Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - FIGYELŐ - Embertelenség kimondhatatlansága (Fábry Zoltán)

nak címe: „Svejk a második világháborúban“. Az ötlet csábító, de a várt eredmény elmarad: Svejk, aki az első világháború osztrák fejezetének volt a legel- találtabb adekvációja, nem lehet megfelelője a hitleri háborúnak! Brecht dokumentumkönyvében „.4 háború ábécéskönyvében“, a matematikai ütemű strófák és a képek egymást kommentálják. Vizuális támaszra van szükség, hogy láthatóvá tegyék a kimondhatatlant.

De itt és így látható az angol folyóiratból kiollózott fénykép: német foglyok Sztálingrád után. Bebugyolált fejek, összeharapott szájak és kinyílt állkapcsok, lehúnyt és gyulladt szemek, takonykóros fagyott orrok, néma, reszkető, didergő emberek, testek az összerogyás pillanata előtt. És a kép alatt a négysoros strófa: „Nézzétek fiainkat, süketek és vérfoltosak. .. Öh, még a fogvicsorító farkasnak is kell egy lyuk, ahová beveszi magát! Melegítsétek őket: fáznak“.

íme, az emberség hangja és gesztusa: könyörület, humánum a legmagasabb hitványon Az embertelenség kimondhatatlan helyén emberség manifesztálása. Valami, amit lényétől idegenül, a fasizmus nem érdemel meg, de ami az anti- fasizmus humánumlényegéből önmagától adódik. Erkölcsi fölény az összeférhetetlenség ütközőpontján! Az erkölcs létgesztusa: önmaga igazolása és igazoltsága. A vox humana szent dolog, mondottuk feljebb. íme, példája, bizonyítéka: a felelősségtudat a maximumot meri: farkasokat akar és tud melegíteni! A szó, a nyelv irgalmas szamaritánus lesz, de az ellentétet nem oldhatja fel. Ez megmarad. A fasizmus szervezett embertelensége megmaradt és új és új alakban és formában keríti áldozatait. A szó harca: ájultsága, görcsbetörése és ellenállása megmaradt, de a telibe találó szó, vagy mű még késik.

Talán még a líra az, mely koncentráltságában egy-egy szó mágikusan világító feszerejével feloldhatja a szörnynihilizmussal szembeni tehetetlenséget. Itt elsősorban József Attila Thomas Mann-köszöntőjére gondolok! Ez a sértettség és sérülés teljes mondanivalója: a humánum léte mindennél világítóbban és világosabban süt ki belőle — embertelenséget bélyegzőn és elvetőn. Radnóti Miklós összefoglaló jelenései is idetartoznak. Itt kell felemlíteni egy nálunk alig ismert német költő, Horst Boning megdöbbentő versét: „Passion des Reims“ (A rím passiója). Lényege, refrénje: a fasizmus háborúja megölte a rímet. A háború rettenetei annyira kitöltik a verset, hogy a költő a, felsorolással elveszti, elfelejti a rímet. A formájából szószerint kivetkezett ember új anatómiát és új metrumot tanul és tanít: a versláb egy lefagyott, levágott emberláb vágy gránátszakította combroncs. A horizonton grandiózus költemény boltozódik: égő falvak. És a fagyos utakon, hófúvásokban sötét alexandrinusok vonulata: menekülő, vagy hajszolt asszonyok, gyerekek, aggastyánok némasága, melyet ütemesen pattogó géppisztolysorozat tarkít. A vers a legvadabb képtelenségek halmazata lesz, és amikor a költő kétségbeesett zavarban kérdi, hogy ezek után most már hol és hogyan tanulhatja meg a rímet, a képtelenségre felelő hangörvényt, a költő így felel: „A sötétben, az űrben, a semmiben, vagy a sivatagban megtalálod. .. és megtalálod, ha senki ajtót nem nyit Neked, vagy ha bíró elítél, mert nem ölted meg testvéredet... és megtalálod talán a rímet cellád falán: az akasztott embert. .

Louis Aragon résistance-kötészete szinte sűrítve illusztrálja az eddig elmondottakat. Az első rezdülés itt is, nála is: szemet húnyni, fület dugni a szörnyvalóság elől: „Ha gaz kor kényszerít szemünk héját becsukni, Nem-látás s nemhallás a legdicsőbb erény“. De lehet-e hallgatni, vagy csak nádsípon játszva, költőnek megmaradni, midőn „szűkülő nép felett diadalt ül a rém“, amikor nyil