Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)

1901-06-23 / 25. szám

XX. évfolyam Zala-Egerszeg, Í901. junius 28. 25. szám o Előfizetési dij: Egész évre 8 Kor. Félévre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egy szára ára 20 fill. Hirdetmények: 3 linsábos pefitsor egyszer 18 fill. többszöri hirdetésnél 14 fill. Nyilt-tér petit sora 24 fll. társadalmi, ktaMíri és gazüászati hetilap. A lap szellemi és anvagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bcrmcntetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el Kéziratok nem küldetnek visszza. A „Zatemegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „Kanizsai és novai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek, Valamint a ,,fcégpádí takarékpénztár és önsegélyző szövetkezet'-nek hivatalos közlönye. 3VH e g j elexxife m. inden vasárnap. fi vidéki városok. Hazánk gazdasági fejlődése az alkotmányos korszak beállta óta sok tekintetben oly utakon haladt, melyek a székes fővárost kelleténél kedvezőbb helyzetbe juttatták, mint a vidéki városokat Mig az ország fővárosának elengedhetlen képéhez tartozik az égbe magasló gyárkémények egész sokasága, mely északon, keleten és délen övezi Budapestet: addig a vidék legnagyobb részben megmaradt abban az ósdi helyzetben, melyet már évszázadok óta elfoglalt. S mig a főváros a legélénkebb forgalomnak a székhelye : addig sok vidéki város felett búsongó némaság borong és a nagyobb mérvű forgalomnak teljes hiányában van. Természetes folyománynak vesszük ugyan, hogy az ország szívében a közgazdasági élet lüktetései legjobban észre vehetők; valamint a dolog lényegéhez taztozik az is, hogy ott, a hol a nemzet, sorsát irányító körök és intézmények állandóan felütötték sátorukat: a körútján levő tőke is legmagasabb hullámokat ver. A központi szerv életre valósága éshatási képessége azonban nemcsak önönmagától függ, hanem inkább a kerülettől, a szervezet egyéb részein működő erők elevenségétől. Tespedésben levő tagok képtelenek arra nézve, hogy a hatalmas törzs számára megszerezzék a fennállására okvetlenül szükséges eszközöket. A nagy város fényével, kényelmével, a kereset könnyüségével, a. tőke sokforgalmű kamatoztatásával nagyon csábitó és vonzó erővel bir. A nagy város valódi Moloch, mely a vidék legjobb és legértékesebb elemeit magához édesgeti s felemészti. De csak akkor bir a nagy város az egyszer elfoglalt magaslaton megállani, ha a vezető körök eleve gondoskodtak arról, hogy a vidék rovására a túltengődés no lépjen fel határtalan mértékben. A székes fővárosok pedig a legújabb időben valóban mértéket adnak annak a nemzetnek erejéről, mely azokat, mint legmegbecsültebb palladiumot, óvja, gyarapítja és felvirágoztatja. S ha a magyar nemzet fejlődéséről képet akarunk szerezni, akkor csak a mai Budapestet kell megtekinteni s összehasonlítani azzal a Budapesttel, melyet száz évvel azelőtt még arra sem érdemesítettek, hogy az országgyűlések székhelye legyen. S büszkék is vagyunk Metropolisunkra s minden magyar szive örömtől dobog, ha annak nagyságára, gazdagságára, kereskedelmére, iparára gondol. De ez az éremnek csak egyik oldala; visszája egészen más képet mutat, mert a vidék épenséggel vagy nem tudott előrehaladni, vagy ami még roszszabb, nem akart. Nem tudott -- mert a főváros felemésztett minden készenlétben levő erőt; nem akart — mert sajnos, a haladáshoz szükséges értelem hiányzott. S néhány vidéki város kivételével, melyek régóta anyagi cs szellemi középpontokat képeztek, alig tudunk nevezetesebb áramlatot felmutatni a vidéki városi lakosság fajsúlyának öregbiiése céljából. A tények tárgyilagos mérlegelése és a közállapotok összehasonlító szemlélése pedig arra a szomorú Ítéletre késztet bennünket, hogy városunk a kevésbbé fejlődő vidéki városokhoz tartozik. Az okokat nem kutatjuk; oly n^vánvaló dolog a nálunk általánosan uralkodó kedvetlenség minden vállalkozással és kezdeményezéssel szemben; oly felötlő tény a nembánomság és nemtörődömség a közügyekkel szemben, hogy fel sem tűnik nekünk, menmire hiányában vagyunk egy egészséges szellemben vezetett városi politikának. Benne vagyunk az árban ; részvétlenség még a leglelkesebbet is kijózanítja. S igy múlnak az évek s mikor köröskörül mindenütt: Szombathelyen, Nagykanizsán, — friss élet kél a vállalkozások tömegéből: addig mi nem teszünk semmit; addig nálunk a vállalkozás utján egy lépés sem történik. Pedig ugy a természeti, mint történelmi feltételek Zalaegerszeg vázosát egy nagy fejlődési folya matra képesitik. A szorosan körülrajzolható, önálló földrajzi egységet képező Göcsejnek ez a Metropolisa, e vidék földmivelési és állattenyésztési terményeinek a természettől rendelt lerakodó helye. A vármegye kilencszázéves történelmében mindenha közigazgatási középpontot képezett, a java szellemi erőket tehát időnként állandóan egyesitette falai között. A közigazgatási fejlődésnek száz utja van. Ha bele tud illeszkedni az országszerte megindult mozgalomba; ha annak szerves kiegészítésére szolgál: okvetlenül célt is ér és a vidék javára és előnyére az általános fellendülésnek alapjává válik. Nem is az eszközökön múlik, nem is az alkalmon, hogy városunk még mindig távol maradt attól a nagy versenytől, melyben nemzetfenntartó babérok teremnek. Mint sokhelyütt, nálunk is a részvétlenség, a közügyek iránt való közönyösség az oka, hogy épenséggel nem haladunk, hogy a nagy világ forgalomnak csak lej.'parányibb hullámai jutnak el hozzánk. Ha a közöny jege egyszer megtörik; ha a város vezető polgárai egyszer belátják, hogy a városnak maganak kell oda állani élére oly mozgalomnak, melynek célja forgalmunk nagvobbittása : akkor a siker egy további feltétele sem fog hiányozni, hanem nagy intelligencziával bíró városunk férflai közül majd kiválnak a vezető személyek. Valóban minden biztosíték meg van arra nézve, hogy akármely nyilvános vállalkozás történnék nálunk, okvetlenül prosperálna. Meg vannak hozzá a város természetes és történelmi viszonyai, a mai kor haladó irányzata, a kellő értelmi tőke. De azok a körülmények mind csak lelketlen száraz vázat képeznek addig, mig valamely vállalkozás abba lelket és éle'tet nem önt. Hogy milyen legyen a vállalkozás, azt majd megmutatja a jövő, a mikor a megszűnt részvétlenség helyébe a város haladásáért hevülő buzgóság lép ! — S. . A „Zalamegye" tárcája. AZ flü. Igazi uri fiu Volt, de szegény. Anyjában az egy szerűség vetekedett a takarékossággal. Kis lakásuk két szobából ál'ott; szegényes színezete volt mind a kettőnek, de csakúgy ragyogtak a tisztaságtól. Egyik szoba az anyáé volt, másik a tiué. Mig a fiu diákoskodott, megelégedett volt a világgal. Tanítgatott s keresményét örömmel adta át anyjának. Igv aztán szükséget nem láttak, csekély örömből, kevés boldogságból meg volt a maguk része s igy igaz izi^vel szerették egymást. A Hu egy szép júniusi napon kitűnően leérettségizett s kilépett a nagy világba. Büszkén ment haza. — Édes anyám, érett ember vagyok! Az anyja nem is tudott szólni, csak átölelte, megcsókolta. — Nem is dicsér meg anyuska? — Dehogy nem fiam, hisz' ólyan boldog vagyok Mennyivel jobb sorsunk is lesz ezután. — Bizony, drága anyám 1 lesz idom elég, lesz mellékes foglalkozásom. Több pénzünk lesz, mint egy kiskirálynak. Az anya elmosolyodott a fiu nagy mondására, ázni án ugy szóbeszéd közben eszébe jutottak a mult emlékei. — Tudod fiam, ha apád nem lett volua olv kártyás, oly mulatós, bizony más világot élnénk,nem kellene annyit fáradnod. — Hát mi gazdagok voltunk? — kérdi a fiu csodálkozva. — Gazdagoké? Olyan gyönyörű birtok, olyan lovak, négyes fogatok nem akadnak hét várraegyében sem, mint n künk voltak. Hej, mikor apáddal kocsikáztunk ! milyen daliásan hajtotta a pejkókat! Ugy repültünk. mint a szélvész! Az anva lelkesülten beszélt, a fiu meg szomorúan ézett apja arcképére. — Es anyuskám, mindezt elpocsékolta ez a nemes, szép arcú ember, az ón apám ? — El fiam! mert könnyüvérü volt, kártyázott, szerették az asszonyok, meg ő is az asszonyokat. — Anvuskát nem szerette ? — Dehogy nem. De -nikor lépten-nyomon egy-egv virág, e*y egy gonosz, szép asszony mosolygott rá, hogy állhatott volna ellen ? Ez nem is lett volna baj. De a kártya, a bor, az, az emésztette el mindenünket. Egy szép napon dobra jutott az egész birtok. Alig maradt kétezer forintom: az egyik feléből téged neveltelek, a másik jó lesz öreg napjaimra. A fiu megborzadt; szánalommal, részvéttel ölelte át anyját. — Szegény anyám, mennyit is szenvedett! De én jó leszek, jólétet teremtek számunkra. Én bennem nem apám vére csergedezik ; nem szeletem sem a kártyát, sem a bort, sem . . . meg a nők^t sem! Meggondoltan, határozottan mondta szagait a fiu. Valami sajátságos hidegség ömlött el arczán: keblébe meg valami férfias büszkeség lopózott, Igy még nem beszélt vele az anyja; s hogv most mégis ily szókat intézett hozzá, ugy érezte a fiu, hogy már nem gyerek többé, hanem férfi. Jókedvvel végezte ezután dolgait. Az áldást, a pénzt két kézzel szórta rá a kesyes sors. Az anva meg mind elrakosgatta szépen, sorjával egv kis ládába. Nap, napot követett. A fiu mosolyogva feküdt, mosolvogva ébredt. Egyszerű ruhában járt, eszébe sem jutott, hogy csinosan kellene öltözködnie. Az idő azután őszre fordult A házak falain nagy plakátok hirdettek valami táncmulatságot. Kedves fiam, nem volna kedved elmenni érré a mulatságra? — Bizony még iá sem gondotam. — Tudsz táncolni ugy-e? — Tudok, tudok, de az a bökkenő, hogy ruhám nincs. — No, az ugyan ne búsítson; ha pénz van, van ruha is. Különbén annyit dolgozol, fáradsz, hogy nem ártana egy kis mulatság, ismeretség. A fiu elgondolkozott; mintha csak most kezdett volna eszmélődni. Gondolatainak birodalmában mint egv hatalmas zsarnok tolakodott fel a pénz. Azután a múlatás, szép íuha, ismeretség orkán viharjaként zúgtak fejében. A fiu elsápadt, meg neki pironkodott; ajka szólásra nyílt. Tán azt akarta mondani: nem, nem megyek el ; nem keresem fel az ördögöt, a veszélyt. De egész idegzete annyira lázban volt, elméjét annyira lenyűgözte az a zsarnok gondolatkör, hogy azt felelte anyjának: „Nem bánom, elmegyek!" A ruhát még aznap megrendelték, meg a többi haszontalanságot is, ami ilyen táncmulatsághoz szükséges. A fiu pedig, minél jobban közeledett a bál napja, annál izgatottabb, kedve'lenebb lett. Valami sajátságos felelem kínozta; valamit sejtett a közel jövőben; s ez az érzet annál nyugtalanítóbb volt, mert semmi kézzelfogható okot nem nyújtott ; a fiu sötétségben képzelte magát, ahol nem lát semmit, csak érzi, csak sejti a veszelyt. Anyjának nem mert szólni s már ez a szülője iránt való bizalmatlanság is nagyon lehangolta. Az anya pedig elemében volt. Annyi szépet beszélt hának az ő első báljáról. — Hej, milyen izgatott voltara; nem találtam sehol a helyem: épen olyan voltam, mint te. A fiu elpirult, de nem merte megmondani, hogy az ő izgatottsága egészen más. Anyjának felhevülését, lelkesedését nem találta meglepőnek, mert volt. benne része elég s bizony a szép idők emléke néha elragadja az embert. Mai számunkhoz fél ív melléklet vara csatolva.