Irodalmi Szemle, 1958

1958/2 - CSONTOS VILMOS: Három vers

CSONTOS VILMOS:

EMBER VAGYOK

Ember vagyok, az emberségem Ez a kor adta,

Hogy az eget kézzel elérjem:

Nőttem alatta,

Velem nőtt a falum és népe,

S nőttek a kazlak,

És megnőtt a fény is szemébe’ Minden parasztnak.

Megnőtt a város, a gyár, s vele Megnőtt a munkás,

S vele nőtt az ország ereje,

Arcunk már új, más,

Mint apáink arca volt, — a nap Tükrözik rajta,

S lépteinket elszánt akarat Motorja hajtja!- Kezünk feszül, s mélyül a tárna, Csillénk megrakott.

Kezünk feszül, s új aratásra Vetjük a magot,

Kezünk feszül, s kohók tiizében Olvad az acél,

Kezünk feszül, — s hajnali fényben a jövőbe ér.

— Ember vagyok, az emberségem Ez a kor adta,

Hogy az eget kézzel elérjem:

Nőttem alatta,

S velem nőtt a falu, a város,

A bánya, a gyár,

És nekünk lett dúsan kalászos Minden búzaszár!