Iskola és társadalom. A Zalaegerszegen 1996. szeptember 5-6-án rendezett konferencia előadásai - Zalai gyűjtemény 41. (Zalaegerszeg, 1997)
Varsányi Péter István: Egy protestáns "Nagytanoda" a változó hazában. A hódmezővásárhelyi református gimnázium története 1849-1914
száma az 1864—1865-ös tanévben 12,5 %-kal csökkent — az előző évhez viszonyítva.25 A fentiekben az 1860-1861-ben bekövetkezett változásokat „részleges”, „viszonylagos” jelzőkkel illettük. Igaz, hogy az Októberi Diplomát követően (1860) helyreállt a megyék alkotmányos élete; igaz, hogy 1861 áprilisában összeülhetett — 1849 után először — a népképviseleti országgyűlés; de a Helytartótanács malmai még mindig a régi módon „őröltek”. Az iskolák igazgatóit — a „felelősség terhe mellett” — arra kötelezi, hogy fölterjesztéseiket, kimutatásaikat német vagy latin nyelven készítsék; rosszallták, hogy az egyházkerület tanterve szerint a hazai történelmet önállóan tanították. A protestáns elöljáróság azonban — felbátorodva a változás látható jeleitől — egyre határozottabban hivatkozott autonóm önkormányzatára, szentesített alaptörvényeire. Akkor már érezték, hogy „...küszöbön az idő, midőn egyetemes prot. egyházunk rendületlen szilárdsága diadalmasan kivívja a maga jogos igazát”.26 1895-ben, a Kazinczy centenárium alkalmával kelt szárnyra az Akadémia biztató jelszava: „Élünk!”. Ennek hatására döntött úgy a hódmezővásárhelyi gimnázium nyolc tanulója, hogy társaik erkölcsi nemesítésére, „szóbeli vitatkozással önmaguk művelésére” Aula néven társaságot alakít (1860). Ez a társaság 1861-ben „Önképző Egylet”-re változtatta nevét, s fogalmazta meg célját is („...jeles müvek olvasása, önmunkák készítése”). Az egylet 1862-ben vette fel a „Petőfi Társulat”, 1891-ben a „Petőfi Önképzőkör” nevet. A teljesség kedvéért itt említjük meg fontosabb megmozdulásaikat és rendezvényeiket. Az önképzőkör tagjai megemlékeztek Berzsenyi Dániel és Széchenyi István születésének 100. évfordulójáról (1876, illetve 1891); meggyászolták Arany János (1882) és Kossuth Lajos (1894) halálát; 1886-tól rendszeresen megünnepelték március 15-ét, a tantermeket Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák arcképeivel díszítették; szobrokra, emlékművekre gyűjtöttek (Széchenyi nagycenki, Kossuth vásárhelyi, a vártanúk aradi szobra, stb.).27 Bizonyos ellentmondás e hazafias akcióban is kitapintható. Futó Mihály írta 1897-ben: évenként a „kegyelet cypruságával” jelentek meg október 6-án az aradi vértanúk „sírjánál”.28 Ez azért érdekes (vagy kérdéses), mert az ottani sáncárokban nyugvó Lázár és Schweidel maradványait 1913-ban, az Aradon hagyott további öt vértanúét 1932-ben lelték meg. Damjanich és Láhncr Mácsán, 25 Uo. 26 Uo. 120-121. o. 27 Uo. 332-346. o. 28 Uo. 254. o. 284
