Zalamegyei Ujság, 1943. április-június (26. évfolyam, 73-144. szám)
1943-06-19 / 137. szám
'W\ klisé: STERBINSZKY ki fünő! 1943. június 19. MLAMEGYEI UJ8ÁG Főzzük így: 0 Egy liter hideg vízbe tegyünk 3 evőkanál Franck cikóriakávét © Forraljuk körülbelül 5 percig, míg a habja teljesen el nem fő. 9 Főzés után álljon a főzet 3 percig bogy tökéletesen leülepedhessek. De ne öntsünk hozzá hideg vizet| A főzetet szűrjük le kávéskannába. tqymaqában vagy fejjel keverve Kistermében vagyok. Minden jegy elkelt. V »erem ugyan mégis itt-ott hézagos. Persze szép Mő van. De akik ismerik és szeretik Számadó Ernő költészetet, azok itt vannak, es áhí- tatos csend ül a termen, mintha csak köztük járna a nagybeteg költő. Egyszerű gyári mun- fiáistól egyetemi tanárig képviselve \an a társadalom, majdminden rétege. Nincsen apám.. Magyarády Jenő mond megnyitót, melyben vázolja, hogy most nem reprezentatív irodalmi est volt a célunk, hanem a költői anyagi megsegítése. Ezért jöttem én is és Göcsejről, a költő szép kedveséről szólok, nem ferdén, furcsán, mint ahogy régen szoktam beszélni róla, egyszerűen ágy, ahogy az én szívem is szereti: Laurisin Irén énekelt a költő megzenésített népdalszerű költeményeiből, majd Ujfalussy Hona , szavalt a költő verseiből. Mindszenti Öilön dr. és Paksa Kató ’.énekszámai uttá-l Madaras Gizella füttyművésznő, végül Faragó» Ibolva és Kántor Béla zongora, illetve népi prózája zárta be a mindvégig élvezetes műsort. A művészek Szívük-lelkük javát adták s sok szem könnyes lett Számadó szomorú sorsán, költeményén: »Még a föld is sír alattam, Olyan egyedül maradtam. Nincsen apám. nincsen anyám, Aki gondot viselne rám .......... Éd es hazám, hol a kezed? ( Öleljél meg egy keveset. Te is ária, én is árva: Bújjunk egymás árnyékába. ..« Szívemben zeng' még sokáig a szép est minden szava, s verséit ritmizálva ballagok haza a Mária-utcába. Elhaladok a Jézus Szíve templom előtt, sóhajtok Hozzá a barátomért, aki mindig olyan szelíden hívő, magamegadó gyermeke volt az Urnák1, s most is ott láttam nála a régi, ismerős Újszövetséget, Kempis Tamást, s egy, Göcsejben kapott s göcseji termésű bogyóból készült rózsafűzért. — Nagy harcaim voltak, s ezek voltak vigasztalóim, erősségeim. Hiszek hazám jobb sorsában, mert tudom, hogy ha kellene, mindái) ányan magyarok vagyunk, életünkkel és halálunkkal védelmére kelnénk. Te,:ha az orvosok nem lennének olyan kegyetlenek, ilyen rozzant állapotban is harcolnék akár délen, akár keleten. — Most csak ne harcolj, cimbora, hanem gyógyulj meg és ha meggyógyultál, írj szép verseket! vágok tüzelése közbe. Igéidet várjuk! Ritmusaid kellenek! Beszélgetésünk közben megérkezik Magyarády Jenő és egy Move-tag, átadják az est jövedelmét, melyben a művészek tiszteletdíja is bentmaradt, elborongunk még egy kicsit, aztán elköszönve kedves költőmtől, haza veszem úta mat. ♦ Lélekben olyan gazdag vagyok, nem cserélnék senkivel, hitem is erős: a magyarság hivatással küldött nép e földön, termi az) Isten végtelen ajándékait jobbá szebbé akarják e művészek alakítani e vilájgöt, az embereket, a társadalmat s akaratuk a nép egyszerű szívéből, hitéből hajt ki. Áldás reájuk! Siker legyen jutalma vért, életet, boldogságot fel- áldózó fáradozásaiknak. S az a nép is boldog lehet, amelyért, érdemes mindent feláldozni. H. S. — Kézzel fonott, szövött és festett, tiszta kencleráriík szép színekben érkeztek a Schütz Áruházba. Női és férfi kabátkára, shortra, valamint bútorszövetre alkalmas tarka mintázatban. Schütz Árúház. A rendőrkapitányság felhívása Felhívom a lakosság figyelmét arra, hogy saját érdekében hallgassa meg a honvédelmi mimsztérium által időnként a budapesti rádió I. hullámhosszán közölt légoltalmi előadásokat. Ezek az előadások különösen az önvédelem és a lakóházak légoltalma terén mutatnak ra a hasznos tudnivalókra, miért is azok meghallgatasanak elmulasztása tájékozatlanságot, komoly esetben pedig véres vesztesegeket és karokat vonhat maga után. Zalaegerszeg, 1943. június 16-án. A rendőrkapitányság vezetője: Apáthi Imre >. m. kir. rendőrtanácsos.