Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - HÍD - KAREL HYNEK MÁCHA: Dal Nagy-Idáról
szívem szerette törzs, cigányok népe? Búsabb, mint reggel felhangzó jajongás? Nem szép-e tán ez a te lakhelyei? A kék mennysátor a tető felette, a zöld hegyek falként szegik körül s az égi fények mind megannyi lámpás. Van bíbor függönyöd: a virradat s a naplemente rózsálló színükkel, s a hegytetőkön nyíló sok virág díszes szegély a bíbor függönyön. Miért vagy oly bús, én tulajdon népem, szívem szerette törzs, cigányok népe?" A bús nemzetség ajkáról panasz válaszul sóhajok között patakzik: Hogy is ne lennék gyászosan borús? Míg minden vadnak van saját tanyája, én mindenütt idegen maradok! Rám szólnak, bárhol útközben megállók: „Ma ellehetsz itt, holnap mégy tovább!" És így bejártam a széles vüágot. Hogy is ne lennék gyászosan borús? Minden vadállatnak jut élelem, de nékem semmi, rám senkise gondol. Földjét mindenki megművelheti. Az enyémet nem adja senki vissza, elrabolták, mielőtt megszülettem. Hogy is ne lennék gyászosan borús? Véget nem ér e bolygás és panasz, a szikla szíve érez csak velem! Hol vár rám béke, otthon, szeretet? Választ ad erre Nagy-Ida ura a rab oroszlán bömbölő szavával: „Én nektek lakhelyet, hazát adok! Ellenség szállta meg jószágomat; ez itt erős vár — ha megvéditek és véle együtt engem is, jutalmul tiétek lesz a vár s e szép vidék jut néktek majd hazául, otthonul." Felkelt a nép, küzd mint erős oroszlán, megvédi Nagy-ldát, ám végzete, hogy győzelmével balgán eldicsekszik. A farkashorda s a varjak raja özönlik erre vissza és leverve a várvédő szerencsétlen sereg, kardélre hányva a balvégzetű nép! Az erős várból így lett otthona s a széles környékből nyugodt hazája. Fiai szétkergetve a világba és jut nekik ott szépséges lakóhely!
