Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - MÁRTONVÖLGYI LÁSZLÓ: Forbáth Imre hatvan éve elé

Alázat, gőg és bosszú mit Van Gogh iszonyú ecsetje kevert Gyulladt kazlak fagy és átkokat lihegő kunyhók.

Sikerült szlovákiai fíasztellok a Paraszt, A fekete irtványon, vagy a Hegyvidéki tájkép, melyekben a poétikus szlovákiai vidék forradalmi vörös színbe tágul. Szlovákia hegyország, s így a költő szemléletét az erdők proletárjai, a favágók fogták meg — a fekete árnyak, akik sátoros erdők mélyén robotolnak és ökölbe szorult kézzel várják az új világot, mely nincs már messze. Nem csoda, hogy várják:

Mert édesebb a bornál a bosszú Százszor finomabb _ Hej társaim gyullad már az erdő Igen .. . pipacsnál pirosabb.

Számos versében énekelte meg a prágai külvárost, ahol a kapitalizmus nyomora legjobban kiütközött (Trója, a Három strucchoz, Na bojišti 14, Na maninách, Charlie), az apacsok és örömtanyák tarka és szomorú világát, amelyben akkor indul meg az élet, mikor a nap már régen lebukott s mikor:

Az utcákon mint döglött patkány hever Az éjszaka. Árnyékok kísértet-tánca Egy lámpa sárga mártást kever Szennyes tüzével a nagy fekete tálba

„Tudok egy dalról“, írja egy prózai költeményében, ,,egy különleges dalról, mely ben a kéményfüstök kék dugóhúzói szurkálják a lusta égboltozatot, melyben szikrázó szőrű kandúrok mágikus miau-ja csiklandozza a hallgató fülét: vörös és szürke és fekete háztetők dala ez. Ez nemcsak a háztetők románca, hanem dal a vékonylábú szélről, mely Dejvice szele, a külváros dajkamosolyú, szegény verkliszóval díszített, káromkodással szegélyezett, utcagyermekek uf uf csatakiáltásaival tapasztott szelecskéje, délben tizenkettőkor nyáron, mikor a füst és madár lassan és lustán megszállják az eget, a redőnyöket lebocsátja a háznak asszonya s künn a grundokon kék csíkos gatyát szárítanak és tudok egy dalról oh nyájas olvasóm, ballada ez a fölkopott állról. Már kirojtosodott gallérom széle, lábam szomorú hüvelykujja kinéz a külvilágba és csodálkozik, gyomrom korog, szemeim kidüllednek és én egy fugát komponálok, melyben három motívum játszik főszerepet. A háztetők, a szél és egy ikozaéderi szag, melyben forró ámo- rok szárnyacskáikat lebegtetik.“ Forbáth azonban nem a prágai külváros késői Villonja, úgy véli, hogy a külvárosi kép kiinduló pont, melyből eljut a forradalom lázadó akkordjaihoz.

De a gyárak felől a cementgyár felől De külvárosok összes gyárai felől Sósán, tisztán, élesen fúj a szél Mint kóbor tüzek égnek a csillagok Hideg szél és gyötrelem tölti be a földet Majd á szirénák lázadó keserve