Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - LÁTÓHATÁR - — t — : Mi az avant-garde 1958-ban?

ez a formalista iskolája lett, amely az „irodalomtudomány formális módszere“ elnevezést kapta.

Az imperializmus korszakának előestéjén és később a kapitalizmus általános válsága közeledtének idején, különböző az imperializmus korszakának polgári ideológiáját jellemző reakciós eszmék és áramlatok kezdtek különösen aktívan hatni a humanista tudományokra, köztük az irodalomtudományra. Elmondhatjuk, hogy évszázadunkban különösen elkeseredett az egyes irányzatok harca az irodalom fejlődési törvényszerűségeinek problémája körül.

Fordította: Fügedi Elek

(Folytatása a köv. számban.)

Mi az avant-garde 1958-ban?

Aragon irodalmi hetilapja, a Les Lettres Frangaises hasábjain közel öt hónapon keresztül ankét folyt e címmel a mai művészet újító, avantgardista törekvéseiről. Elsőnek az egykori avantgarde „nagymestere“ a francia irodalom „fenegyereke“, Jean Cocteau mondta el a véleményét, s utána sorban megszólaltak a tudósok közül Fr. Joliot-Curie, az írók sorából Elsa Triolet, Michel Bútor, Arthur Adamov, Alain Robbe-Grillet, Claude Simon, André Wurmser, a török Názim Hikmet, a szovjet Borisz Polevoj, a cseh Jan Otčenášek, az amerikai Walter Lowenfels, a filmművészek közül Jean-Louis Barrault, René Clair, Guido Cavalcanti, Georges Sadoul, a zeneszerzők közül Jacques Ibert, a képzőművészek közül Etienne Hajdú, Paul Giacometti, Bernard Buffet és a dél-amerikai Kosice, aki vehemens temperamentummal megírt cikkében meghirdette a „Madi“-mozgalmat, vagyis a nem- figuralista művészetet, neki tulajdonítván a mai avant-garde szerepét, végül az építészek közül Le Corbusier, Guillaume Gillet, a brüsszeli világkiállítás francia pavilonjának tervezője és mások.

Az ankét nem vita, nem nézetek összecsapása, az állásfoglalások egymás mellé sorakoznak. Túlnyomó többségüket az a józan meglátás jellemzi, hogy megtagadják a felelőtlenül handabandázó, öncélú ál-avantgardizmust. Hogy mi tulajdonképpen az avant-garde? Fr. Joliot-Curie szerint csak avantgardista tudomány van, s a tudós anélkül, hogy akarná vagy tudná, természetszerűen a világ avant- gardejához tartozik. A tudomány és az irodalom között azonban e tekintetben párhuzamot nem lehet vonni, mert bármennyire lángelméjű, bármennyire kevéssé klasszikus is a tudós, mindig szolidáris azzal, ami a tudományban megelőzte, szolidáris a tudomány egészével.

Claude Simon a művészetet is megismerési módnak tekinti és azt vallja, hogy minden jelentős művész felfedező, avantgardista is a maga módján. A. Robbe- Grillet hasonló szigorú mércével mér és az epigonokat egyszerűen kiközösíti a művészetből. Pierre Boulez, a zeneszerző tagadja az avant-garde fogalmát, szerinte csak kétféle művészet van: korszerű és korszerűtlen.

Az ankétban résztvevő két neves prózaíró, Elsa Triolet és Michel Bútor véleménye közel jár Claude Simonéhoz. Bútor szerint az avantgardizmus címkéjét a lustaagyú olvasók ragasztják az íróra önigazolásul, amiért elkéstek író és olvasó