Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - FIGYELŐ - Colette: Zsendülő vetés (G. I.)
i doktor pedig, aki életében mindössze kétszer volt egy százrubeles bankjegy tulajdonosa, elkábult és megilletődött a hatjegyű számoktól. A szobában csodálatos csend volt. Az öreg Majtop szája megmozdult, és igen halkan, de teljesen tisztán mondta: — „Nem baj... Jó életem volt.“ Nyikulinnak nincs szüksége pátoszra drámai pillanatok teremtéséhez. Elég, ha formálódó alakjaiba pillant néha, s éppen akkor, amikor egy-egy véletlen beszélgetés, találkozás kapcsán a vulkán kitörni készül, az elvont gondok, töprengések egyszerre cselekvő, feszülő sodrásúak. Artyem- jev fiatal színész még pályája elején áll. Nem bízik tehetségében. — „Ott akarom hagyni a színházat“ — mondja Iván Vlasz- jevics lakatosnak. Iván Vlaszjevics sokáig hallgatott. „Amikor Ványa a színházba hívott, kelletlenül mentem. Eleinte hideg szívvel ültem ott. Hallgattam, amit beszéltek, érdekes volt, csakhogy mind erőlködve beszéltek, kiabáltak, mintha azt mondanák: ide nézzetek, Hogy játszom én! Aztán megjelent Nyil mozdonyvezető, vagyis te. Láttam, ez a legény egyenest munkából jön, szurtos, mint az ördög, csupa korom, a zekéje olajfoltos. Aha — gondolom — ez a mi emberünk ... Kiskorom óta ilyenek között élek. Amikor megszólaltál, mindent tudtam: azt, hogy ez a legény egész éjszaka a kapcsolóberendezésnél állt, hogy a mozdonya hitvány jószág, ő meg zabálni akar. Egészen a mi emberünk, gondoltam. Azután azt mondta: a jogot nem adják, a jogot szerezni kell. .. No, ez szakasztott olyan, mint az én pajtásom, akit kilencszázötben megöltek. Hát azt mondtam Ványa Romadovnak: Hozd el hozzám ezt a mozdonyvezetőt. Elhozta. Beléptél, hát látom: úr vagy, divatbáb, finom beszédű: „Maga kérem Iván Vlaszjevics..Nem hittem a szememnek — ez ő? Jól megnéztem: ő bizony, Nyil... Nos, maga hogy vélekedik — folytatta Iván Vlaszjevics, magázásra térve át — miféle dolog ez? Én bármilyen ruhában felismerem az urat és maga akkor mégis megtévesztett. Misa Kalinovics azt mondja: „Ez a tehetség“. Nyikulin „Ködös hajnal“-ja mindvégig érdekfeszítő, lebilincselő olvasmány. S ha alakjainak sorsát figyelve itt-ott kielégítetlen kíváncsisággal meg is interjúvolná hőseit az olvasó, be nem fejezett és ki nem mondott mondatok íze és titka után kutatva, a vulkánok szélein keresve zuzmókat, — csak annak bizonyítéka az, hogy az élet keresztmetszete sem más, mint vívódó, alakuló, hajnallal kezdődő nappal, de hajnalig érő éjjel is. M. M. D. Colette: Zsendülő vetés Irodalmi közvéleményünk nem igen ismeri ennek a francia írónőnek a nevét, akinek majdnem negyven műve, főleg regénye látott napvilágot. Pedig a háború előtt magyar nyelven is megjelent néhány könyve, így például 1926-ban Gyerekek címmel,Tauasz Renée fordításában a Zsendülő vetés is. Az ‘Európa Könyvkiadó kedvelt, ízléses formában, tehát már másodízben juttatja az olvasó kezébe ezt a kisregényt. Hasznos lesz, ha legalább távirati stílusban felfrissítjük emlékezetünkben azt, amit az írónőről tudnunk kell, mielőtt az olvasásához látunk. 1873-ban született és nyolcvanegy éves korában halt meg Gab- rielle-Sidonie Colette. Első férjével, Willyi- vel együtt Claudine cím alatt erotikus könyvsorozatot írt. Tehetsége csak későbben bontakozott ki teljességében. A Belga Akadémia, majd a Goncourt Akadémia tagja lesz, miközben egymás után jelennek meg művei. Híressé állattörténetei teszik, amelyekben mesterien írja meg életüket. Számos könyvének alaptémája a szerelem. Néhány regényét megfilmesítették, köztük 1953-ban a Zsendülő vetést is, amely ellen a klerikális reakció erőteljes támadó hadjáratot indított. Ha egy mondatban akarnám összefoglalni ennek a kisregénynek a tartalmát, azt mondanám, nem több és nem kevesebb, mint a kamaszszerelem szinte légiesen finom leírása. Igényes téma s mégsem az. Olyasmiről szól, amit ilyen vagy olyan formában valamennyien átéltünk, s aminek lényege alig változott. A lényeg pedig két serdülő fiatal ember kapcsolatának, kibontakozó szerelmének női érzékenységgel és nagyszerű lélekrajzzal megírt története. Ez kétségbevonhatatlan pozitívum annak ellenére, hogy a szerző olyan régi
