Irodalmi Szemle, 1958

1958/2 - CSONTOS VILMOS: Három vers

ÖRÖK NYÁRBAN

Jött a május, s szemembe nevetett, Virágszirmokból eső hullt reám, Megéreztem, hogy valaki szeret,

Magához ölel, megcsókol, vezet,

— Május egéröl rám hajolt a nyár.

A lábam nyomán virág nyílt, — bennem Már dús gyümölcsét érlelte a nyár.

És -pirosodtam és édesedtem,

S földre hajoltam, hogy elérhessem,

— Könnyen szeressen, aki megkíván.

Azután ősz lett és tél borült rám,

És én nem fáztam, nem dideregtem,

A tavasznak, et nyárnak elmúltán Szívemből áradt új meleg hullám:

Vert nyár heve, — s új érésbe kezdtem.

S űzhetett zápor, fagy és jégeső:

Szívem győzte a meleg áradást,

S maradt az ágam új rügybe feslő, Lombosodó és gyümölcsöt termő ...

— És sajnáltam sok meddő — annyi mást.

Mert örök nyárban érzi az magát, Gyümölcsöt aki bőséggel terem,

S nem jajdül, ha lát fehér zúzmarát,

— Mert levele míg elhagyja a fát:

Örök nyár dacol — gyökereiben.

ELFELEJTEM

Régen sok panasz csordult ki számon,

— Hogy ok is vdjLt rá, — már azt se bánom.

így edződtem meg és így lehettem Sorsommal aki birokra keltem,

S az ingoványon által haladva így érhettem el szilárd talajra,

S így allhatok most, ahol a delet Szikrázó nap szór drága meleget,

S a fénybe nézni itt oly jól esik,

— Elfelejtem, hogy már esteledik.