Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - LÁTÓHATÁR - K. I.: Hová tartozik hát Françoise Sagan?

és Cecília, a serdülőkorban levő lánya. Látszólag más típust képvisel a szépséges, önálló, fegyelmezett és saját keresetéből élő Anna, aki férjhez megy Cecília apjához. Amikor a családba került, azon volt, persze számításból, teljesen önző érdekektől sarkalva, hogy változtasson a családtagok léha és kicsapongó életmódján. Törekvése azonban nem békességet, nyugalmat és rendet szült, hanem ellenkezőleg, sok válságot idézett elő, meggyorsította a családi katasztrófa bekövetkezését. Cecília nem hajlandó alávetni magát a mostoha fegyelmének, nem szakít addigi kicsapongásaival, azt sem engedi, hogy a hasonló életfelfogása miatt természetes társként hozzánőtt apa is változtasson eddigi életformáján, sőt hozzá segíti őt újabb szerelmi kalandokhoz, kiváltképpen régi kedvesével. A családi életnek ez az alakulása tragikus csapást mér a szerető feleségre. Cecília még ekkor sem nyugszik, mindent elkövet, hogy teljesen eltávolítsa, tönkre tegye az asszonyt, így biztosítson maguknak teljes szabadságot vásott életük folytatásában. A feleség, a jót akaró anya tragédiája bűnösség és önvád elnyomhatatlan érzését kelti föl mindkettőjükben. Ezt úgy viselik, mint szükséges és keresett változást érzelmi világukban. — A mondanivaló lényege: A polgári családi élet annyira süllyedt, hogy nem ismer semmiféle erkölcsi alapot, nincsenek távolabbi célkitűzései; a közösségi érzések és családi boldogságnak az örömei rég kivesztek belőle. Képviselői a jövőtől, a sivárságtól, a hosszú percektől való félelmükben egyéni vélt boldogságukat és megnyugvásukat elérni, külön-külön, sőt egymás és a közösség érdekeinek ellenében, minden áron, minden eszközzel, olcsó szórakozással, alkalmi viszonyok keresésével. Az elháríthatatlanul bekövetkező tragédia ébresztette szomorú érzésre szükség van, mert az unalom pillanatnyi elhárítását jelenti számukra.

Az Egy bizonyos mosoly (Un certain sourire) c. második regénye tulajdonképpen folytatása az elsőnek más szereplőkkel és másfajta cselekménybonyolítással. Az első könyv szereplői még csak borzadtak, rettegtek az élet ürességétől, a tétlenségtől és unalomtól, de a második regényben ez a félelem beteges szenvedéllyé fokozódik a megismert személyek életében; próbálják gyógyítani, de az ellenszerekkel még testi épségüket is föláldozzák, mert az alkoholizmushoz folyamodnak, az indulatok végsőkig való felkorbácsolásának az alkalmait keresik, a kéjelgés és erotikum útvesztőibe merülnek. A regény egyik hőse, a húsz éves Dominique szintén a szerelemhez menekül orvosságért. De a szerelem nála is csak testi, formai ügy, társadalmi szokás, jelszóban szerelem, ami kitűnik a Roger Vaillandtól kölcsönzött meghatározásból: A szerelem semmi egyéb, mint az, ami két szerető egyén között történik. Luc, a mű második szereplője, aki negyvenedik évét tapossa, únottságában, kiéltségében már a testi örömöktől sem vár semmit, ezért pénzszerzéssel és megkövesedett közömbösségével igyekszik elűzni az unalom lerázhatatlan érzéseit. Felesége, természetesen, szintén az ero- tikumnak hódol. A legfiatalabb szereplő ugyanezeket az utakat járja. Viszonyt tart fönn a nála jóval idősebb Luckal. Az egyik kaland után hideg mosolyra rándul az ajka. Ez elárulja, hogy egy pillanatra sikerült legyőzni magukban az unottság nyomasztó érzését. így fejeződik be a regény.

Az Egy hónap, egy év múlva (Dans un mois, un an) c. harmadik regény ugyanebből a felfogásból, életérzésből és élettapasztalatból indul ki. A nagyjából azonos környezetből származó fiatalokat isemeretség, barátság és szerelem tartja össze egy ideig. A baráti körbe tartozó fiatalkorú Josée hamarosan lángra lobbant ja két ifjú, Jakab és Bertrand gyenge szívét. A versenyből Jakab kerül ki győztesen, mert Josée