Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - GÁLY OLGA: Tilalom (vers)
GÁLY OLGA TILALOM Mikor születtem, béke volt, Fehér, nyugalmas február. Anyám, az apró, fáradt asszony, hogy megjöttem, hat év után, ha megpihent a bölcsőm mellett, tán azt dúdolta csendesen: aludj, kicsim, hisz álmodat már nem zavarja semmi sem. Apád kezében ég a munka, a vas megéled, muzsikál. Lásd, bölcsödet is ó formálta, hogy benne, kincsem, szundikálj. Vérgőzös, csúf, borús esztendők lesték őt s három gyermekét. De béke lett s a szép örömből egy negyedik lett lettem én. És negyedikként cseperedtem, törékeny, féltett kis virág. A kedves otthon volt számomra a boldogító nagy világ. Ám két év múlva jött a Palkó, az ötödik, a kisöcsém, s hogy őt ringatták, babusgatták — kissé már felnőtt lettem én. * * * Ti szépségesen kedves évek, ti eszmélésem napjai. A kicsi lányka, aki voltam, még néha-néha visszaint. A színek, dalok, ízek, hangok, az álmodás, az ébredés, óh mennyi új és nagyszerű, mit akkor felfedeztem én. Udvarunk körül vén akácfák kócos csokrai álltak őrt, s a szabadon burjánzó fűben gyermekláncfű és zsálya nőtt. Darazsat, méhet, lepkét űztünk reggeltől lankadatlanul, s ha alkonyba pirult a jó nap, cserebogarak zúgtak vadul. Hajrá, a cirokseprűk verték és ha a zsákmány gazdag volt, apától néhány fillért kaptunk — a sarkon várt a cukrosbolt. * * * Az iskolára úgy emlékszem, jó volt, bár néha bántott is, Jakus bácsi, a vén tanító elvitt a gimnáziumig. Nem ő tehetett róla, hogy a tél hideg volt, szívtelen, s a rossz kesztyűben, hosszú úton megkékült vékonyka kezem. Ő megsajnált s mint más szegényt, a kályha mellé ültetett. A kis leányka kis fejébe mégis bement az egyszeregy. Az élet nékem csak adott s cserébe tőlem nem vett bért. Ti fizettetek értem is, gürcöltetek öt gyerekért, apám s anyám, ti jók, kik oly gazdag szegények voltatok ' s mint ajándékot vártátok a tegnapért a holnapot. Aztán felnőtt a legidősebb. Lány volt — így varrni mehetett. Reggeltől estig öltögetve a családra is keresett. Jó gyermeke a jó szülőknek és testvérnek is példakép. Sudár alakját meggörnyesztve csak varrt, amily hosszú a hét. Felnőtt a bátyám, Endre is, aki zenéről álmodott. Hegedűjén egy tiszta szív ujjongott, szárnyalt, zokogott. Ne kalapácsot adj kezébe — kérte apámat az anyám, kérges lenne a hegedűhöz — s szegény Endre a pulthoz állt. Köperzsinórt mért, felsepert,
