Zalamegyei Ujság, 1941. január-március (24. évfolyam, 1-73. szám)
1941-02-15 / 38. szám
1941. február fi»ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3 nem egyéb komolyabb eszközökkel is. Ezt a talán nem is szorosan a tárgyhoz tartozó kifakad ást raegbocsálja nekem a cikkíró úr, de Idkívánkozoll a szívemből, a sportemberből, mert bizony, mit tágadjam, fájl a lobogó ftaj, a lenge alsóruha, a hasáb meg a gyújtója. A szakácsnők klubja nem fájt, de bosszantott, j olyantormái), mint amikor a moziban nagyon rossz filmet látok. Miért nem vonja felelősségre a cikkíró úr azokat, akik nem gyászba öltözve jelennek meg a szóbaníorgó ünnepélyen, vagy miért nem követeli meg az egyenruha viselésre jogosított alakulatoktól, hogy talpig gyászba öltözzenek minden gyász ünnepélyre. Az atlétának az a »rikító ruha», amely nem is volt olyan rikító, az egyenruhája, hagyja tehát a cikkíró úr, hogy így rój ja le kegyeletét. S különben is kénytelen vagyok a cikkíró úrnak azt áz állítását megcáfolni, hogy »európai embernél a gyász színe a fekete». Egy egészen új kiadású lexikonban olvastam : »Az onnánysági asszonyok például még ma is fehér kendőbe burkolóznak, ha gyászolnák. A hetési asszonyok ma is piros sávú, az prmányságiak piros csíkos abroszt borítanak hátukra, a palócok és kalotaszegiek pedig a kisgyermekeket piros kendővel gyászolják». Hát bizony ez elég rikító lehet. A kegyeletnek, a gyásznak meg vau a maga formája, külsőségekben való megnyilvánulása ... írja a cikkíró úr. Hát miért ne lehetne ez a külső forma a futás •? Mindenki azzal rójja le báláját, kegyeletét, amivel tudja. Megkívánhatja-e a cikkíró úr egy egyszerű, tanulatlan embertől, vagy esetleg önmagától: hogy puszta megjelenése/ helyett remekbeszabott szónoklatot mondjon a hősök iránti kegyelete kifejezéséül. Vagy megboiránko zna-e azon, hogy egy süket néma, -aki tudja, hogy Istent dicsérni énekkel is lehel, ar- tikutáltán hangokat hallat az oltár előtt [érdéivé. . A na tőle France »A Miasszonyunk bohóca'? c. novellájában emlékezik meg az imádságnak, a hálának, a hódolatnak a cikkíró úr előli bizonyára igen furcsa megnyilatkozásáról. Barnabás bohóc szerzetesek közé kerül egy zárdába s olt, ívem tudván másként tiszteletét kifejezni a szent Szűz előtt, azokat a mutatványokat végezte az oltár -előtt. ' amelyekkel a legnagyobb sikereit aratta. A szerzetesek el akarják távolítani, mint bolondot a szent helyről, de ekkor a Szűzanya ‘leszáll az oltárról és ruhájával megtörii a bohóc izzadt homlokát. A szerzetesek földre borulva mondják : -Boldogok az egyszerűek, mert meglátják Istent ! ■ A cikkíró úr tudomása szerint a göcseji, népművészei, következésképen a népszokások lelkes tanulmányozója, ismerője. így talán van tudomása arról, hogy mint sok más vidéken is3 . »temetés után meg ülik a halott torát, muzsika.- , yal, tánccal, vigassággal». Igv írja ezl megint \ az a fránya lexikon. Már bocsánatot kérek, ha \ duhajkodással lehet gyászolni, akkor talán aíu- j tás sein kegyeletsértés. Ami pedig a régi görögöket és rómaiakat illeti, tudtommal nem voltak ők mesterei a staféta- futásnak, mert nem ismerték szegények épen úgy, mint a kegyeleti stafétát sem. Hálás lennék a cikkíró úrnak, ha rendelkezésemre bocsátana azokat az adatokat, amelyek a régi görögök vagy rómaiak stafétafutására utalnak. De azt. hiszem, hálás lenne Mező Ferenc dr. klasz- szika-filológus, gimnáziumi igazgató is, aki tudvalevőleg Az olimpiai játékok története» című művével olimpiai bajnokságot nyert. Bizonyára ő is örömmel egészítené ki hiányosnak nem mondható könyvét. Mekkora szerencséje a világirodalomnak, hogy a cikkíró úr nem volt Homéros kortársa. Mert ki zúdította volna magára a cikkíró úr haragját azzal, hogy le meri írni például Patroklos végtisztességét, amelyen Achilles versenyjátéko- kat rendezett, még hozzá nem csak futás, hanem horribile dictu — lóversenyt, ökölvívást, birkózást stb. is. Na, de szerencse, hogy Homéros valamivel előbb élt s így volt bátorsága megírni világhírű eposzát, az Iliast, amelynek 898 sorból álló XXIII. énekében 635 sort a fenti »kegyeleti játékok» .leírásának szentel, Achilles emléket nyújt át az öreg Nesfornak, csak úgy verseny nélkül : »Im, öregem, vedd ezt, hogy legyen emléked. Emléke Patroklos gyászos ünnepének. MEGJELENTÉ----------------Pe hm József pápai prelátus ÉDESANYA cimií könyve, amely gyönyörű tartalmával és kiállításával a könyvpiac legszebb könyve. A 496 oldalas, 29 művészi melléklettel illusztrált mű ára 8 oengő. , „ . . , Kapható a Zrínyi rt könyvesboltjában Hisz* te üldözésben részt nem veszel immár, Bírókra se kelnél, kopjál se hajítanál, A futást se bírja a te gyönge lábad, Aggkornak a terhe nyomja öreg vállad». Az öreg Nestor válaszol : »Hajh, ha ifjú volnék s erőm csorbítatlan, Amilyen egykoron volt Buprasionban, Ahol Aamarynkeus fiai apjoknak Halotti ünnepén nagy versenyt tartottak !» Vagy talán az Aeneis-ból idézzek, a régi rómaiakat is segítségül hívjam 1 Eszeágába sem jutott Vergiliusnak, hogy megrójja Aeneasl azért, mert aty jának halála évfordulóját nagyszerű versenyjátékokkal ünnepelte meg, sőt igen megdicséri a kegye le. les fiút. Az Aeneis V. énekének 66 —70. soraiban olvashatjuk : »Trójai gályáknak lesz versenye akkor először: S aki futásban ügyes, vagy testi erőre kiváló, Dárdát vetni jobb, vagy röpke nyilat kilövellni, Durva ököiszijjal bizakodva ki küzdeni bátor, Jöjjön s a kitűzött pálmáért szálljon a síkra». És a fenti pro grammot le is bonyolítják, nem épen a leggyászosabb hangulatban, hiszen »Kétszerezwíik a zaj, kiki őt pártolja, lovalja, Lármától, tapstól mindenfele csattog a környék.» Kerestem, kutattam az lliasban is, meg az Aeneis- ben is, de sehol sem találtam olyan megbót- ránkózoltat, aki kegy eleisértésnek vette volna akármelyik »kegyeleti játékot». Sőt olyan esetre se bukkantam, amikor a gyászoló közönség megbotránkozásában üldözőbe vette volna a versenyzőkéi. Mégsem olyan fábólvaskarika az a kegyeleti staféta, vagy ahogyan a »legutóbbi időkben» nevezik, kegyeleti váltófutás. Csak egy kis jóindulattal s nem utolsó sorban a tényeket ismerve s hogy úgy mondjam, a bírósági szakértők véleményét meghallgatva kép elbírálni s akkor a ledorongolt kegyeleti staféta előzetes letartóztatását meg lehet szüntetni. Ostoros Károly*5 "Régi zalai utazások 5zerttmárton v. Szentmiliáiyró] utamat Szentmárton felé, a jó Gergely plébánoshoz —- 1501-ben — vettem. A szép idő vigasztal. Gyönyörű május, Mosolyog, kacag, nevet minden. A gabonák eleven zöldek. A rozs már kihányta a fejét, a búza most készülődik hozzá. A köles is kiszaladt a földből. Ott messzebb az erdők kékes-barnás színben susognak. Az ég derült kék. Most mintha minden kék volna — a szép kék Dunántúl. ! Arra északra ágaskodik a szentmártoni templom tornya. Odább a becsehelyi templom mint kis katicabogár pirosán bújik meg a fák közölt. Még odább a gerecsei templom tornya mutat az égre. Amott jobbra az én pátriám, Rigyác temploma kékes-szürkés színével szinte beleolvad a májusi reggelbe. Arra balra a polai templom harangja hív, sürget — előre a lélek álján. Megbabonázva suttogtam a költő szép szavait : Oh természet, oh dicső természet, Mely nyelv merne versenyezni véled ! így érkeztem Szentmárlonba. Tarródy, a kegyúr — épen olt van a plébánián. A két »kuruc» magyar paprikásán beszél, hogy miért Zágráb egyházmegyéhez tartoznak és miért nem Veszprémhez, mint például Szentmihály, meg Szépeinek is. Haj. haj, de ezen már nehéz változtatni, hiszen 200 év óta írások hirdetik, hogy Szentmárton a zágrábi püspök joghatósága alá tartozik. Segíteni pedig nem könnyű, mert bizony az Egyház nem siet el semmit. Neki van ide je várni... Aztán fordítok... és 1548-at írnak. A lörök itt is járt és a plébániában valami 50 portát, azaz 100 házat elégetett. A nyomorúságnak nincs vége. A török évről-évre jön, a lakosság meg évröl-évrc fogy. 1600-ra el is fogyott szépen minden. A XVII. század pedig a megyénk sötét százada. Szentmártoné is. Csak a romlásnak indult temploma hirdette hosszú ideig, liogv itt emberek is laktak. A század végén aztán előbujik, mint a csiga a házából. De még 1696-ban is csak 10 család lakja, hololt 1.50 évvel előbb 40—50. — 1702-re pedig a nevét is élváltoztatták, azaz megnyújtották. Tólszentmárton led belőle, nyilván válók voltak és a kipusztult magyarság örökét vették át. Idővel meg is nőtt a falu s 70 esztendő múlva a mintegy 50 lakóból már 409 lakójú falu lelt. A XVIII. század elején aztán visszaállítják a plébániát, de bizony a plébános háza még 1760 és 1774-ben is fa és lakásra nem alkalmas. A templom pedig igen szép és igen régi (állítólag 1374-ben) épült, de reparációra szorult. Ugyanebben az időtájban feljegyezve találjuk, hogy az egész falu mindössze 294 forint hadi és 87 forint házi, azaz megyei adót fizetett. Ez volt az aranykor, amikor ilyen kevés volt az adó. — A plébánia két fíliáját, Petril és Sem- jénházát (pardon ! Semjénfölde !) csak később, a század 20-as, illetve 30-as éveiben szállották meg a lakók. Semjénföldéről 1717-ben azt írják,
