Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - HAGYOMÁNYAINK - SZÁNTÓ GYÖRGY: Petőfi rokona - Bezruč

tartalmazott eszperantóul. A kínai és japán fordítók ebből a kötetből ismerték meg a sziléziai dalnokot.

Valamennyi magyarul közölt Bezruč-vers a kiadók szándékától függetlenül, nemcsak a csehszlovák-magyar kulturális közeledés, hanem a proletár nemzetköziség ügyét is szolgálta. Nem bocsátkozunk annak fejtegetésébe, hogy mit is jelentett Bezruč az akkori haladó magyar költők és írók számára, hiszen csak Szántó Juditot, Straka Antonínt és Kovács Endrét ismételnénk. A felszabadulásnak kellett eljönnie, hogy végre bátrabban vallja magáénak Bezruč költészetét a magyar irodalmi köztudat is. A szlovákiai magyarság 1952-ben, a költő 85. születésnapján kap első ízben méltó ábrázolást a költőről Fábry Zoltánnak „Én, Petr Bezruč . . .“ című írásában, amely az Új Szóban jelent meg. Magyarországon ekkor a Csillag közöl róla műfordításokkal illusztrált, meleg méltatást. Nem lett volna teljes versei nélkül a cseh és szlovák költők 1953-as kiadású budapesti antológiája sem. Azóta már szinte át sem lehet tekinteni, hány hír, cikk, tanulmány és vers jelent meg magyarul Petr Bezruč nemzeti művészt ünnepelve vagy kegyelettel emlegetve

Mennyi kérdés tolul még a tolira Bezruč magyar megismerésével kapcsolatban! Például oly egyszerű kérdések is, hogy vajon foglalkozik-e hozzáértő kritikus a több mint negyedszázadra visszatekintő magyar Bezruč-múfordítások sajátos kérdéseivel ? Vagy hogy nem hevernek-e véletlenül a magyar Sziléziai dalok a központi könyvraktár polcain s jut-e ma eszébe valakinek, hogy e könyvet a szlovákiai és magyarországi bányavidékek lakossága közt, de elsősorban az osztravai bányák magyar dolgozói közt kissé népszerűbbé tegye?

A magyar Bezruč irodalom művelőiről az opavai Bezruč Múzeum mit sem tud, noha kapcsolatot tart fenn majdnem az egész világgal. Pedig a költői örökség ápolásához nem egy értékkel járulhatunk hozzá mi magyarok is. Vegyük csak például Komjáthy István írását, aki két évvel ezelőtt járt az ősz Bezručnál s akinek az egyébként oly zárkózott költő így vallott: ,, . . Még mint prágai fiatal egyetemista megismertem egy költőt. Igen megszerettem, csodálója lettem költeményeinek, vagy félszáz versét könyv nélkül megtanultam. Forradalmi lángolását az én lelkem lángolásával éreztem rokonnak. Ettől a költőtől sokat kaptam s úgy éreztem, adósa maradtam . . (Szükséges-e hozzátenni, hogy Petőfiről volt szó?) A Bezručot tisztelő magyar irodalmi körök azonban sem Magyarországról, sem pedig Szlovákiából nem találták meg az utat Opavára, az opavaiak sem oda Ennek bizonysága az öt esztendővel ezelőtt kiadott Petr Bezruč Bibliográfia I. kötete, amely igen hézagosan közli a magyar rész adatait (nem is szólva a tešíni nyomda vétkes felületességéről), valamint a most megjelent II. kötet, amelybe e sorok írójának közvetlenül az utolsó nyomdai korrektúra előtt nyújthatott csak betekintést a szerző és így az előttünk ismert sok magyarvonatkozású adat közül alig lehetett már a szövegbe iktatni egy-két fontosabbat

E mulasztások helyrehozásának számtalan módja van. Az elmúlt évben először tartották meg Opaván a költő születésnapja alkalmával a Bezruč-napokat, amelyek ezentúl minden évben megismétlődnek. Céljuk nem csupán Bezruč költői hagyatékának ápolása, hanem a fiatal haladó költészet fejlesztése is. Mi már ezidén, szeptemberben azzal járulhatnánk hozzá e napok fényéhez, hogy behatóbban kezdünk foglalkozni mindazzal, amit Bezruč művéből dolgozóink számára már megszereztünk vagy még meg kell szereznünk.