Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - HAGYOMÁNYAINK - FÁBRY ZOLTÁN: A halottak élén

nagy művében mernek hinni és — tovább haladni!“ . .. Ady Nyugat alatt az európaivá kiterebélyesítendő francia lényeget érti: „Franciaországnak és minden franciának kötelessége, hogy példát adjon a világnak. A mi századunk feladata, hogy az egyenlőséget s az egyenlő szerencsét próbáljuk meg minden erőnkkel előhívni“.

Óh, boldoghitű tiszta század-kezdet, amikor még a dévényi új idők új dalait Párizs determinálta, amikor ez a felismerés lökte a magyar sorsot a haladás irányában: „Franciaországban: nostra-rés agitur. Mindnyájunknak, az egész jövendő emberiségnek sorsát edzik e tűzben.. . Tekintsünk Franciaországra“ — Bacsányi figyelmeztető parancsát Ady maradéktalanul mentette át, 1789 öröksége változatlan magyar program. Ebben a folyamatosságban nincs helye német, ökölmentalitásnak és csizmajognak. Ady „kultúrölő cselekedetet“ látott „minden német cézári cselekedetben“ és nem véletlen, hogy a francia-német ellentétet Magyarországra vetítve formulázza: „Franciaország t. i. nem német mintára szabott Magyarország“.

A német imperializmus egyik legbiztosabb kezű leálcázója Ady volt. Amikor Magyarországon az egész negyvennyolcas közvélemény elfeledkezve tapsolt Vilmos császár emlékezetes magyarbarát pohárköszöntőjének, Ady hideglelős élességgel látta meg a máig kiható és dermesztő német végzetet: „A germánok kacskakezű császárja a végzet embere, s ha megcsinálja, amit meg akar csinálni, hajh sok száz esztendőkig fog attól a világ könnye folyni. Vilmos nem akar egyebet, mint egy megfejelt új szt. birodalmat. .. E tervben annyi a ridegség, hogy századokra képes megdermeszteni a világot“. Ez a dermesztés — a jelen bizonyítja — a német imperializmus ki i z á r ó 1 a g o, s s á g a, mely nem tűri meg a szabadság-egyenlőség-testvériség világgá futott embermelegítő francia programját. Ady ítélete nem kapásból elért telitalálat, az indokolás pontosan meghatározza az összehozhatatlanság lényegét: „A német nép erkölcseit csak a Jaurésektől félti a császár. Kedvesebb a császár fülének az á Berlin kiáltás, mint az a rettenetes ige, hogy egymás testvérei minden népek. Jean Jaurés nem mondhatja el Berlinben,hogy a háború nem a népeké. Hogy a hadsereg az emberiség boldogságának börtönőrserege. Hogy a zsarnokok vagy uralkodni vágyók uszítják egymásra a nemzeteket. Német testvéreinek nem mondhatja el J. Jaurés, hogy jog, kenyér, kultúra a népek álma. Nem a vér.“

Nem a vér! És ma a vér: egyedül üdvözítő szentség és a germán vér: vitán felül álló kiváltság és jogalap. „Ahol a germán vér van túlsúlyban, ott magától adódik az erkölcs-fogalom“: Rosenberg e kisajátító dölyfére ma Ady, mint szentségtörésre meredne. Szentségtörésre, emberbecstelenítésre, amely ma

— történelem! Ady a német katonaszellem kiteljesedésétől féltette a világot. Ma a német vértörvény: világprogram és a világ dermesztés — napjaink leglidércesebb valósága. Ha ebben a csizmasivár vérprogramban meg akarjuk keresni a magyar-német viszonylat formáját és értelmét, akkor mai magyarok elé senki riasztóbb szöveget nem lapozhat, mint Ady, aki harminc év előtt látta meg, hogy ebben a barbár konstellációban „Magyarország szállítja majd a zsoldosokat a szabad társadalmak leverésére ... mert Magyarország népét meg- edzett helóta-népnek ítélik Nyugaton.. . Mint valamikor Konstantinápolyból a török Magyarországra, úgy fog csapni most Budapest, Bécs és Berlin felől Nyugatra a barbár áradat a fejlettebb és haladóbb társadalmak ellen . . . Lassalle