Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - FIGYELŐ - Nyikulin: Ködös hajnal (M. M. D.)

Nyikulin: Ködös hajnal

Nyikulin, a „Ködös hajnal" szerzője a jelentős kortársak közül való. írásművészetére maga Gorkij is felfigyel, és 1950- ben „A Szovjet haza igaz fiai“ című regényéért Sztálin-díjjal tüntetik ki. 1910-ben, 19 éves korában kezd írni. Nevét spanyolországi útirajzai teszik ismertté. Későbbi regényeiben szívesen nyúl történelmi témákhoz és hasonló érdeklődéssel fordul az orosz színművészet hagyományai felé. Az orosz színművészet nagy alakjairól írt művészi monográfiája 1947-ben jelenik meg.

A „Ködös hajnal"-ban is egy színész életéről van szó. De sokkal többről is. 1890-től 1919-ig az orosz történelem legérdekesebb évei peregnek. Említett regénye ezeknek az éveknek a társadaiomraj- za is. Artyemjev sorsa az egymással párhuzamosan futó emberi sorsok egyike csak, s talán nem is a legérdekesebbik. A majdnem 42 íves regény kezdetén Artyemjev

4 éves. Aztán az iskola, az útkeresés, a színésszé érés évei következnek. Mint tehetséges fiatal színész kerül fel Moszkvába, a forrongó művészi élet kellős közepébe, a regény végén pedig mint elismert művész lép az új, a győztes forradalom után a nézőközönség elé, olyan színészként, aki úgy ézi: „Csak egy boldogság van a művész számára, amikor munkáját szereti és becsüli a nép.“

A regény epikai szerkezete azonban távolról sem ilyen egysíkú. Artyemjev sorsával egyidejűleg felvonul előttünk az orosz társadalom majd minden rendű és rangú embere. A forradalom előtti színészvilág sok érdekességével ismerkedünk meg, bepillantunk a kuliszák mögé, Saljapin és más világhírű művészek műhelytitkaiba, hercegi palotákba, nyomdákba, lakatosműhelyekbe, lövészárkokba és irodalmi szalonokba. A mű tartalmi ismertetésére ilyenformán több oldal is kevésnek bizonyulna, vizsgáljuk meg inkább röviden azokat a művészi eszközöket, melyekkel Nyikulin alakjait formálja.

Milyenek is ezek az eszközök? — Nos, ha a régebbi korok írójának hatalmában állt, mint Lesage sánta ördögének leemelni a háztetőket s egyszerre megpillantani a készen kapott valóságot, Nyikulin módszere merőben más. Alakjai előttünk formálódnak. Persze nem a naturalisták aprólékos lombikjaiban, hanem a dolgok lényegszerinti valóságát keresőn. Szerb Antal jegyezte még egyhelyütt igen találóan: „Nem mindig az a jellemző, amit valaki minden nap csinál, hanem esetleg az, amit egyszer tesz életében. A vulkánra az jellemző, hogy kétszáz évben egyszer kitör, nem pedig az, hogy milyen zuzmók nőnek oldalán állandóan.“ Nyikulin nem sok gondot fordít a hegyoldalakon növő zuzmókra. Felsorakoztatott alakjainak lé- lek-krátereit figyeli, ott, ahol az események hatására itt-ott láva ömlik, észreveszi és elénk tárja ezeket a pillanatokat. Nem készen, lehiggadt formában, hanem a pillanat lágy omló anyagával együtt. Azonos kornak, azonos történelmi levegőnek szinelemzőjébe helyezi Artyemjevet, a színészt, Bulatovot, a gárdatisztet, Iván Konsztantyinovicsot, a tanárt, Kalinovicsot, a bolsevista zászlóst, Kazakovot, Lirszká- ját, Jekatyerina Petrovnát, Majtopot és a többieket. A különböző jellemek különféle lakmuszpapírjai azonban merőben másként reagálnak, ámbár azonos levegőben sodródnak, úsznak, alakulnak.

Megformálható-e egy emberi élet szobra, amely hűen ábrázolná a belső, a szellemi létezés minden apró hajszálerét? Aligha. De Nyikulin nem is vállalkozik erre. A döntő, a vulkánikus mozdulatra vár, amelynek látványa merevségbe nem torzító, s a róla írt sorok a pont után is tovább tágulnak és alakulnak az olvasó képzeletében.

Moszkva utcáin már fegyverek ropognak. A diadalmas proletárrforadalom napjait éljük. Majtop, a multimilliomos dohánygyáros fényűzően berendezett otthonában haldoklik. Végrendeletét olvassa felesége, Iván Konsztantyinovics és Kahn doktor pedig, mint alkalmilag odahívott tanúk hallgatják. „Ép elmével és emlékezőtehetségem teljes birtokában . . . Mihail fiamnak kétszázötven első nemesi nyere- ménykölcsön-kötvényt, ezerötszáz gyeszja- tyina földet a tauriai kormányzóságban, a moszkvai Jakimankán levő ötemeletes kőházamat, a Szrednyij Kiszlovszkij utcában levő négyemeletes kőházamat, liano- zovói villámat és alustai villámat . . . Valamint az Azovi —Doni Bank hétszázötvenezer rubel névértékű kötvényeit. . . Eszfir lányomnak . . Iván Konsztantyinovics elfáradt. De hízelgett a hiúságának, hogy egyszerű ember létére itt van ebben a pillanatban és tanúja lehet annak, hogyan szállnak át a bérházak, birtokok, villák, gyárak és kötvényekbe fektetett hatalmas összegek a milliomos örököseire. Kahn