Irodalmi Szemle, 1958
1958/2 - PETRŐCI BÁLINT: Orgyilkosok
P E T R Ű C I BÁLINT Orgyilkosok (Részlet a Határváros című készülő regényből.) Alsóváros szívéből, a Horthy Miklós térből északnyugati irányban nyílt a Zólyomi utca, s három kilométerrel odább húzódott a határ. Rajta túl a szlovák felkelők voltak az urak. A Zólyom felé vezető országút jobb oldalán, törpe hegyek ölében fekvő első falu is az ő kezükben volt. A város és a falu között észak felé terjedő erdő sötétlett, a fák között tört utat a patak, mely Milota gyára, a Vöröskő előtt folyt el s a közeli Ipolyba vitte hűvös, tiszta vizét. Lovász nem a szomszéd falu felé vezette a németeket, könnyen észre- vehették volna őket. Északnak vették útjukat. Már elhagyták Milota gyárát, a város utolsó házikóit s tovább meneteltek a hallgatag erdő övezte országúton, mintha az északkeletre fekvő másik határmenti magyar városba igyekeznének. Amikor az első dombot átívelő út hajlatába értek, balra fordultak s pillanatok alatt elnyelte őket az erdő sűrűje. Lovász itt végre megnyugodott. A nyílt országúton védtelen célpont a menetelő katona; de még inkább attól rettegett, hogy valaki felismeri. Tervét titokban akarta végrehajtani, hogy a németeken kívül ne tudjon róla senki. Segítőtársait, a három honvédet is ennek megfelelően választotta ki: az egyik dunántúli, a másik alföldi, a harmadik pedig nyírségi paraszt volt — ha elkerülnek innét, soha többet nem teszik lábukat Alsóváros földjére. Ha meg netalán eljárna a szájuk, csak azt mondhatnák, hogy valami hadnagy volt velük. „Még a nevemet sem tudják . ..” gondolta Lovász, „hadnagy pedig sok van a honvédségben..Csak akkor rezzent meg, amikor a katonák szöges bakancsa alatt reccsenve tört ketté a száraz gally. Cigarettát dugott a szájába s már elővette az öngyújtót is, de a német parancsnok megragadta a karját: — Pardon — mondta figyelmeztető udvariassággal, újabb pardonnal levette a hadnagy sapkáját s a gyújtó fölé tartotta. — így kell ezt csinálni, hadnagy úr! A fény elárulhat bennünket. .. Lovász csak most figyelt fel a németekre. Eddig mintha vele sem lettek volna, csak a gondolataival törődött. Suttogó beszédük elveszett az erdő halk zsongásában. De most ingerelte a német katonák tompított beszéde, dühítette, hogy ez a basáskodó sváb egyszerűen lekapja a sapkáját.
