Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - LÁTÓHATÁR - A. T. TVARDOVSZKIJ: Az írói felelősségről
LÁTÓHATÁR Az írói felelősségről A. T. Tvardovszkij felszólalása az SZKP XXL kongresszusán Mánk és holnapunk képéről, amely Hruscsov elvtárs beszámolójából elénk tárult és amely a kongresszus folyamán egyre újabb vonásokkal és részletekkel gazdagodik, Gogol csodálatos szavai kívánkoznak a nyelvemre: „Egycsapásra láthatóvá lett messzire a világ minden sarka!“ Valóban így van. Politikai és történelmi látóhatárunk mérhetetlenül kiszélesült. Éppen a kongresszuson megtárgyalt nagy hétéves tervnek ez a mély, történelmi távlatossága teszi lehetővé és kötelez is egyben rá, hogy a szovjet irodalomról szólva, meglássuk és felismerjük annak szerepét és hivatását társadalmunk életének mostani szakaszában, sokkal szélesebb alapon, mint az korábban lehetséges volt Mind magában a beszámolóban, mint a kongresszusi küldöttek felszólalásaiban az irodalomnak jelentős és ránk, írókra, rendkívül megtisztelő figyelem jutott. Érthető is ez teljesen. Az irodalom hivatása az, hogy a kifejezés művészi eszközeivel alátámassza és megszilárdítsa az emberek tudatában mindazt az újat, ami életünkben a kommunizmus küszöbén felmerül, ezzel erőteljes hatást gyakorolva ezeknek az embereknek lelki alkatára: beállítottságára, gondolkodására, jellemére. Alátámasztani és szilárdítani a valóságot — nem túl sokat vállal magára az irodalom? Nem, csupán azt a funkciót vállalja, amely jog szerint az övé és hozzátartozik éppúgy, mint minden más művészethez is. Remélem, nem vádolnak majd idealizmussal, ha azt mondom, hogy minden valóságnak szüksége van az ilyen alátámasztásra és szilárdításra, és addig, amíg nem tükröződik vissza a művészetek alkotásaiban, addig valahogy nem is lehet teljes és nem hathat erejének teljességével az emberek tudatára Szeretném megvilágítani ezt a gondolatot egy találomra vett példával. Vajon az orosz fegyverek 1812-i harca és győzelme ugyanolyan hatású lett volna az orosz emberek nemzeti, hazafias öntudatában akkor is, ha csupán a történelemkönyvekből vagy a tudósok sokkötetes műveiből szereztek volna róla tudomást, és tegyük fel egy pillanatra, nem született volna meg Tolsztoj zseniális műve, a Háború és béke, amely az ország életének ezt a történelmi mozzanatát örökítette meg és feletjhetetlen erejű alakokban mutatta be a kor népi hőstetteinek igazi nagyságát? Szeretném, ha pontosan értenének. Természetesen mindenekelőtt áll a hőstett és csak azután jön annak tükrözése. De ez a tükrözés a maga módján nem közömbös a tükrözött szempontjából sem. Remélem, ez teljesen megfelel a marxizmus idevágó tételeinek. Vegyünk egy másik példát, amely időben közelebb áll hozzánk. Solohov regényének, az Oj barázdát szánt az eke példáját
