Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - HAGYOMÁNYAINK - FÁBRY ZOLTÁN: A halottak élén
kamatélvezők és a tőkeherdáló percemberkék, szem volt és nem álomkéjelgő vakság, fül volt és nem önelégült süketség. A békeévek űzött magyarságának, ítélni tudó emberibb magyarságának kényszerháborúban csak egy kiteljesedése lehetett: ember az embertelenségben. Az Ady-lényeg eredőjéhez értünk. És ez az eredő két évszám ütközésének a következménye. Ady az 1789-ben összegzett francia humánumlényeg - az emberi jog és méltóság — magyar jakobinusa volt, tudatos vétó az imperialista németség által kiteljesített tizennégyes szellemmel szemben. Adynak ez a beállítottsága azonban nem véletlen és nem ötletszerűségen alapul. Ez az évszámokra leegyszerűsíthető 1789-1914-es ellentét a történelmi sorsa és próbája a magyarságnak és így természetszerű gerince Ady költészetének. Magyarsága e két véglet közti feszültségben érlelődik tántoríthatatlan emberséggé, jövőalappá. Ady jakobinizmugba oltott kurucsága nem züllhetett sohse labancsággá, háborúban kivirágzott fájdalmas embersége nem lehetett egy pillanatra sem a tizennégyes szellem csizmamoráljának az igazolója. Dévény és Nyugat hadüzenete volt, 1789 utolsó ultimátuma. De ez a könnyes hadüzenet nemcsak önzsírjában fuldokló magyar pátosz címére szólott, de a porosz imádat eksztázisában, a német fegyverbarátság bódulatában csak konform tizennégyes szellemmé kiteljesedni tudó hamis irányzatnak is. Ady Nyugat-tudata, európai magyarsága forró vallomásokkal kapcsolódik 1789-hez, de ugyanakkor minden intése és óvása antihumanisztikus német hatalmi barbarizmus felé mutat: Csak porosz munka vetemedett mása Ha lesz sírunk, hát sírunkat az ássa. Mit ért a magyar köztudat Ady nyugatisága, „franciasága“ alatt? Hamisítást: Bauielaire-t és dekadenciát. Szegény Kaffka Margit hiába ágált Dunántúli (Rákosi Jenő) ellen: — „Felőlem hiheti továbbra is nagy lelkinyugalommal, hogy Ady Endre Baudelaire-ista, tán mert legelső Párizsban írott kötetében 2 szonett-fordítása s néhány nagyon is egyénített impresszionista kép, vagy hasonlat található“ — hiába, az átlagtudat ehhez a kiragadott törpe tényhez kapcsolódik, A francia-lényeg európai jegyét: 1789-et csak így lehet letagadni. A recept egyszerű és hatásos. Akik a modern magyar irodalmat és zenét a „Fidibusszal“, a sikamlós vicclappal és az uncili-smuncilivel azonosították, azok minden gátlás nélkül hamisíthatták Adyt a dekadencia szörnyszülöttévé. Ady lázadását csak így lehetett hatálytalanítani: aki dekadens, az nem lázadhat. Pont. De Ady lázongott és lázított és ez a letagadhatatlan tény visszájára fordította a hazugságot: aki lázad, nem lehet dekadens! Pont. A forradalmas Ady ledorongolta a dekadencia meséjét, ennek megfelelően a perverz dekadencia-vád lázadónak kijáró új címet kapott: destruktív hazaáruló! 1789 volt tegnap és ma a tizennégyben azonosult német-magyar szellemiség mumusa.Hogy ez az idegenkedés, ez a távolságtépés hová vezethet, azt Ady sötét próféciái igazolják: „Amint a nagyon messze idők visszfényeként ránk- sugárzó francia forradalomnak lángja megvilágított minden agyvelőt, akként készül most elterülni a világra valami nagy sötétség .. . És jaj, ha valaki a nagy megváltások hőseire gondolni mer. Jaj Mózes gyermekeinek, jaj a makkabeusok utódjának, jaj annak, aki Krisztus valóságos híve, jaj a Luthert követőknek, s jaj, százszorosán jaj, kik a megváltások szent summáriumában, a Voltaire
