Zalamegyei Ujság, 1944. október-novemberr (27. évfolyam, 223-252. szám)
1944-10-07 / 228. szám
s. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. október 7„ ajánlott vonal és a cseh ajánlat határvonala között fekszik. 27. Franciaországban Daladier miniszter- elnök a radikális sz«cialistapárt marseillesi gyűlésen megvédte a müncheni egyezményt, élesen támadta a kommunistákat és sürgette a francia-német együttmfikötáést. 29. Németország külügyminisztere, Rib* bentrop többnapos megbeszélést folytatott Ró mában Mussolinivel és Cianoval. A tárgyalásokról kiadott hivatalos jelentés hangsúlyozza a tengely szilárdságát és azt, hogy „az olasz és német államférfiak minden kérdésben teljesen egyetértettek. Ez az egyetértés megnyilvánult a magyar kérdésben is, amely amint isbatott a kétóra. A nap az őszi álmosság szürke terhével állt és figyelte a közeli erdő bóbiskoló rengetegét. Ilonka, aki az ablaknál ült és tópelődött, csak nézte kábultan a cifrába lombosodé fákat. — Igen. elmúlik minden, mint a nyár — gondolta —- s az embernek még annyit sem ks ^ y' * ad meg a sorsa, hogy szépén, színesen temethessen el valakit, valamit... Lépések koppannak a másik .szobából. Anyja lép he: •— Nézd. lányom, ezzel nem segíthetsz magadon. Csak ülsz és rontod magad! — ment oda hozzá és megsímogatta Ilonka fejét.-— Tudom, édesanyám — felelt csendesen Ilonka és megfogta az anvja meletr kezét. Egy kis ideig hallgattak. Az édesanya színes szavakat keresett lassan fakuló-(aradé fejében, de nem ment. Pedig ismeri ezt a betegséget, neki is része volt benne. Igaz, még régen, de elfeledni semmit nem lehet, csak megbocsátani. \ bocsánat ára periig az idő. S hiába próbált meg-megrebbenő emlékezetéből a feloldó vigasztalásra kimondható fogalmakat összekotorni, csak az arca rándnlt meg. Ilonka most halkan sóhajtott... A hang. amely a keze alatt melegedő gyermeke leikéből előkúszott, mind a köd az erdő háta mögül, visszarántotta az anyát a pillanatba. S csak, hogy mondjon valamit. így szólt: — Menj ki. kislányom, erdőbe, sétálj egy nagyot! Meglátod, könnyebb lesz minden! Ilonka kissé megrezzent, de azért így válaszolt: — Igaza van. édesanyám, kimegyek!... Szél nem volt. csak bágyadt álmok színtelenkedtek a színes lombok között. Ilonka nehezen indult csak el a meredeken, hogy a völgy felé leereszkedjék. A levegő- bem nehéz, láthatatlan erők viaskodtak a bámészkodó nappal. S ha nem is akarta, újra a délelőtt ka- ott levél szakító, megzavaró sorai indultak ósza táncba a dérpörkölte fűszálakon, s az elszakadás apró fájdalmai rezegtek egy-egy korán vörös tölgyfalevélen. * — Mintha csak én lennék. — dobbant fel valami Ilonkában, ahogy nézte a búcsúz- kodó és sejtelmes rengeteget — igen, én vagyok. engem siratnak . . . — Miért is tette azt Imre? — állt meg egy korhadt gyertyánnál. Majd hirtelen delejes erőt érzett a lábában, hívó huhogás hangzott a fülébe, a szeme előtt pedig, mint egy megfagyott, deres póklonál, őszi fény villant el. S Ilonka, mint egy véletlen lüktetése, az ősznek, megindult \ad, elfeledkezett rohanással a lejtőn. Az ágak beletéptek fellengő szoknyájába. s a száradt gallyak lyukat téptek a harisnyáján. Arcát undok, nedves levél- rongyok csapkodták, haját ökörnyálak csúfolták őszbe, meg selymes pókhálók kötötték be a szemét. De nem érzett most semmit, csak rohannia kellett, mert . . . mert a fájdalom s az ősz, ez a fájdalmas legény, csalta, hívta, parancsolta szenvedni és elkárhozni.. . S rohant fuldokolva és zihálva, le, le a lejtőn .. . II. Lent, « völgy melegfogó lágyékában, még néhányat -csapott a fejsze. * meretes, a megbeszélések egyik fontos tárgya volt. Németország és Olaszország elfogadta a döntőbírói tisztet a cseh-magyar viszály ügyében. 29. Franciaországban a radikálís-szoci alista párt marseillesi nagygyűlésen Bonnet külügyminiszter azt a kiváltságot fejezte ki, hogy „Franciaország és Németország között őszinte együttműködés jöjjön létre“ s megemlíti, hogy Franciaország és Olaszország között újabban „normális kapcsolatok szövődtek.“ 31. Jugoszlávia miniszterelnöke, Sztoja- dinovics, Nisben találkozott Kjoszeivanov bolgár miniszterelnökkel. A kiadott hivatalos je lentés szerint megerősítették a két ország kö zötti barátságot. — Öléé ég! —- kiáltott rá a két csörgővérű sihederre az idősebb bátyjuk —nem szabad egy vágást sem többet! Az egyik legényke már rohant is a kötélért, s odaadta az idősnek. — Láttyátok, öccse, — szólt az, — mást tanú hattok! — s mint egy gyakorlott lasszóvető, elhajította a hurkot. A kötél meg. mintha esze volna, csavarosai! kikerülte a közbeeső 'ágakat:, s egyenesen a koronaág nvakéba perdült. — Maga tud, ha Ha.! — szólt egyszerre a két suhanó. — Na, niastasztá tik is mutassátok meg, mit tu ttok'! — szólt az idős a két fiatal legényke felé. Azok meg repülve ugrottak a bátyjuk mellé, aki a kötél véget a kezükbe nyomta. — Foggy átok erüssen? — kérdezte. Foggyuk! — felelték hetykén és egy szorítással még megerősítették a fogást a kötélen. A bátyjuk meg odalépdelt a fa ki sebe - sített testéhez és elkezdte vagdalni a fejszéjével. Nagyon ügyesen, tempósan vékonyította a törzset az ember. Annyira érdekesen csinálta. hogy a két legényke, aki csak őt figyelte, szinte el is feledte, mi van a kezében. S a nagy fa, a nélkül, hogy idejében megragadták volna a kötelet, irtózatos reccsenéssel nem a völgy, hanem a domb oldalának csapódott. — Hejjj! — ordított fel az idős ember a váratlan, veszélyes változástól s a két gyerek megrémült. S a dőlő fa recsegő pillanataiban egy leány megtépett alakja robbant a dőlés helyére. Hatalmas sikítás vijjogott végig a megborzadt levegőben. III.* Ilonka orrazuhant a nyálkás avaron. És mint egy villámcsapás, eltűnő élete pillanatnyi horizontján megdörrent utoljára az emlékezés: — Meghalok!!! Meghalok!!! Milyen szép lesz, nem fáj többet semmi. .. Arany haja volt a babának és a nagymamám adott egy gyönyörű, régi kendőt, abból szabtam neki ruhát, jaj, de gyönyörű volt a babám . . . eltörött a palavesszőm, tanítónénikérem ... és nincs nálam még}-, otthon van, ele azért ne tessék! nagyon megverni!!!... Jaj, de aranyos ez a kiscsirke, édetanyám lelkem!... pedig éai ültettem rá először a kotlóst!. • . édes isten - kém .. . első gyónásom legyen a te szép dicsőséged . . . miért kellett az öcsinek meghalni, édesapám, hiszen olyan szép?.. Kovács Hona a nevem, tanárnő kérem, az édesapáin erdős. . . nem, nem szabad. Lajcsi, menjen innen, ne csókolgassa a kezemet. . . csókolgassa azt. akinek verset: irogat.. . jaj, de csodálatos ez az alkonyat, s milyen szép a Balaton! Mi.. . nem, anyám, Hidd el, szeret engem nagyon . . . és én is szeretem . . . Édesapám, nem igaz, nem haltál meg!... Igen, Imre, végre megvan az oklevelem... Imre.. • ne kínozz!... Annyira rossz vagyok, mondd ? . .. Imre, miért nem búcsúztál el tőlem.. . miért szakítod széjjel az életemet?!... Imre megőrültél?... Miért őrültél meg? Nem igaz, te nem hagyhattál el engem örökre. Csak próbára akarsz tenni, ugy-e?... Mindéin szép lesz egyszer újra és heteljesedik' a boldogságiunk!!!??... Imre, gyér ide, gyere ide hozzám, még közelebb . . . gyere, nézz és gyere és nézz ... gyere... szeress ... úgy, itt vagy . . . mellettem vagy ... gyere... én nyújtom a karom feléd... és... és megölel lek! . . . IV. A három ember, mint villámsuj torta bükkfaroncsok, dermedten álltak az erdő döbbenetében. A vád és szidás, amely széjjel akarta feszíteni az idősebb ember mellét, csak belül kínlódott. S a védekezés meg a reszketés, amely a két fiatal legény testélje dobbant, csak megfeszült irtózat volt csupán. Nézték a Ibldrezubant lányt, akit a pillanat agyonsuj- tótt, Szemükben mozdulatlan borzalom lény- lett. S tagjaikat hiába akarták mozdítani, az Ernő volt ór a rengeteg felett. Érezték, hogy meg kell indulni a fejszével, vágni kell- verni a fát, hogy kiszabadítsák a szerencsétlent... De karjuk, mint hideg jégcsapok, lógtak csak a félelemtől megfagyott testükön. S most hirtelen hangot súgott a leány: — Megölellek ... A bárom ember felszabadult. Egv bagoly repült át a fák között. — Megmozdult — zihált fel az idősebb. — Ééééél! — nyögte a két másik. És mégis, lassan sími kezdett a köd. .. MÉHÉSZET írja: Tímár János méhész Mai közleményemben folytatom és egyben be is fejezem a földművelésügyi minijö- ter űr 257.200 1942. F. M. sz. rendeletét- 12. §. Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást kivet el és pénzbüntetéssel büntetendő: a) aki a jelen rendelet 5. §-ában foglalt zárlatra vonatkozó rendelkezéseket megszegi, vagy kijátsza; b) az a méhestulajdonos, vagy a tulajdonos által a méhek felügyeletével és kezelésével megbízott személy, aki a fertőzött méhesben (méhtelepen, méhészetben) a 6. § a)—^ pontjaiban és a 7. §. a)—g) pontjaiban megbatározott v édekező intézkedéseket nem, vagy az előírt módon foganatosítja, vagy a ó. fi. a)—g) és a 7. §. a)—g) pontjaiban foglalt rendelkezéseket egyébként megszegi, vagy kijátsza ; e) az a tulajdonos, vagy a tulajdonos által a méhes (méhtelep, méhészet) lelügveletével és kezelésével megbízott személy, aki a községi elöljáróság (polgármester) rendeletéi'« a 8. §-ban megállapított védekező intézkedéseket nem. vagy nem az előírt módon foganatosítja: d) aki a 11. §. a)—d) pontjaiban foglalt i-endelkézéseket megszegi, vagy kijátsza. A pénzbüntetés tekintetéljen az 1928. X. törvénycikk rendelkezéseit kel! alkalmazni. A kihágás miatt az eljárás a közigazgatásé hatóságnak, mint rendőri büntetőbíróságnak a hatáskörébe tartozik. Az 1929. XXX. t. c. 6. §-a (1) bekezdésének 3. pontjában foglalt ren- rendelkézés alkalmazása szempontjából szak- miniszternek a földművelésügyi minisztert keH tekinteni. 13. §. A jelen rendelet a kihirdetést követő 8. napon lép hatályba. Budapest, 1943. évi január hó 14-én. A miniszter helyett: dr. Konkoly légik* Sándor s. k. államtitkár. A rendelet világosan és a méh betegségek minden részletére kiterjedő szövegezéséből láthatjuk, hogy mennyire elővigyázatosnak kell lennünk nemcsak a fellépett betegségek leküzdéséljen, de méginkább a megelőzésében is. ŐSZI LEGENDA lr,»: Baior Jen6 ............. .... - ..................... ni ................ (Novella.) Mé g délelőtt kapta a levelet, de nem tudott megnyugodni, pedig már jól elmúl-
