegény. Szerkezeti elnagyoltságok, kiugró epizódok, ragyogó pillanatképek váltogatják egymást, meseszövésének reális sodra pedig gyakran torkollik elképzelt gyöngytavak ro- manticizmusába.

Nagysikerű önéletrajzi regénye sem mentesül ezektől a hibáktól, ellenkezőleg inkább azt mondhatnánk, hogy magán viseli a felsorolt hibák valamennyiét.

A Martin Eden sem más, mint sorstragédia, az emberi nagyotakarás sorstragédiája. A regény rövid tartalma körülbelül ennyi: Martin Eden, a fiatal matróz hosszú tengeri utazások, verekedésekkel és nyomorúsággal tarkított gyerekkor után egy véletlen kalandból kifolyólag megismerkedik Ruth-tal, a gazdag polgárlánnyal. Első látásra beleszeret. Eszményképének tekinti. Méltó akar lenni Ruth-hoz. Küzd, tanul, harcol az érvényesülésért, miközben anélkül, hogy ezt magában azonnal tudatosítaná, hamarosan túlszárnyalja eszményképét. Ruth érzelmeit szintén elbűvöli Martin Eden, a messziről jött, másfajta ember, bikanyakát simogatva jó is anyáskodni felette, de értelmével nem tudja követni Martin eszméit, életlátását. Szeretné egészen magához idomítani, saját osztályába húzni szerelmesét. De Martin Edent keményebb anyagból gyúrták, nem tud és nem akar belesüppedni a nyárspolgárok társadalmába, mint ahogy saját eszméinek feladására sem hajlandó. Küzd és sebeket kap. Ruth pedig csalódottan magára hagyja. Végül azonban mégis Martinhoz szegődik a szerencse, ünnepelt író lesz a kiszerkesztett suhancból. „A nagy emberhez“ már Ruth is visszatérne, de Martin Eden nem fogadja el ezt a most már nem a személyének, hanem a sikernek szóló felajánkozást. Am nemcsak Ruth, az élet többi ajándéka is elvesztette ajándékerejét. Martin menekül az élet és a siker elől s a tengerbe veti magát.

Alakokról, regényhősökről itt alig lehet beszélni. A regényben felsorakoztatott szerepek inkább a regénybe állított eszmék, célkitűzések staffázsai. A regény legjelentősebb női alakja nem több mint kulissza, s a vele kapcsolatos szentimentális párbeszédek sora inkább halványítja, mintsem megerősíti egyéni jellemét. De maga Martin Eden sem hús-vér alak mindig, néha csak ellentétes eszmék összefogó abroncsaként szerepel. Ezért nem váratlan megtorpanása sem olyan meglepő legföljebb annyira, mintha egy matematikai egyenlet végén hirtelen megváltoztatjuk az előjeleket.

Mi indokolja hát mégis népszerűségét, hatását és közvetett irodalmi jelentőségét? Elsősorban az a valóságban megtett életút, melyet Jack London a regényen kívül s a regény mögött tanúságtevőn .átélt. Mert hiába fut ki Martin Eden a megnyert ütközet után az élet kereteiből (s hiába követi pár év múlva a meghasonu- lásba Martin Edent maga Jack London is), azok a munkás milliók s az élettel harcoló és a nyomorból kiemelkedni vágyó értelmiségiek százezrei, akik e könyvet lapozták vagy lapozni fogják, a regény befejezésével ellentétes életérzéshez érkeznek. Ahhoz ugyanis, hogy Martin Eden, a csavargó, a közülük való matróz és munkás, a kisemmizettek fenegyereke igenis keresztülverekedi magát az élet kaptatőin, s akár a bábszínházak bölcs paprikajancsija meg is mondja mindenkinek a véleményét, cárnak vagy kalaposinasnak egyaránt. Nem a hatalmasok, de Martin Eden a győztes, a volt mosodai munkás, aki a polgári plutokrácia fölött diadalmaskodva most már azt tehetné, amit akar, tehát boldog is lehetne, csak az írói önkény az, amely fordít egyet a sorsán. Talán szándékaiban is, de minden bizonnyal hatásával így válik nagy regény- nyé a Martin Eden. Nem vitás, több azoknak a száma, akik pusztán e könyv hatására, igazoltnak érezve a szorgalmat és a kitartást, esti tanfolyamokra, kurzusokra iratkoztak, mint azoké, akikre elsősorban a regény végakkordjai hatottak. Hisz ezek a végakkordok lírai szépségükkel lehetnek bár megkapóak, de oly messze állanak Martin Eden egyéniségétől, mint Joe, a mosodai munkás figurája Blount bíró sznobizmusától.