Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 42. (Zalaegerszeg, 1997)

Simon Éva: Magyar nagybirtokosok tervezetei a Kanizsával szembeni végvidék kiépítéséről

kutatásokat igényel, de az itt közzétett források és adatok is közelebb vihetnek a kérdéskör jobb megértéséhez.

Az 1500-as évek első harmadától török portyáknak kitett Zala megye területén már a XVI. század végére kiépült az első összefüggő és zárt végvonal. Ennek a Kanizsa központú új végvidéki főkapitányságnak létrehozását Szigetvár elvesztése (1566) tette szükségessé, a kondomínium lopakodó terjeszkedése pedig a védelmi rendszernek az átszervezését indokolta.2 Ezt az 1577. évi nagy bécsi haditanácskozáson elfogadott reformok alapján hajtották végre. Itt a résztvevők célként tűzték ki a védelem és a végek helyes és szükséges ellátását úgy, „hogy ezekből az ellenség minden napi beütéseit és portyázását meg lehessen akadályozni, vagy ha nyílt erőszakkal támadna, többen összetett erejökkel... szembeszállhassanak vele és az országot és a lakosságot megoltalmazhassák.”3 A tanácskozáson megfogalmazottak szerint tehát Magyarországon nem a támadásra, hanem az aktív védelmi háborúra való berendezkedés vált az elsődleges feladattá. Ennek megfelelően - s a stájer, karintiai, krajnai és görzi küldöttek részvételével Bruck an der Murban, 1578 januárjában tartott gyűlésen elfogadott koncepció alapján - a Zala megyében kiépülő erősségvonal a Balaton és a Dráva között jött létre, a vizekben bő zalai völgyek adta természetes védelmi lehetőségek kihasználásával.

A Kanizsai végvidéki főkapitányságnak nevezett terület várai ennek alapján 1578 és 1580 között egységes rendszerré épültek.4 Az ekkor végrehajtott átszervezés eredményeként az őrhelyek a Murától a Zaláig egy észak-déli irányú meri- dionális völgyben, a Kanizsa-patak völgyében képeztek tengelyt. Elemei közül Kanizsa, Pölöske, Kapornak és Rajk várai már korábban is szerepet kaptak a védelemben, ezért csak létszámmódosításra szorultak, míg kilenc kis erősséget - Újudvar, Kacorlak, Kielmansziget, Isabor, Csány, Bér, Szentgrót, Lövő, Kemend - az 1570-es évek végén kellett megépíteni vagy átalakítani és királyi katonasággal ellátni. Az 1576-os jegyzékben is szereplő zalavári véghely ugyanekkor létszámcsökkenést mutatott.5 így a kor követelményeinek megfelelő, mélységében

2 Az 1574. évi dicalis jegyzék mutatja a korszakban az oszmán előretörést. Közli: Füssy Tamás'. A Zalavári apátság története. Budapest, 1902, (Füssy 1902.) 191. p. Már ugyanezen évben ország- gyűlési határozat szól a zalai végek megerősítéséről. CIH 1574/XIII. te. Az oszmánok lopakodó előrenyomulására lásd Hegyi Klára: „Aranyásó szpáhik” a királyi Magyarországon. In: A tudomány szolgálatában. Emlékkönyv Benda Kálmán 80. születésnapjára. (Szerk. Glatz Ferenc) Budapest, 1993, 103-112. p.

3 Az Ernő főherceg számára készített javaslatból részletet közöl: Pálffy 1995b. 67. p.

4 Kelenik 1995. 165-169. p. Részletesen elemzi az 1579 tavaszán Julius Graf zu Salm vezetésével végzett vizsgálóbizottsági munkálatok jegyzőkönyvét a Kanizsa környéki mocsarak állapotáról.

5 Pálffy 1995a. 170. p.

62