Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - HÍD - SAS ANDOR: Cseh nemzetébresztő a diéták városában

Ha Palacký följegyzéseiben a magyar nyelvről vagy a magyar dolgozó népről esik említés, vagy az említett verstannal foglalkozó könyvecskében szóbakerül a magyar időmértékes verselés, sehol semmi nyoma nincs a legcsekélyebb ellenszenvnek, animozitásnak. Az iskolai tanulmányok nyelve a latin volt, a tanítványokkal és családtagokkal való érintkezés pedig németül történt. A nemesi társadalom német és latin nyelvűségének leple alatt még szUnnyadozik és csak lassan ébredezik a nemzeti művelődés öntudata, a saját nyelv használatának joga és kötelessége. Valóban ebben az időben a magyar nyelv, mint nemzeti nyelv, kizárólagosan csak a nép körében élt, a nemesek mintha azért használnák, hogy az alájuk rendelt plebejusokkal érintkezni tudjanak, egyébként saját használatukra szívesebben vesznek ajkukra idegen, elsősorban német idiómát. Ez nemcsak magyar részről volt így. Palacký 1813-ban 15 éves korában önéletrajzában a következőt írja: „Én eddig az ideig anyanyelvemmel semmit sem törődtem, sem nem kedveltem meg, a latin és a német nyelv sokkal kedvesebb volt nekem és'csak ezeken a nyelveken írott könyveket ismertem el becseseknek." (PLN I. kötet, 7. old.) Hamarosan azonban nála is épp úgy megtörténik a nyelvi és nemzeti önmagára eszmélés, mint azokban a magyar körökben, ahol megfordult. Zerdahelyi Károlyné németül levelez Palackýval 1820 körül, de ez idő tájt Palacký elégedetten említi, hogy az úrnő szükség esetén társaságban szlovákul is folyékonyan beszélt.

* * *

A Morvától keletre töltött évekre 1823 februárjában történt távozása után is szívesen gondolt vissza Palacký. Mikor 1825 őszén világszerte híre ment, hogy Pozsonyba összehívták a 13 év óta nem ülésező országgyűlést s ezzel Metternich a megyék ellenállása következtében a politikai nyilvánosság számára kénytelen volt szelepet nyitni, Palacký november 19-én Prágából levelet írt Virozsilnak: „Túlságosan hosszú ideje nem kapok semmiféle hírt Öntől és magyar barátaimtól. Ügy el vannak Önök foglalva sajátmagukkal, hogy a távolabbi érdeklődőkről teljesen megfeledkeznek? Kérem Önt, törje meg végül ezt a hosszú hallgatást és adjon hírt magáról, nem kevésbé az ön városában folyó tárgyalásokról. (Palacký az országgyűlés tárgyalásait érti. S. A.), amelyekről alig érkezik ide néhány zavaros hír.“ Palacký sajnálja, hogy nem tud eljutni Pozsonyba, bár határtalanul kívánkozik oda. „Mert — folytatja — habár én most Prágát a világ minden városánál többre tartom, ez nem csökkenti óhajtásomat, hogy viszontlássam ifjúságom idejének egykori barátságos környezetét.“ Szívből örül, hogy jövőre alkalma lesz látogatást tenni. És 1826. március 25-én csakugyan megérkezik az akkor még mindig országgyűlési élénkségű Pozsonyba, meglátogatja volt tanárait, Palkovičot, Zsigmondyt, sőt igen szíves fogadtatásban van része Ghyczy Péternél, a volt nyitrai alispánnál, aki most mint alnádor van jelen az országgyűlésen.

Merre és hová vezet az irodalomtudomány és az esztétika művelőjének induló egykori nevelő későbbi útja?

A tudományos munka és a gyakorlati politikai tevékenység területére, de amit ezen a két területen végez, az szorosan összefügg. A cseh rendek már 1829-ben megválasztják történetírójuknak s ő 1836-tól kezdve megjelenteti a cseh nemzet történetét, melynek első kötetéről a Figyelmező 1838-ban mint olyan műről ír, mely tartalom és forma tekintetében a jelenkor kívánalmainak megfelel s elismeréssel adózik a kivételes formátumú történetíró levéltári kutatásainak és hazafias buz- góságának. Palackýt a Magyar Tudós Társaság már 1835-ben kültagjává válasz