Irodalmi Szemle, 1958

1958/2 - FIGYELŐ - Irodalmunk mérlegen (Dobos László)

ről a műről. Egyesek azzal vádolták, hogy túlságosan „tanáros“ vagy „ez inkább hasonlít író-iskolára mint kritikára“ vagy Turczelből a „pedagógus beszél és nem a kritikus“. Ha nem is ebben a formában és nem is ezekkel a szavakkal, de lényegileg ez így pontos és így igaz. De hisz véleményem szerint maga a szerző, Turczel Lajos is ezt akarja: elősegítem a fiatalok kibontakozását, alakítani az irodalomba lépő és értékeket ígérő költő és író egyéniségeket. A kritika összegez, értéket állapít meg. Ezt tette és teszi Turczel Lajos is. írásainak súlya- költészetünk „derékhadának“ (Bábi, Dénes, Veres János, Ozsvald Árpád stb.) 1953 és 1956 között felvetődő fejlődésbeli kérdéseit tárgyalja. Szükség volt erre? Feltétlenül. Aki lebecsüli az ezekből az évekből származó kritikai írásokat, az költőink és irodalmunk alkotásai, sőt önmaga felett mond felelőtlen és lekicsinylő ítéletet. Költői derékhadunk ezekben az években érik egyéniségekké, formálódik alkotó jellemekké. Turczel Lajos költői arcképeket, profilokat rajzol a meglevő értékek alapján. Azt teszi, amit az akkori irodalmi helyzet megkövetelt: a fejlődés és a kibontakozó költőegyéniségek jellemző vonásaira irányítja a figyelmet. Értékeket és selejtet jelez. Költők és költői ígéretek énvilágát elemzi. A kritikai elgondolás tárgya és célja a költői én. A nevelő és irányító célzatú kritikának jól megválasztott módszere ez. A forrongó, alakuló, önmagát kereső fiatal íróemberben tudatosítani kell alkotó egyéniségének jellemzői vonásait: a jót és a rosszat, az előre mutatót és a visszahúzót. A szubjektív vonásokat elemző kritika közvetlenül a költői egyéniség tudatosítását szolgálja és segíti elő. Közvetve viszont hat a formálódó irodalmi köztudatra.

A Turczel rajzolta költői profilok talá- lóak, bár esetenként csupán kiegészítésről van is szó. Helyesen összegezi többek között Gyurcsó kezdeti éveinek jellemző élménygazdagságát, élményőszinteségét, s ugyanakkor verseinek kiforratlan művészi formáját, Veres János költészetének témabőségét és az első kötet verseinek „lel- kendezően ünnepélyes hangját“, amely legtöbbször a témától függetlenül uralja a verset. Helyesen mutat rá Mács József prózai írásainak éretlen, kiforratlan megformálására stb.

Turczel kritikai írásainak elgondolása, szándéka, alaphangja helyes és ezen keresztül fiatal költők és írók elemzéséhez. Azonban miközben a nevelő és irányító jellegű kritika befolyását és jelentőségét fontolgatja, az emberben akaratlanul is felvetődik a kérdés: meddig terjedjen és terjedhet a kritikus nevelő irányú hatása az induló íróember egyéniségére? A kritikus nevelő szándéka meddig jelent valóban segítséget? A szeretés és a féltés nem válik-e agyonszeretéssé és agyonféltéssé, hol a határ ? Szerintem mindezt az alkotó munka alaptörvénye szabja meg. Az alkotás melegágya az egyéniség képessége, adottsága. Azt szokták mondani: a művész születik, a tudós nevelődik. Ha nem is lehet ezt minden esetben általánosítani, de sok igazság van benne. A nevelő szándékú kritika „hogyanja“ addig helyes és jó, míg meglátásaival és összegezéseivel az írói egyéniség termékeny kibontakozását segíti elő. A cél: nevelni, irányítani. Hogyan? Értékméréssel, megméretéssel. Legyen a kritika bármily jó- szándékú, ha oktatni kezd, erkölcsi prédikációvá válik és megszűnik kritika lenni. Fennáll ez a veszély Turczel Lapos kritikáiban? Általában nem, de írásainak vannak ilyen „kioktató hajlamai". Bábiról többek között ezt írja: „Bábinak is komolyan önmagába kell néznie és a bántó érdességeket kemény önfegyelemmel kell a viselkedéséből kiirtania. Ellenkező esetben az a veszély fenyeget, hogy — a szofisták hathatós támogatásával — bele- játssza magát a „kivertség“ érzésébe, vagy olyan „magános farkas“-féle attitűdbe, ami a polgári világ művészének volt sokszor felvett vagy rákényszerített sajátja. Erre pedig a mi világunkban nincs szükség és az ilyesminek a kialakulását meg kell akadályozni.“ Alapjában véve ez jószándékú figyelmeztetés, tanácsadás. Ilyennek nem szabad lenni. De hisz ez voltaképpen egyéniség és természet kérdése. Bábinak, a költőnek azóta megtett útja azt bizonyítja, hogy verseiben túltette magát mindezen. De abban már kételkedünk, hogy éppen a fentidézett „tanács“ hatása révén.

Turczel Lajos a kritikus őszinte örömével tud örülni irodalmunk minden valamirevaló értékének, minden megcsillanó tehetségnek. Közben a pillanatnyi benyomás hatása alatt olyan mértékkel mér, amit helyenként elhamarkodottnak és túlzónak tartok. Mács József első kötetéről a Végnélküli gyűlésről helytálló megállapítások után ilyeneket is mond: „Ilyen érett íznek számít már ebben a kis kötetben is Mács finom megfigyelőképessége, pompás érzéke a parasztok gondolkodásának és észjárásának bemutatása terén. Itt Mács néha már olyan erős és mély tud lenni, hogy szinte a legjobbakat: Tömörkényt, Mórát, Móricz Zsigmondot és Ve-