Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - FIGYELŐ - Lion Feuchtwanger: Rókák a szőlőben (Koncsol László)

irányítja. Ha felületesen ítélünk, akkor a regényt el kellene marasztalnunk, mert a nép például nem kapja meg itt az őt megillető helyet, sőt a polgárság sincs történelmileg megfelelő arányban képviselve. De ha figyelembe vesszük, amit Feuchtwanger a mű céljaként kijelöl („Mi késztet oly különböző embereket és embercsoportokat, hogy — jószántukból vagy olykor még akaratuk ellenére is — haladó irányban munkálkodjanak? Ezt akartam ábrázolni.“), akkor már nem érezzük az abszolút teljesség hiányát: a regény épp a maga relatív teljességében ábrázolja maradéktalan hitelességgel a választott milieut: az arisztokraták bomladozó, halálraítélt világát.

Franklin Benjámin a regény legközpontibb, legsúlyosabb, markáns vonásokkal kidolgozott alakja. Franklin, a tudós filozófus, az Államok egyik fő megteremtője, a Kongresszus megbízásából a francia szövetség létrehozásán munkálkodik Párizsban. Franklin egyénisége, magatartása, egész „munkamódszere“ mintha Kutuzov Tol- sztoj-megrajzolta képére emlékeztetne. Várni türelemmel, az idő az igaz ügyet győzelemre segíti, — ezt vallja az öreg Franklin. Jól ismeri a francia társadalmat, helyesen látja a haladás menetét, hisz az értelemben, s e nyugodt hitnek mély bölcsesség, szilárd meggyőződés az alapja. Egész, erőteljes, monumentális, puritán egyénisége az egykori amerikai levegőt árasztja magából, s rendkívül sikerült és élvezetes, valósággal bravúros az amerikai és francia atmoszféra különbségeinek érzékeltetése egyrészt egyetlen egyéniségen: Franklin robusztus és egészséges alakján, másrészt az egész francia társadalom ábrázolásán, s a kettő szembeállításán keresztül. Ecce vir! — csodálja őt Maurepas, a rafinált öreg francia miniszterelnök is. íme, a férfi! Valamiféle pasz- szív aktivitásával Franklin hivatott dokumentálni, de szavakban is ő mondja ki azt a tételt, hogy az egyéniségek nem játszanak irányító szerepet a történelemben: a történelem, bár rajtuk keresztül, de tőlük függetlenül valósítja meg a maga törvényeit, útjait.

Franklin francia környezetben él, s ez a környezet egész másfajta levegőt áraszt magából. Más itt a polgár, mint Amerikában. Baumarchais (Pierre), a „Figaró házassága“ népszerű szerzője képviseli barátnőjével, a népszerű és tehetséges színésznővel, Désirée-vel együtt ezt a francia polgár-típust. Pierre polgár: vállalkozó, a francia kapitalista korai, haladó típusa. Töretlenül hisz az igaz ügyben, de igyekszik ezt az ügyet és hitet gazdaságilag is kamatoztatni. Ám Pierre — bármennyire is utálja és gúnyolja az arisztokráciát — mégis csak „betör a nemesség köreibe, hogy olyan életet élhessen, amit élni érdemes“. Átveszi az arisztokraták életének külsőségeit, követi és utánozza életelveit, életstílusát, eleme a csillogás, a fény, a pompa. Szelleme is tipikusan könnyed és csillogó, gunyoros, csúfolódó, rendkívül mozgékony, de kissé felületes francia szellem. Imádja, habzsolja az életet, nem képes lemondani bizonyos igényekről, bizonyos felemás érvényesülési vágyról, de lát, érez és bírál, s helyzeténél és szelleménél fogva — míg vállalkozásaival, fegyverszállítmányaival Amerikát segíti győzelemre — irodalmi munkásságával, röpirataival és színműveivel belülről bomlasztja az arisztokraták világát.

Szembetűnő a Pierre, és unokaöccse: Fé- licien Lépine közötti viszony. Ami Pierre- ben még keverten, átmeneti módon fellelhető polgári vonás, az Félicienben már tisztán, kristályosán az. Neki már tökéletesen idegen és ellenséges a francia főúri világ, nem képes alkalmazkodni, beolvadni, s Pierre-t is — akárcsak Franklin — bíráló szemmel nézi. Rousseau eszméiért lelkesedik, a puritán Franklint csodálja, s az első adódó alkalommal Amerikába szökik, harcolni akar az értelem, a szabadság és az egyenlőség világáért.

S az arisztokrácia ?

Két céltudatos politikusa van csupán: Maurepas, a miniszterelnök, a király mentora és Vergennes, a külügyminiszter. Ők azok, akik az amerikai szövetséget szű- kebb, Anglia-ellenes meggondolások alapján a tehetelen Lajosra rákényszerítik, de