Irodalmi Szemle, 1958

1958/2 - FIGYELŐ - Irodalmunk mérlegen (Dobos László)

res Pétert juttatja eszünkbe anélkül, hogy utánzást, szolgai másolást kellene feltételezni.“ Ejnye, nem sok ez ? Az az érzésem, hogy a hirtelen lelkesültség hevében kissé érdemtelenül előlegezett túlértékelés. Csinyján kellene bánnunk ezekkel a „helymeghatározásokkal“ különösen akkor, ha induló fiatal íróról van szó. Mert ha az első könyv alapján a legjobbak szintjén emlegetjük, mit teszünk majd a későbbi kötetek megjelenésekor?

Turczel Lajos nevelő szándékú kritikáiban elsősorban az írói egyéniség fejlődési kérdésével foglalkozik. Ez önmagában helyes, de egy olyan irodalmi szakaszban, amelynek ismertető vonásai az újrakezdés, a teljesedés, az indulás, a kibontakozás, nem mindig kielégítő. A kritika ebben az esetben csak az olvasó elé került kész művet és az írót elemzi. Menynyivel többet érne mindez (főleg az írónak, de az olvasónak is), ha a kritikus nem átallana hozzányúlni az írások alapját tevő valósághoz, az élethez is. Ezáltal is segíthetné a tisztulás és az érlelődés folyamatát. Vegyünk egy példát: az 1945 — 1948-as éveket ábrázoló művekről (pl. Gyurcsó esetében) gyakran megállapítjuk, hogy jól vagy rosszul nyúlnak ehhez a problémakörhöz. Ha az író elmarasztaló kritikát kap, ezek után joggal méltatlankodik: a kritikus miért nem mer hozzányúlni ezeknek az éveknek bonyolult problémáihoz ? Mi lenne, ha egyes művek elemzésekor a kritikus a társadalmi fejlődésnek az irodalmat érintő kérdéseivel is foglalkoznék? A nemzeti irodalmak története azt bizonyítja, hogy a kritika nem lehet „tétlen szemlélője“ a nagy társadalmi változások irodalmi eszközökkel történő elemzésének. Nemzetiségi irodalmunkban erre annál inkább szükség van, mert társadalmunk alakulásának problémái összetettebben vetődnek fel, mint például a nemzeti irodalmakban. (Nálunk a szocialista társadalom jellemző vonásai a nemzetiségi lét fejlődésének kérdéseivel együtt jelentkeznek.) Véleményem szerint irodalmunk további erősödését és kibontakozását lényegesen meggyorsítaná, ha kritikánk a társadalmi fejlődés alapvonásainak a boncolgatástól sem riadna visz- sza.

A jelen helyzétben a kérdés így álk Megelégedhetünk-e a csupán értékeket rögzítő és mérő kritikai írásokkal, vagy ennél többre tart igényt irodalmunk? Úgy gondolom, hogy éppen fiatal írónemzedékünk nevelése szempontjából szükség van az irodalmat érintő társadalmi jelenségek elmélyült elemzésére. Egyszóval: korelemzésre. Az „írások mérlegen“ legmagvasabb írása „Egri Viktor a drámaíró“ című kritikai összefoglaló. Turczel Lajos érdemben ír és foglalkozik Egri Viktor öt színdarabjával. Szinte egy csapásra megszűnik nevelőkritikus lenni. Turczel — helyesen — Egri drámáinak világnézeti alapját, a témák és jellemek társadalmi gyökereit, valamint a darabok műfaji szerkezeti vonásait elemzi. Módszere — elemző szintézis. A jól választott módszer ellenére is a negyedik, illetve ötödik drámáról írottakban a kritika veszít lendületéből, valahogy esik a Turczel írásaira annyira jellemző dinamika. A Gedeon házat, az Élni kell-t és a Közös utat Turczel valóban a kritikus szemével méri. A Házasság értékelése viszont már leíró jellegűvé válik. A kritikus állásfoglalása itt megragad a tartalmi kommentálásnál. Az Ének a romok felett megméretése pedig egyenesen elpu- hul. Az első három darab elemzése részletes, elmélyült. Ennek megfelelően ügyes kézzel formált a szintézis, az összkép is. A Házasság és az Ének a romok felett értékelésében viszont csak a részletek elemzése találó, az összegezés már nem teljes értékű. Turczelnak az Ének a romok felett c. műről tett összefoglaló megállapításai helyenként kívánnivalót hagynak maguk után.

Egri Viktor öt drámájának alapkonfliktusa a humánus és antihumánus erők ösz- szeütközéséből adódik. Ez a folyton visz- szatérő alapgondolat különböző korokból vett, más-más társadalmi gyökerű témákban nyer kifejezést. Egri drámáinak si- kerültségét vagy sikertelenségét egyrészt az dönti el, hogy a társadalmilag objektív témakör az íróban kiérlelt, kihordott művészi mondanivalóvá vált-e, vagy csak aktuálizáló szándék maradt.

Egri drámáinak másik alapkérdése, hogy a társadalmi problémakör milyen viszonyban van az illető kor humánum-értelmezésével? Az öt dráma példája azt bizonyítja, hogy az egyes témák és az író teremtette drámai légkör annál hatásosabbak, minél közelebb állnak időben és művészi eszközeikben az élő kor humánum és antihumánum élményéhez. Szerintem ez magyarázza többek között a Házasság aránytalanul nagyobb közönség- sikerét mint például az Ének a romok felett-ét. Egyáltalán nem véletlen, hogy az Ének a romok felett mondanivalójának és cselekményének kettős művészi áttétele (szimbólum, verses forma) nem tud utat találni a közönséghez. Szerintem Turczel Lajos éppen itt véti el az Ének a romok felett értékelését. Nem veszi figyelembe,