Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - HAGYOMÁNYAINK - FÁBRY ZOLTÁN: A halottak élén

eredő — vakságnak csak egy Ady lehetett történelmi korrekciója. A „kiért miért“-céltalanság, a másért, az idegenért vérzés sutasága, a „mesebeli János“ cenzúra-alakján át az egész magyar tragédia vérpazarló realitását tükrözi: „Bajban van a messze város, gyürkőzni kell a Halállal: gyürkőzz János s rohanj János. Királyfiak s nagy leventék, ha palástjukat otthagyták: rohanj, ha rongy is a mentéd.“

A német maszlag ellen feszülő magyar „tudta valamikor okát fényes haragjának“, de 1914-ben Bercsényi marsall huszárjának, az igazi magyar harc

Eckerdt Sándor: Ady

vállalójának „elsötétült szíve, mihelyst másért, mihelyst messze sarkantyúzta meg a lovát pokolnak eresztve“ ... Idegen pokol lángján sülve, másért és messze, mint a „harcok kényszerültje“: ez az igazi tizennégyes magyar motívum :

„Kiket akartunk szépnek, szabadnak:

Másnak a cselédjei.“

Kell ennél főbekólintóbb megtorpanás?... „Prédák, szegények, jók voltunk“: így 1918 végén harcunknak már csak egy értelme, egy valósága lehetett: „Mi voltunk a földnek bolondja, elhasznált, szegény magyarok“.

A német tizennégyes szellemnek ez a rettenetes magyar ámenje csak Ady száját hagyhatta el büntetlenül. A magyar tragédia Ady szomorú önigazolása. Ahogy a háború magyartalanságát csak az láthatta, aki a békeévek fonákságát leálcázta, úgy magyarrá a világháborút csak az hazud- hatta, aki patentmagyarsággá kendőzte hazafias kvaterkázását. Ady „magyar daccal ébren volt, amikor mindenki aludt“, több volt, mint a magyarkodó