Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - GÁLY OLGA: Tilalom (vers)
de már Beethovent muzsikált, s a komisz rendet dönteni az ifjúmunkás körbe járt. A harmadik — ismét leány, furcsa bogár volt, ideges. Te támaszom légy - így anyám — a háztartásban a helyed. Így lett 8 otthon házilány, nyugtalan, szárnyrakapni kész. Éreztük, egyszer elrepül, s a hívó láthatárba vész. Tanult gyorsírást, nyelveket, rajzolt, eszmékért lobogott, s egy szép napon betelt a sorsa — megúnt minket és elhagyott. Volt egy szerelme, vőlegénye — ott maradt hős Madrid alatt. És nénémnek, bár anya s asszony — gyásza örökre gyász maradt. * * * A három testvér tíz esztendő előnnyel nőtt fejem fölé. S ha nyiladozó gyermekésszel tekintettem magam köré, láttam mosolyt és láttam sírást, lelkes hitet s szerelmeket. Mindent hall, lát, mindent figyel s keveset ért egy kis gyerek. Te csak tanulj, — becéztek mind — csak járd ki mind az iskolát. Ösztöndíjat is hagyott reám egy gazdag úr — emberbarát. Megszületett az első vers is s elmúlt az első szerelem, de már torkát tátotta ránk a vérszomjas veszedelem. A háború. Fájón belénkmart. Szétroppant állkapcsa között a kedves fészek, melyhez annyi tiszta öröm és könny kötött. Kereslek ma is, drága hajlék, de már csak emlékemben élsz. Eltűnt a roskadt, régi ház, az akácok, a buja rét. Bolond dolog tán így siratni egy széltépte kátránytetőt. Oh hányszor fogtuk fazekakba a szobába csurgó esőt. És mégis szép volt. Csodaszép. Mert együtt voltunk mi heten. S ezt nem adhatja vissza már sem anyaság, sem szerelem. * * * Ti nem tudtátok, hmit ő, ti apám gaz hóhérai, hogy kerge haláltáncotoknak megszámláltattak napjai. Ott elvittétek a halálba, Mauthausen pokla nyelte el, de hitte, lesz ki számonkérje és hitte, lesz, aki felel. S Csituljatok, ti tűzhányók, ne hánykódjatok, tengerek. Én szólok most, tetemre hívok, az egyik megmaradt gyerek. S ha nem nyugosztok, megnyergelem a legvadabb hullámtarajt. Mint Arioné, parttól partig fog zúgni kezemben a lant. S hol kard csörög, vérszomj hörög, ott megfogan a tilalom, mert mi akarjuk. Mind akarjuk. Mert akarom. Mert akarom. A következő oldalon MARI NÉNI Szabó Gyula fametszete a Dolgozó nép ciklusból
