Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - MIHAIL SOLOHOV: A gabonakomisszár (Fordította Tóth Tibor)
— Dolgoztam magam is látástól vakulásig. Nem csavarogtam a világban, mint te! — Aki dolgozott, a munkások és a parasztok kormányával tart, de te fegyvert fogtál ellene... A kerítéshez sem engedted közel az embereinket ... Ezért pusztulnod kell! . . . Az öregemberből hörögve szakadt ki a lélegzet. Rekedt hangon mondta, mintha kettébe tépné a vékonyka szálat, ami eleddig kettejüket összekötötte : — Te nem vagy a fiam, és én nem vagyok az apád. Háromszor légy átkozott, amiért így beszéltél az apáddal, istentelen... — Kiköpött és némán indult kifelé. Hirtelen megfordult és leplezetlen indulattal kiáltotta: — Nocsak, Ignaska!... Ügy vigyázz, hogy még egyszer ne találkozzunk, mert megemlegeted az anyád keservét! Jönnek Hoper felől a kozákok, tönkreverik a kormányotokat. Talán megóv az isten anyja és nem halok meg, — akkor a magam kezével szorítom ki belőled a lelket. Estefelé kis csapat ember tartott kifelé a faluból, a szélmalom mellett elkanyarodott a dögtemető felé. Tyeszlenko parancsnok kiverte a pipáját, s kurta szóval mondta: — Álljatok oda, közelebb a parthoz . . . Bogyagin a szántalpak lilás nyomát nézte az út mentén és fojtott hangon szólt: — Ne haragudj, apa ... Hiába várt választ. Csend. — Egy . .. kettő ... három! A szélmalom mögött a ló megbokrosodva hátrált, aztán riadtan elragadta a szánt a hepe-hupás úton; a tarkára festett, hajlított hámfát még sokáig látni lehetett, amint bizonytalanul ingadozott a süppedő hótakaró fölött. IV. A táviróoszlopok araszolva futották be az egész körzetet a hírrel: Ho- perban kitört a lázadás. A végrehajtó bizottságokat kifüstölték. Az embereik egy részét lemészárolták, más része elfutott, amerre látott. A gabonabegyűjtő különítmény is szétszéledt a körzetben Bogyagin meg Tyeszlenko, a rögtönítélő bíróság parancsnoka még egy napra az állomáson maradt. Siettek útnak indítani a begyűjtőhelyre az utolsó gabonaszállító szekereket. Reggel felé vihar támadt. Hirtelen borulással rátört a falura, kavargó hóval árasztotta el. Alkonyattájt húsz lovas érkezett vágtatva a térre. A hóba temetett falu fölött föllángolt a lármafa. Lónyerítés, kutyavonítás, repedt harangok rekedt siránkozása. Lázadás. Odafenn, a kurgán besüppedt, kopasz tetején erőltetett vágtában két lovas száguld keresztül. A halom aljában, a hídon lópaták Robognak. Falkányi lovas. Legelői tisztiegyenruhás ember, korbácsával megcsapkodja hosszúlábú, nemesvérű kancáját. — Nem szöknek meg a kommunisták!... A kurgánon túl Tyeszlenko, a lógóbajszú ukrán megsarkantyúza kirgiz csődörét.
