Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - LÁTÓHATÁR - K. I.: Hová tartozik hát Françoise Sagan?

megtalálja nála érzéki kielégülését és úgy tapasztalja, hogy a vele való együtt- lét távoltartja az egyedüllét nehezen viselhető érzését, elűzi az unalmas órák gyilkos hangulatát. Betrand halálosan szerelmes Joséeba, de nem érheti el célját, mert természetük, felfogásuk mindenben hasonló és együttlétük csak fokozza az életúntság és unalom rajtuk uralkodó érzését. Ez a fölismerés és ideiglenes megoldás gyógyír mindannyiuk részére egy bizonyos időre. Aztán majd kezdődhet minden elölről. — A mű főgondolata: Ne kérdezze senki, mire jó ez, hová vezet, ne kutassa senki, hogyan kellene élni, hogyan lehetne a reménytelenséget, az életúntságot véglegesen legyőzni, mert a godolkodás őrületbe sodorna, s ne gondoljunk arra, mi lesz egy hónap vagy egy év múlva, fogjuk-e egymást ismerni vagy szeretni.

A cselekmény szegényes, rövid apró eseményekből áll. Befejezése: pillanatnyi megnyugvás, szabadulás az unalom érzésétől, mosoly vagy vegyes, kétes értékű emlék s élmény. Közömbös, hogy ezeket mások szenvedése árán vagy mások örömével együtt szereztük-e, A kiútra utalás sincs. A reménytelenség, céltalanság tovább rombol. Témái ismétlődnek: a bomló polgári életforma, a szerelmi viszony, a szexuális kapcsolatok, a „carpe diem“ életmód.

Szereplői: Életúnt fiatalok vagy középkorúak, valamilyen szenvedély megszállottjai, célkitűzések nélkül élő emberek, akik semmiféle korlátot vagy felelősséget nem ismernek. Végtelenül önzőek, a közösségi érzésnek nyoma sincs lelkűkben.

Nyelve ún. sagani. Szereti a rövid és be nem fejezett mondatokat, a töredékes beszédet, amelyekkel egyébként nagyon sikerültén érzékelteti a végkövetkeztetések elmaradását, az érzelmek kitöréseit, a szenvedélyek dúlását. Helyenként szép párbeszédeket alkot. Stílusa kiforratlan, sokszor iskolás. Nem kerüli a nyers, durva kifejezéseket sem. Művének formája, szerkezete szokatlan, egyáltalán nem mesteri, de nem is utánoz senkit.

Az írónőnek nincs kialakult világnézete. Szűk szempontból vizsgálja az élet folyását és a megoldást sürgető kérdéseket. Leplezetlenül, szépítgetés nélkül tárja az olvasó elé a rothadó polgári társadalom életét; pőrére vetkőztetve állítja elénk alakjait. Harcol az apáktól örökölt előítéletek ellen, szabadság után vágyik.

Hol van tehát a helye az irodalomban? Le kell szögezni, hogy még ma, a harmadik írása után is nehéz végleges következtetéseket levonnunk. Művészete magán viseli az indulás minden jegyét, bár tehetsége itt-ott fölcsillan Annyit megállapíthatunk, hogy nem tartozik a harcos, haladó francia írók közé, akik nem csak leírják, részletezik a polgári társadalom bomlásának folyamatát, hanem föl is derítik okait, rámutatnak a kivezető útra. Nem sorolhatjuk eleve a maradi, a bomló réteghez sem. Helye valahol középen van, a felfelé törekvő fiatalok sorában. Ha több ismeretre és élettapasztalatra tesz szert, jó irányba terelheti művészetét, s saját maga megadhatja eddigi műveinek értelmét.

Persze, könnyű Sagant elítélnünk, erkölcstelennek és apolitikusnak neveznünk, ha csak a mi szempontunkból, a mi társadalmi viszonyainkból indulunk ki A francia viszonyok azonban egészen mások Az utóbbi években magam is meggyőződtem, hogy a fiatalság nagyobb része idő előtt megismerkedik az élet gyönyöreivel és élvezeteivel, ebben nem igen gátolja őket sem a szülői otthon, sem az iskolai nevelés, gondolok itt elsősorban a szerelmi viszony liberális el