Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - LÁTÓHATÁR - K. I.: Hová tartanak a nyugat-német fiatal írók?

bírálására. Való, hogy érzelmeiket, szenvedélyeiket nem leplezik, a jövővel vajmi keveset törődnek, de a mától sokat vagy lehetőleg mindent elvárnak. Annyi bizonyos, hogy Sagan könyvei nem mindenki kezébe valók, hisz egészen más körülmények között élünk, mint a franciák. Annyi tanulságot azonban nekünk is nyújtanak, hogy az ifjúság kérdéseivel többet és behatóbban kell foglalkoznunk. Az elhallgatás nem megoldás, a takargatás nem a legjobb eszköz ebben az esetben.

K. J.

Merre tartanak a nyugat-német fiatal írók?

Az utóbbi években mindinkább több jel mutat arra, hogy Nyugat-Németország vezető személyiségei keveset okultak a megleckéztető múltból, nem akarják tudomásul venni a történelem végzését, tagadják a valóságot, illúziókat és véres háborús reményeket táplálnak magukban, a fiatalságot revansiszta szellemben nevelik, üres, megfoghatatlan világot tárnak elé. Ezzel magyarázható, hogy az ifjúság nem látja biztosítva jövőjét, nincsenek perspektívái, amelyek eléréséért lelkesedne és dolgozna, nem hevítik magasabb és nemesebb eszmék, a bizonytalanság és lemondás martalékává válik és sokszor az öngyilkosságban keres megoldást. Hűen tükrözik ezt hat fiatal szerzőnek nemrég megjelent könyvei. Ez egyszer a hazai, a német kritika is rádöbbent a szomorú valóságra, rátapintott az igazságra: ennek bizonyságául elég elolvasnunk a Frankfurter Hefte tavalyi 6. számának könyvismertetési rovatát.

Mit vallanak ezek a fiatalok? Egyikük, Heinz Albert pl. azt mondja, hogy megérzése szerint az élet sokoldalúságát, sokrétűségét, különösen pedig a másodrendű jelenségeket nem fejezheti ki, még kevésbé világíthatja meg a próza, mert szegény hozzá formai eszközeiben Meggyőződése szerint legalkalmasabb ma erre a verses próza. — Ennyi az indokolás, ez az ő irodalmi kiáltványuk, igényességük a tartalom és művészi forma tekintetében. Nem ismernek határt a valóság és álom, a tény és ábránd között, ezt mind a szeszélyre bízzák. Szemléletük, világnézetük jellemzői: borúlátás, lemondás, kilátástalanság. S mi lehet ennek a vége akár az életben, akár a művészi ábrázolásban? Csakis kudarc, súlyos tragédia. Valóban, a kiadott nyolc könyv közül kettőnek a főhőse öngyilkossággal fejezi be életét, a többié pedig a legkínzóbb tanácstalanság, az emésztő és felőrlő pesszimizmus rabja. Egy példa a Korai árnyékok c kötetből A szerző leírja, hogyan lesz a gyermekből ifjú, serdülő legény. Az egész cselekmény apró, mellékes eseményekből és élményekből tevődik össze. Elbeszéli, hogyan járt vasárnap délutáni sétákra szülei kíséretében, mivel töltötte a téli iskolai szüneteket, melyik ligetben volt a sétahelye stb. A csúcsot a Nagy lányról írt elégiában éri el. Elmondja, hogyan ostromolja a leány az egyik fiút szerelmével. Mivel nem talál viszonzásra, sőt visszautasításban részesül, saját kezével vet véget életének.

Nem nyújtanak többet és szebbet a politikai témájú írások sem. Hőseik rendszerint nietzschei godolkodású személyek, fasiszta beállítottságú alakok vagy szovjetellenes hőzöngők. Ez jellemzi ma a fiatal nyugat-németországi írók nagyobb csoportját. Formakísérleteik eredménytelenek, lényegeset nem tudnak