Irodalmi Szemle, 1958
1958/2 - PETRŐCI BÁLINT: Orgyilkosok
Inkább a legényeit figyelmeztetné, — szólt nyersen a mellette haladó tiszthez, — hogy fogják be a szájukat, mert felverik az erdőt! — közben azonban gondosan takargatta tenyerével a szentjánosbogárként sziporkázó, parázsló cigarettát. A parancsnok szúrós tekintetét Lovászra meresztette. „Mit képzel ez a hencegő magyar?! Hogy merészel nekem parancsolni?!” — gondolta. De még jókor lenyelte a nyelvére kívánkozó goromba választ, — ez a hadnagy bosszúból képes lenne tévútra vezetni, csapdába csalni őket... Csak sértődötten megrándította a vállát, s hogy mégis szóljon valamit, mert neki is jól esett volna egy kis tere-fere, azt mondotta: — Azért beszélnek, — intett a legényeire, — hogy elriasszák maguktól az éj sötétjében születő félelmet.. . — Warum ? ... Miért ? — Ügy látszik, még nem harcolt partizánok ellen... Minden bokor csapdát rejthet, minden fatörzs mögött fegyveresek bujkálhatnak... — Ezért kell hangoskodni? — így előbb kiugratjuk őket a bokorból.. . — Itt? Hiszen még át sem léptük a határt, magyar földön járunk! — Itt is lehetnek . . . Talán nem hallott, hadnagy úr, Bodó esetéről, vagy arról, hogy egy héttel ezelőtt Alsóvárostól húsz kilométernyire, a pesti vonalon, kisiklatták egyik vonatszerelvényünket? — Azt nem partizánok tették! Nincsenek magyar partizánok! Valamilyen terrorista banda lehetett... — Kell magának nagyobb terrorista-banda a partizánoknál?! — De miért félnénk most, hisz mi akarunk nekik csapdát állítani ?! — Mí'ga> még nem ismeri a bitang kutyákat! — morogta a német, s valami keserves emlék hatására az ajkába harapott. Lovász másra is felfigyelt. A katonák tisztjükkel együtt lövésre készen tartották géppisztolyaikat és szemükbe húzott sisakjuk alól sűrűn pislogtak jobbra, balra, mint a sarokba szorított macska ... „Most a gyár mögött lehetünk,” gondolta. „A legszívesebben itt hagynám őket, de köt az ígéret... s akkor még a németnek is szálka lennék a szemében. Egy-kettőre elbánnának velem . . Ekkor távoli zajt hallott. A német parancsnok is arrafelé fordította fejét. — Mit mondtam?! Az ördög nem alszik — suttogta és megállította embereit. Egyesek a földre vetették magukat, mások a fatörzsek mögé bújtak. Menetelés közben téved a fül. A távolinak vélt nesz a közelből hallatszott. Vagy húsz méterre tőlük, sötét bozótból jött a mozgolódás hangja. — Ki van ott?!!! — kiáltotta a fatörzs mögött lapuló parancsnok. A kérdő szóra riadt ugrás volt a válasz. A német tiszt géppisztolyából láng csapott ki. A katonák is lőttek. Valaki fájdalmasan feljajdult, bénult, nehéz test zuhant a földre. — Adjátok meg magatokat, bitang kutyák!!! — ordította a tiszt s feleletet sem várva még egy sorozatot küldött a bokorba. A katonák egyik fától a másikhoz szökdécselve bekerítették a bokrot. Menekülő, futó lépteket nem hallottak. Aki a málnás mögött volt, ott is maradt. Csak szívettépő nyögést hallottak.
